25.rész - Gödör

Hol is kezdjem... A föld legmélyebb zugába le tudnám magam ásni, amiért most jelentkezem előző hét szerda óta először. Nagyon szégyellem magam. És amit most mondani fogok, azt teljes szívemből így gondolom:

TI VAGYTOK A VILÁG LEGJOBB OLVASÓI!

Szerintem más nemigen tűrné, ha ennyire későn hoznám a részeket, de ti miután kiírtam, hogy nincs időm részírásra, csak vártatok türelmesen, és egy szóval sem mondtátok, hogy jó lenne sietnem. Ez nekem rengeteget jelent. Fel sem fogjátok, de nagyon jó, hogy ilyen fantasztikusak vagytok, és vártok. Én pedig ígéretemet betartva, vért izzadva de meghoztam nektek a részt. Nagyon remélem, hogy tetszeni fog úgyhogy:

Jó Olvasást Nektek! ♥
u.i: Majd elfelejtettem, hogy időközben túlléptük a 10.000 látogatót is, ami eszméletlen. Hálás vagyok nektek nagyon! :)

~Zoe*

~*~ Zoe szemszöge ~*~

Te jó Istenem. Még mindig teljes extázisban vagyok az elmúlt 10 perc miatt. Hihetetlen, hogy majdnem lesmárolt... De még hihetetlenebb az, hogy engedtem volna, hogy lesmároljon. Még szerencse, hogy az agyam mindig maximálisan a toppon van ilyenkor, és képes reálisan gondolkozni.

Azonban megfogadtam, hogy nem leszek könnyű eset és ehhez tartom magam. Ha azt várja, hogy az ölébe hulljak, hát nem lesz szerencséje. Mégis… ez az esés nagyon keresztbe tett.

Nagyon jó és egyben furcsa is volt érezni az ajkait olyan közel az enyémekhez, az pedig hogy vettem a bátorságot, és játszani mertem a helyzettel, hát az csak rátett egy lapáttal. Nem kellett volna, ugyanis magamat is megbolondítottam vele, nem csak Justint. Még magamnak sem merem bevallani, de már várom a következő ilyen alkalmat. 

Kellemes volt érezni azt a fajta közelséget, amit az esésnél éreztem. Olyan volt, mint amikor megölelt, csak itt most kicsit közelebb voltunk egymáshoz. Láttam a szemeiben a csillogást, hogy legszívesebben letámadott volna, de tartotta magát, bár nehezen. Erre abból következtetek, hogy úgy zihált, mintha lefutott volna 5 km-t sprintelve.

A kezeimet végigvezettem a hátán, a vállán, majd a mellkasán, és eszméletlen érzés volt. Éreztem a kevésbé, de legalább kicsit kidomborodó izmait a kezem alatt, amitől csak jobban vágytam arra a csókra. 

De ahelyett, hogy hagytam volna magam mit csináltam?! Fogtam, és mindenféle gátlások nélkül lelöktem magamról. Durva, hogy ilyenkor éppen az ellentétét kell annak mondanom, amit éppen akarok. Ugyanis ha azt mondom neki, hogy: "Hagyj békén!", az igazából azt jelenti, hogy: "Folytasd", ezt viszont mégsem mondhatom ki ilyen nyilvánvalóan. Tudom, hogy ez a gyerek fordítva van összerakva, éppen ezért teszem ezt.

Most is itt sétál mellettem, fürkészi maga előtt az utat, nehogy felbukjon valamiben. Vagy inkább azt nézi, hogy nehogy belelépjen valamibe, hogy a Supra cipője még véletlenül se legyen koszos? Nála sosem tudni.

Épp az imént rávett, hogy kérjem meg arra, hogy segítsen, én pedig gyenge módjára megtettem. Viszont megfenyegetett, hogyha nem kérem szépen, akkor itt hagy mindenféle segítség nélkül. Bár szerintem nem tette volna meg, azért nem akartam kockáztatni ez ügyben.

Jelenleg egy fa felé tartunk, ami elméletileg a következő nyomot fogja tartalmazni. Justin maga előtt tartja az iránytűt, és teljesen bele van merülve a menésbe. Úgy megy, mint akinek csőlátása van. De most, hogy kicsit jobban megnéztem látom, hogy nem is az utat nézi, hanem az iránytűt. Minden egyes mozdulata arra hajtott, amerre az iránytű mutatta. Mondanom sem kell, hogy úgy nézett ki, mint egy megbolondult gyerek, aki karót nyelt.

Körülbelül öt méteren belül láttam egy sárral teli kisebb gödröt, amit ahogy elnéztem, éppen Justin útjába ütközik.

Vajon szóljak neki? Miért is tenném? Hm... Semmiért. Meg amúgy is, kíváncsi vagyok az arcára, amikor bokáig elmerül a sárban.

Mentem tehát tovább, mintha mi sem történt volna. Már csak egy méter volt a bizonyos gödörig, amikor én egy kicsit előrébb mentem, hogy meg tudjak fordulni, és főműsorból nézni a hisztijét. Nem is kellett sokat várnom, abban a pillanatban megtörtént a katasztrófa.

A teljes arany beborítású cipője ki sem látszott a sárból, és ráadásul még a cipőjébe betűrt nadrágja is kapott egy kis adagot a koszból.

Mindezt addig észre sem vette, amíg nem került oda a sor, hogy a sáros lábáról áthelyezze a súlypontját az eddig nem vészesen piszkos lábára. Mikor ezt a lépést akarta elkövetni észrevette, hogy valami akadályozza a lába felemelését, ez pedig nem volt más, mint az a fél kiló sár, ami ráragadt a csodacipőjére.

Tekintetemet azonnal az arcára irányítottam, ami elég nevetséges látvány volt. Úgy nézett ki, mint aki menten szívrohamot kap.

Kimeresztett szemekkel és tátott szájjal bámulta a még mindig a gödörben tartózkodó száz százalékig sáros jobb lábát. A látvány szeme elé tárulásakor elejtette maga elé az iránytűt, és arckifejezése hirtelen olyan lett, mint akinek éppen fizikai állapotát sértik.

Egy árva szót sem szólt, mégis láttam, ahogyan a düh és a szomorúság egyszerre járja át a testét, és végtagjai hirtelen tehetetlenek lettek, azt sem tudták mit csináljanak először. A szeme már szinte könnyben volt, ajkait pedig lebiggyesztette. Ekkor jött el az a pillanat, hogy nem bírtam tovább: eget rengető nevetésben törtem ki. Justin azon nyomban rám vezette tekintetét, és akkor esett le neki, hogy én mindezt tökéletesen tudtam csak nem szóltam neki.

Vállait leeresztette, karjait pedig mellkasa alatt összefonta majd nagy levegőt vett. Arca dühös volt, mégis lágy, szemeiben pedig látszott, hogy a fogaskerekek már mozognak az agyában tervezve a visszavágást. A lába még mindig a sárral teli gödörben tartózkodott, úgy állt előttem ebben a pózban.  

Nekem már könnyben volt a szemem a röhögéstől, egyszerűen nem bírtam abbahagyni. Miközben én örömkönnyeimet hullajtottam, ő fapofával állt előttem, immáron két perce ugyanabban a testhelyzetben. Szükség volt pár percre, míg lenyugodtam, és valami viszonylag értelmeset ki tudtam nyögni.

 - Kellett neked úgy öltözni, mint egy királyfi - mondtam, de még mindig nevettem.

Erre ő csóválni kezdte a fejét, és enyhén csücsörített, mintha gondolkozna. Fogalmam sincs, hogy az-e a gondolkozás tárgya, hogy mégis hogy a francba fogja ezt a tömérdek koszt lehozni a cipőjéről, vagy az, hogy hogyan fogja ezt rajtam megbosszulni.

Ekkor fogta a lábát, és lassan kiemelte a gödörből. Elindult felém, miközben elhaladt egy fa mellett. Sántítva jött, mert közben próbálta levakarni a kosz legalább egy kicsiny részét. Hirtelen megállt előttem, és vészesen közel helyezte a fejét az enyémhez.

Szemében láttam a düh táplálta tüzet, és az állandó csillogást. Egyik kezét ráhelyezte a derekamra, és közel húzott magához.

Mégis mit akar? Hirtelen így a semmiből lesmárolni? Ezt nem fogom engedni. Mégis minden jel arra utal, hogy ezt szeretné tenni. Ekkor észrevettem, hogy másik keze még maga mellett tartózkodik. Derekamon tartózkodó kezét a lapockáim közé vezette fel, és még közelebb húzott magához.

Ellenkezni akartam, mégsem tudtam. Teljesen lefagytam úgy, ahogy a mosoly is az arcomról. Fejével mindenféle gátlás nélkül csak közelebb jött, és mikor már majdnem összeért volna a szánk, hirtelen előkapta a másik kezét, és a nyakamhoz helyezte.

Azonban bőre puha érintése helyett valami hideg, ragacsos dolgot éreztem, ami egy szempillantás alatt beterítette az egész nyakamat. Odakaptam a tekintetem, és csak akkor láttam, hogy ez a dolog nem más, mint tömör sár, amit Justin gondosan szétkent mindenhova.

Azt sem tudtam mit tegyek először: pofon vágjam, vagy foglalkozzak a nyakammal. Valahogy most egyik opciót sem volt képes a szervezetem véghezvinni. Így hát maradt egy dolog.

 - Te szemét, aljas, cselszövő, idióta barom! - kezdtem el csapkodni előtte dühösen és felháborodottan - Mi a francot csináltál?!

Nem válaszolt, csak nevetett, mint aki jól végezte dolgát. Most én álltam úgy előtte, mint ahogy ő állt az előbb. Melleim alatt összefontam a karjaim és fapofát vágva vártam, mikor hagyja már abba a nevetést. Azonban ahogyan láttam, arra napestig várhattam volna, mert annyira röhögött, hogy azt hittem levegőhiányban fogja életét veszteni ebben a kietlen erdőben.

 - Most kvittek vagyunk - törölgette a szemeit, amik könnyesek lettek a sok nevetéstől.

 - Koránt sem vagyunk kvittek! - mutattam a mutatóujjammal felé, és fenyegető tekintettel egyre közelebb merészkedtem hozzá - Ezt duplán fogod visszakapni - álltam meg előtte egy centivel, és felpipiskedtem addig, hogy a szemünk éppen egy magasságban legyen.

Justin hirtelen felvette a csajozós tekintetét, ami persze engem kicsit sem hatott meg abban a helyzetben.

 - Már alig várom - mosolygott kacéran, és az orrom hegyére nyomott egy leheletnyi puszit.

Azon nyomban visszaereszkedtem a talpamra, és az orromat fogtam. Nem is tudom hogyan és milyen tekintettel, de néztem fel rá. Szeméből az szűrődött ki, hogy élvezi a játékot, mégpedig nem is kicsit.

 - Induljunk - törtem meg az egy perces csendet, és a földre hullott iránytűt kezembe véve indultam meg kelet felé.

Justin kuncogott egyet magában, és utánam indult.

~*~ Justin szemszöge ~*~

Egyre jobban tetszik nekem ez a feladat. Bár tíz perccel ezelőtt még fel tudtam volna robbanni, amiért tiszta sár lett a frissen vásárolt arany Suprám, de mivel ilyen helyzetben történt ez velem, így jobbnak láttam a visszavágás lehetőségét választani.

A helyzetet kihasználva közel merészkedtem hozzá, és végre megérinthettem a nyakát. És nem csak hogy megérintettem, hanem a tenyerem egész terültével érezhettem a bőrét. Még tiszta sárosan is elképesztő vonzó volt a nyaktájéka, alig tudtam megállni, hogy ne csókoljam végig. Remélem nem vette észre, hogy néztem rá akkor, mert akkor látta volna, hogy legszívesebben vámpír módjára azonnal letámadtam volna testének azon területét.

És igen… az orrát is megpusziltam. Nem hagyhattam ki. Ha lehetett volna, az orra alatt pár centivel elhelyezkedő szájával is ezt tettem volna, de azért tolakodó nem akarok lenni. Ez a kis jelentéktelen orr puszi éppen megfelelő volt.

Most éppen mintha szerepet cseréltünk volna, itt sétál mellettem és miközben nézi az iránytűt, a nyakáról próbálja levakarni a sarat, amit rákentem. A fele már szinte le is jött, csak a nyoma látszik meg. Egyszer viszont hirtelen megállt, én pedig annyira megfeledkeztem magamról még a nyakát tanulmányoztam, hogy majdnem felbuktam. Ránéztem, és egy 100 méterre levő fát méregetett.

 - Az lesz az - jegyezte meg halkan, és elindult a fa irányába.

Én csak engedelmesen mentem utána, mígnem elértük a célunknak kitűzött óriásnövényt. Zoe megállt mellettem, és felhúzott szemöldökkel állt készen közölni nekem valamit.

 - Mivel a fa törzse vastag, ezért én megyek arról, te pedig erről - mutatott balra, és elindult a saját irányába.

Követtem az utasítását, és nézelődtem a fa törzsén. Rá nem volt ragasztva, avagy tűzve papír, így biztosan valahol a földön lehet. Elkezdtem kúszni, és a földtől elemelkedő híd alakot formáló gyökerek alatt méregettem a talajt. Annyira bele voltam merülve tevékenységembe, hogy nem vettem észre Zoet, aki hasonló pózban kereste a papírt, így a fejünk összeüközött.

 - Au - fogtuk meg egyszerre saját fejünket, azután pedig egymásra néztünk.

Nem láttam szükségét a beszédnek, de ahogyan észleltem, Zoe sem. Így azt a kis kimaradt helyet, ahol éppen összeütköztünk, együtt kutattuk át.

Kicsit beljebb, az egyik vastag gyökér alatt láttam valami világosat, ezért érte nyúltam. Kihúztam onnan azt a dolgot, és örömmel vettem észre, hogy ez a dolog nem más, mint a következő nyom. Zoe rám pillantott, és tekintetével jelezte, hogy nyissam ki a borítékot, amin az állt, hogy: 2. nyom. Széttéptem a boríték leragasztott részét, és elolvastam a benne lévő lap tartalmát Zoeval együtt. 

"Nem kell mást tenned, csak követned a jelet, mi elvezet az élet forrásához, következő lépésed aranyközépútjához."

Na jó. Nekem ez már magas. Nem vagyok jó az ilyen rébuszokban leírt szövegek megfejtésében, így átadom a stafétabotot a mellettem levő okos és nem mellesleg gyönyörű társamnak. Ránéztem tehát, és vártam az ötletét. Ő is rám nézett, és kissé hunyorítva gondolkozott a megoldáson.

 - Szerinted mi lehet az élet forrása? - kérdezte mélyen elgondolkozva.

 - Hát - vakargattam a tarkóm - A víz?

Nem vagyok 100%-ig biztos a válaszomban, de ez jutott először az eszembe.

 - Viszont ha a víz az élet forrása, akkor mi lehet a jel? - állt fel, és oda-vissza kezdett el járkálni.

A fa törzsébe kapaszkodva én is feltápászkodtam a földről, és körülnéztem. Az ég világon semmiféle jelet nem láttam, amit követni lehet.

 - Olyan csend van itt... - kezdtem el most először tűnődni a tájon - Nem hallani mást, csak a madarak csicsergését, a patak zubogását, a falevelek suhogását...

 - Állj, állj, állj! - állított meg Zoe a tőlem igazán nem megszokott áradozásban - Mit is mondtál?

 - Azt, hogy csend van? - emeltem fel a hangom a mondat végén, és értetlenül néztem rá, ugyanis fogalmam sincsen, hogy miért lényeges számára a tájleírásom.

 - Nem, utána - mutogatott a kezével.

 - Hogy lehet hallani a madarak csicsergését meg a patak zubogását…

 - Ez az! - tapsolt egyet - A patak! A patak a jel! - ugrándozott boldogan, azután pedig visszajött hozzám - Követnünk kell a patakot, és meg kell találnunk, hogy honnan ered - világosított fel végre.

Így már minden tiszta, a cipőmet kivéve. Szóval követnünk kell a patakot, és megtaláljuk a következő nyomot.

 - Ahhoz viszont kell a térkép - mutatott a táskára.

Szó nélkül kivettem a táskából az útmutatónkat, amit Zoe szintén szó nélkül kivett a kezemből.

 - Hé! - mondtam felháborodottan - A térkép az enyém - vettem vissza tőle a papírt.

Mérgesen, mégis engedelmesen hagyta, hogy megkeressem a legközelebb patakot. Nem is volt messze, a jelek szerint kb. 50 méterre, nyugatra. Fogtam magam, és elindultam nyugatra, Zoe pedig jött utánam. Egy, illetve két nagy pálmalevél függönyszerűen helyezkedett el előttem, így egyszerűen csak szétválasztottam a kettőt. Mögötte ott volt az áhított patak.

 - Gyerünk - indult meg a patak felé.

Így is tettem, mentem utána és elindultunk a patak mentén a következő nyom után.

------------------------------------

Hű, de furcsa volt írni..nagyon szégyellem magam, hogy több mint egy hét után tudtam csak részt hozni, remélem nem haragszotok nagyon.. :( A résszel kapcsolatban nem tennék fel kérdést, azonban egy másfajta dologra kíváncsi lennék.

• Hány évesnek néztek az írásom alapján?

Rettentően érdekel, és aki tudja, az ne mondja el! :D Várom a komikat :* 

Annyit még elmondanék, hogy a feladatra a "verseket" mint én találom ki, úgyhogy csak egy kérdésem a részről mégis lenne:

• Hogy tetszenek a versikék a feladatokhoz?

Nem tudom, hogy legközelebb mikor tudok majd részt hozni, de semmit nem ígérek. Tanulnom is kell, meg még blogot is írjak... Bevallom őszintén, hogy minden szabadidőmet a blognak szemtelem. És miért? Mert nagyon szeretlek titeket. Jól esik az a sok komment, és hogy nem hagytok cserben sosem... A legjobb, ami valaha is történt velem :') Úgyhogy bocsássatok meg, amiért ritkán vagyok, mindent megteszek érte, hogy ez változzon..

Love U Beliebers ♥

24.rész - Vigyázz!

Sziasztok! :) Na most aztán későn hoztam a részt.. Bocsánat mindenkitől, de valószínűleg így lesz mostanában, mert a suli nagyon beköszöntött most már.. Mindenesetre köszönöm a türelmeteket, ez most sokat jelent nekem :) ♥

Jó Olvasást! 

~Zoe*

~*~ Zoe szemszöge ~*~

 - Nos, csipet csapat - tapsolt egy kisebbet Rose - Most szét fogtok válni, hogy még véletlenül se tudjatok egymásnak segíteni, avagy együtt menni. Mint említettem, hatalmas az erdő, így kijelöltünk tíz pontot a tíz párnak kiindulópontként. Kísérők fognak titeket odavezetni, és már indulhattok is. - mosolygott - Az első nyomot magatoknak kell megtalálnotok, utána már a szerint mehettek tovább, hogy mit tartalmaz a papír - fejezte be mondandóját.

Meglátszik, hogy nagyon szépen el van tervezve a kalandunk minden egyes részlete. Egy parányi hiba sincs az elrendezésben, minden teljesen logikus és áttekinthető. Már nagyon el akarom kezdeni.

A lehető legkényelmesebben öltöztem fel, ami nálam egy atlétát, egy térdnacit és egy sportcipőt jelentett jelen helyzetben.

Azonban mindezt már nem mondhattam el Mr. Tökélyről, aki úgy öltözött, mintha egy koncertre menne. Supra cipő, farmer... Plusz a hátitáska a kellékekkel. Nem értem ezt a gyereket, és csak remélni tudom, hogy az öltözéke nem jelent majd hátrányt a feladatunk megoldásában.

 - Most, hogy mindenki megkapta a felszerelést, elindulunk a kiindulópontokra - intett a kísérőknek.

A kilenc másik kísérő odagyűlt a párokhoz, és el is tűntek egy kis időn belül. Szerencsére minket Rose kísért, így legalább nem volt idegen a személy. Kedvesen szólt, hogy menjünk utána, mi pedig engedelmeskedtünk, hisz nem is volt más választásunk.

Utunk alatt éreztem magamon, hogy Justin tekintget rám oldalról. A szemem sarkából rápillantottam, és a női megérzésem nem csalt: valóban nézett, méghozzá nem is akárhogy.

Szemében valami olyasmit véltem felfedezni, mint amikor Leo néz rám. Ugyanolyan hercegnő feelingem van, hisz úgy néz rám, mint egy királykisasszonyra. És ebben egyedül azt utálom, hogy mikor így néznek rám, én fülig pirulok, és ezt általában a másik fél azonnal észreveszi. Nagyon remélem, hogy ez az alkalom ezúttal kivétel az összes többi közül, de azért a biztonság kedvéért egy kicsit elfordítom a fejem, amíg vissza nem tér a normális arcszínem.

Öt percet gyalogolhattunk, amikor hirtelen a semmiből előtűnt az a hírhedt erdő. Nem tudtam mást tenni, csak kimereszteni a szemem. Elképesztően sűrű volt, ugyanakkor nagyon szép is. Mégis vesztett szépségéből, amikor megszállta az agyamat az a gondolat, hogy mégis hogy fogok én ezen átmenni? Illetve hogy pontosítsak: hogy fogunk mi ezen átmenni? Kizárt dolog, hogy átjutunk két nap alatt.

 - Ti innen fogtok indulni - állt meg Rose az erdő előtt egy kicsivel - Sok sikert, és ne feledjétek, ha bármi baj lenne, csak csörögjetek azon a telefonon, amit kaptatok - utasított minket.

Más telefonon nem is tudnánk csörögni, hisz elvették az összes elektronikai holmit tőlünk, nehogy csalni tudjunk.

 - Most pedig sok sikert, sziasztok! - köszönt el, és már el is távozott.

Most jött el az a pillanat, amit a legkevésbé vártam: ketten maradtunk. Innentől jön a kalandunk azon része, ami a legkínosabb események közé lesz majd sorolható. Azonban csak akkor, ha hagyom, hogy kínos legyen, márpedig én biztosan nem hagyom, hogy azzá váljon.

Mindketten tanácstalanul álltunk egymás mellett. Gondolkozásom után rápillantottam Justinra, aki a reakciómat várta, amolyan "lányoké az elsőbbség" tekintettel. Hát jó, ha ezt akarja, akkor majd én elindítom a dolgokat.

 - Indulnunk kéne... - szerettem volna magabiztosan kijelenteni ezt a mondatot, azonban a tervezett magabiztosságomnak csak a töredéke látszódhatott rajtam, hisz elhalkultam.

 - Akkor menjünk - mutatott fejével az erdő belsejébe.

Fogtuk magunkat, és elindultunk befelé. Kicsit eltereltem a gondolatomat a kínos részről a nyomkeresős részre, és törtem a fejem, hogyha vajon nyom lennék, hol lennék elhelyezve. Körülnéztem mindenhol, de egy jól látható helyen sem volt papír.

Szétnézésembe Justin látványa is beletartozott, és azt láttam, hogy kicsit sem úgy néz ki, mint aki éppen törné a fejét, hogy mégis hol a francba lehet az iromány. Nem tetszett az az arc, hiszen teljesen üres volt, úgy nézett ki, mint akibe csak hálni jár a lélek.

 - Baj van, Justin? - kezdtem kicsit aggódni, hisz kissé sápadt is lett.

Ekkor kitért a bambulásból és azonnal rám vezérelte kíváncsi tekintetét.

 - Dehogy, jól vagyok - felelt azonnal - Csak éppen gondolkozom.

Megnyugodtam. Már azt hittem elájul, vagy valami. Nem szeretnék itt maradni az erdőben egy ájult Justin Bieberrel egyedül.

Valahogy mégis furcsálltam a viselkedését. De ha nem szeretné elmondani, akkor nem mondja...

~*~ Justin szemszöge ~*~

Teljesen kikészültem. Olyan zavart lettem, hogy elsápadtam és még a levegőt is alig tudom venni. Mindezt miért? Mert Zoe Parker totálisan elvette az eszemet. 

Nem hittem volna, hogy ennyire kikészülök majd, de ha már így alakult, akkor meg kell próbálnom leplezni, mégpedig azzal, hogy nyomot keresek ebben a felettébb hatalmas erdőben. Azzal viszont nem lesz jobb, mert a hangulat ugyanolyan nyomott lenne.

Talán az jobb lenne, ha most kicsit oldanám a hangulatot. Megpróbálok áttérni a feszült Justinból laza Justinba. Lehet, hogy nem jó ötlet, de legalább nem lesz ilyen csönd.

 - Tudod, Mr. Popsztár, jobb lenne, ha nem csak ott állnál, hanem hasznosítanád is magad - fonta össze karjait Zoe a melle alatt.

Hoppá. Valaki bekeményített. De ha ő így, hát akkor én is így. Nem fogom hagyni magam, legalább ezzel megadta nekem a kezdőlöketet a stílusváltáshoz.

 - Tudod, Mrs. Főnökasszony, most éppen gondolkozok, amint már mondtam - fontam össze én is karjaimat.

 - Épp ez az, hogy tíz perccel ezelőtt is éppen gondolkoztál, és ha így haladunk egy hét alatt sem végzünk - vágott vissza.

Erről beszéltem. Egyik pillanatban még kenyérre lehetne kenni, a másikban meg már olyan, mint egy tűzokádó sárkány. Nagy kihívás ez nekem, de már most élvezem. Akkor mi lesz később? Amíg ezen gondolkoztam, Zoe teljesen eltűnt a szemem elől, mint valami hologram. Nem tagadom, megijedtem, hisz mi van, ha baja esett?

 - Zoe… - kezdtem keresni, de sehol sem láttam.

Ez remek. Egyedül hagyott teljesen kiszolgáltatottan ebben a hatalmas erdőben. Ezt azért nem hittem volna. Meg egyébként is, hogy lehet így eltűnni egyik pillanatról a másikra?! Sok a kérdés mostanában.

Elindultam kicsit beljebb, de Zoet még mindig nem találtam meg. Kezdtem nagyon ideges lenni. És még ő mondja, hogy így sosem végzünk... Istenem, ez a lány lesz a vesztem.

 - Zoe, gyere már elő! - forogtam saját tengelyem körül, reménykedve abban, hátha megpillantom valahol.

Egyszer falevelek hangját hallottam, amint rájuk lép valaki. Azonnal a hang irányába mentem, és nézelődtem. Akkor megpillantottam egy gyönyörű, a nap fényében csillogó barna, copfba kötött hajat, ami nem kétség, hogy Zoe tulajdona. Egy fa mögött keresgélt, reménykedve az első nyom meglelésében. Úgy döntöttem, megijesztem. Ha ő rám hozta a szívbajt, akkor most én vagyok a soros.

Lassan lopózni kezdtem felé, és reméltem, hogy észrevétlen maradok a számára. Lassú osonásom alatt volt szerencsém teljes látványát feltérképezni, a lába ujjától a feje búbjáig. Lehet, hogy nem megfelelő alkalom, de fiúból vagyok, és Zoe pedig eszméletlen jó csaj. Egy méteren belül voltam éppen mögötte. Akkor fogtam magam, megragadtam a vállait és kiáltottam egyet:

 - Vigyázz! - léptem hozzá hirtelen sokkal közelebb.

Zoe úgy megijedt, hogy kitért az egyensúlyából, és a fa gyökerén gondosan elhelyezett lába hirtelen két ág közé csúszott. Azonnal megragadtam az egyik kezét és próbáltam visszahozni az egyensúlyát. A táskát elejtettem a kezemből, hisz csak lazán tartottam. Azután pedig filmbeli esemény következett be.

A jobb kezemmel Zoe bal kezét tartottam, azonban Zoe esése olyan nagy mértékű volt, hogy nem tudtam megtartani, és mindketten a földre zuhantunk. Legalábbis az egyikőnk, ugyanis én nem a földre érkeztem, hanem Zoe testére. A fejemet éppen hogy csak megállítottam az övétől öt centire, a kezem pedig még mindig az övét tartotta. Tökéletes haja elterült a lehullott pálmaleveleken, nyakára pedig ráhullott egy kisebb méretű falevél.

Szemei olyan közel voltak az enyémekhez, mint amikor a buszon rám esett, így sokkal kisebb távolságból tudtam csodálni a boci szemeit. A nyakáról eltávolítottam azt a levelet, és csak egy hajszál tartott vissza attól, hogy ne simítsak végig a nyaka vonalán. Halálom az a rész.

Egyszerűen olyan tökéletes íve van a nyakának, hogy sosem tudom megállni, hogy ne nézzem. Ilyenkor pedig mindig úgy tűnik, mintha a melleit nézném, pedig nem is. Illetve nem csak.

Tovább térképeztem az arcát, és leragadtam a szájánál. Nagyokat nyeltem minden egyes alkalommal, amikor odapillantottam, a szám pedig kiszáradt, úgyhogy muszáj volt nedvesítenem a nyelvemmel. Csakis a hely tartott vissza attól, hogy megcsókoljam, hisz ajkai olyan tökéletesen helyezkedtek el az enyémtől pár centire, hogy legszívesebben azonnal birtokomba vettem volna őket. Így hát csillapítva a kísértésemet, újból a szemébe néztem. Nem volt jó ötlet, mert ez elvette a maradék józan eszemet is, úgyhogy így már biztosan nem leszek képes kontrollálni magam.

A dolgok elfajulása előtt Zoe szerencsére (avagy sajnos) megszólalt, miközben mélyen a szemembe nézett.

 - Tudod, mi lenne most nagyon jó? - nézett érzékien, amitől azt hittem elájulok.

 - M-mi? - dadogtam tudatlan állapotban.

Ekkor a maga mellett pihenő jobb kezével végigsimított a hátamon, majd a vállamon és ugyanezt tette a szorításomból kiszabadult bal kezével is, tekintetével pedig végig követte a mozdulatait.

Fogalmam sem volt, hogy mit akar, de ha így folytatja, meghalok a karjaiban. Minden egyes érintése helye ott maradt a testemen, és úgy éreztem, hogy belém csapott a 220. Kezeiről hirtelen a szemeimre terelődött a tekintete, ami már majdnem az utolsó csepp volt a pohárban. Akkor észleltem először, hogy tulajdonképpen én most mennyire zihálok.

Ajkait annyira közel helyezte számhoz, hogy egy kis löket is össze tudta volna forrasztani a kettőt. Hatalmasakat kellett nyelnem, mert teljesen kiszáradt a torkom a zihálástól. Száját végig úgy helyezte, hogy csak egy milliméternyi hely maradjon egymás ajkai között.

 - Az... - kezdett el suttogni -, ha most egy kicsit... - irányította kezeit a mellkasomra - megmozdulnál... - beszélt már szinte számba, ezzel végleg megbolondítva.

Itt szünetet tartott, és tekintetét a szám és a szemem között jártatta. Kezemet ökölbe kellett szorítanom, hogy ne támadjam le azon nyomban, hanem tartsam magam. A szánk már majdnem összeért, amikor Zoe váratlanul folytatta a mondandóját:

 - ÉS LESZÁLLNÁL RÓLAM! - lökött le a mellkasomon tartózkodó kezeivel maga mellé.

Szavakkal nem tudom leírni, hogy mennyire csalódottnak és átvertnek éreztem magam. Komolyan azt hittem, hogy most végre megcsókolhatom, de erre egy kicsit sem számítottam. Végig csak bolondított, és amikor látta rajtam, hogy végem van, akkor hirtelen visszatérített a rideg valóságba, ezzel porrá zúzva elképzelésemet és vágyaimat.

Olyan hülyén érzem most magam. Hagytam magam átverni, pedig az volt a tervem, hogy én verem át őt az ijesztéssel. Bieber, ezt most jól megcsináltad.

Miközben a falevelekben fetrengtem, mint egy mozgássérült, addig megláttam egy papírt heverni a földön. Mivel Zoe otthagyott győztesen és sikerrel átjártan, ezért én elmásztam a kiszemelt tárgyig. Egy boríték volt, rajta: 1. nyom.

 - Zoeeeee! - kiabáltam neki, mire ő azonnal hátrafordult felém - Megtaláltam!

Eddigi helyét otthagyva odasietett hozzám, és leült mellém a fűre. Arcára mosoly ült ki, ami teljesen elfeledtette velem azt, hogy az előbb milyen csúnyán átvert. De nem baj: lesz még rá nekem is alkalmam.

 - Látod, legalább van benne valami jó is, hogy ilyen béna vagy - mondta nekem mosolyogva, mintha egy kedves bókot mondott volna.

Nem veszem magamra, hisz tudom, hogy csak piszkál vele, de majd visszakapja, ha lesz rá alkalom. Kikapta a kezemből a borítékot és kinyitotta. Ez állt benne:

"Ahhoz, hogy következő nyomodat megleld, keresd a fát, mi kettészeli az estét és a reggelt."

Kettészeli az estét és a reggelt?! Mégis mit akar ez jelenteni...?

 - Mi ez? - fintorgott Zoe.

 - Fogalmam sincs. - ráztam meg a fejemet.

Milyen fa lehet az, ami kettészeli az estét és a reggelt? A Nap keleten kel fel, és a Hold is este. Megvan!

 - Tudom, mit jelent - néztem rá örömtelien.

Kíváncsian rám nézett és várta a magyarázatomat, így hát neki is kezdtem.

 - Mivel a Nap keleten kel fel, és a Hold is, kelet felé kell mennünk, ott pedig...

 - Keresni a legmagasabb fát - fejezte be a mondatomat.

Csak egyetértően bólintottam, hogy helyes volt a mondat vége. Fel is állt mellőlem, és készült volna egyedül elindulni, de rájött, hogy nálam van az összes kellék, így hirtelen megállt. Ekkor éreztem tökéletesnek az időzítést a visszavágáshoz.

 - És most miért nem indulsz el egyedül? - keltem fel én is, és járkálni kezdtem előtte kezemben a hátitáskával - Csak nem kell a segítségem?

Mérgesen nézet rám, mégis lágyan, hisz ez nem veszekedés, csak szimpla szurkálódás.

 - Nem kell a segítséged, nekem a kellékek segítsége kell - próbálta kikapni a kezemből a táskát, de villámgyors reflexeimnek köszönhetően azonnal elkaptam azt a keze ügyéből.

Ismét összefont karokkal állt előttem, várva, hogy végre teszek valamit. De nekem még nem volt elég.

 - Kérd szépen a segítségem, és azonnal segítek - húztam az agyát.

Maximálisan megérdemli azok után, amit tett velem. Tök jó így csesztetni, máris oldódott a feszültség.

 - Előbb megyek neki egy láncfűrésznek, minthogy a te segítségedet kérjem... - fordult el durcásan.

 - Hát jó, akkor magadra vagy utalva - vontam meg a vállaim, és elindultam.

Magamban számoltam visszafelé: 3... még nem szólt... 2… mindjárt… 1...

 - Várj! - kiabált utánam.

Szinte tudtam. Visszafordultam felé ugyanolyan győztes tekintettel, mint amit ő intézett felém az imént. Hevesen felém tartott, majd megállt előttem. Nem szóltam egy árva szót sem, inkább élveztem, hogy most a markomban tartom.

 - Segíts légy szíves... - dörmögte az orra alá, szerintem még ő maga sem hallotta.

Folytattam a szurkálódást, és még jobban kérleltem.

 - Nem hallom - tettem a fülemhez a kezemet, de közben nem tudtam abbahagyni a vigyorgást.

 - Segíts légy szíves! - kiabálta a fülembe mérgesen.

Nyilvánvaló, hogy nem szeret vitában veszíteni, de ehhez hozzá kell szoknia, mert mellettem nem lesz könnyű.

 - Mindjárt jobb - vettem elő mosolyogva a hátitáskából az iránytűt.

Beálltam észak felé, és az iránytű azt jelezte, hogy kelet felé éppen egy ösvény vezet. Egymásra néztünk Zoeval, azután pedig elindultunk az ösvényen a következő nyom után kutatva...

------------------------------------------------

Na itt aztán mennek az oltások rendesen..és ez még csak az eleje! :DD Nagyon jó volt ezt írni, remélem nektek is jó kárpótlás, amiért ilyen későn hoztam a részt. 

Még egyszer szeretnék bocsánatot kérni ezért, de minden összejött, úgyhogy nem tudom milyen sűrűn tudom hozni a részeket. Nagyon köszönöm, hogy türelmesek vagytok, nekem vannak a világon a legjobb olvasóim ♥ ♥ :) 

Most nem teszek fel kérdéseket, szeretném, ha önállóan alkotnátok egy jó hosszú véleményt a részről, kielemezve mindent :) A hagyomány marad: 15 komi után várjátok a részt, én is megpróbálok igyekezni :)

Szeretném megragadni az alkalmat, hogy ismét megköszönjem a rendszeres olvasóim számának növekedését, hisz hatalmas öröm látni, mikor belépek a blogba :)

Love U Beliebers <33

23.rész - Engem nem vágsz át!

Itt is vagyok, frissen a 23. résszel :) Kiakadtam, amikor láttam, hogy túl vagyok a 8200 (!!!) látogatón. És még csak a 23. rész... 
Valamelyik nap lefényképeztem a két blogomat, a régit és ezt. A különbség szemmel látható. Az egyikben 43, a másikban pedig még csak 23 bejegyzés van, és a látogatók száma mostanra már mondhatnám, hogy majdnem ugyanannyi. 
A dátumok pedig kísértetien módom felcserélődtek. Az egyiken 01. 03. van, a másikon pedig 01. 30. Elképesztő.. Még magam sem gondoltam volna, hogy ez egyszer bekövetkezik. Úgyhogy nagyon hálás vagyok mindenkinek egytől egyig! :')
Jó Olvasást! ♥










~Zoe*

 - Amit mondani szeretnék, az nem más, mint az, hogy páros feladat veszi kezdetét. - mondta nagy magabiztossággal.
Mégis mit akar az jelenteni, hogy páros feladat? Ennek a két szónak jelenleg egyik felét sem értem, pedig igazán nem nehéz kifejezések. Mindenki csak nézett, mint borjú az új kapura. Egyedül Chaz arcán láttam, hogy nem igazán lepődött meg Mrs. Collins egyelőre értelmetlen kijelentésén.
Összenéztem Justinnal, akinek utoljára akkor láttam ezt az arckifejezését, amikor Lana rámászott. Összezavarodott és kíváncsi. Valahogy így tudnám jellemezni a tekintetét.
 - Párokban fogtok egy nagy feladatot megoldani, ezek a párok pedig egy fiúból és egy lányból fognak állni - részletezett Mrs. Evans.
Ez már rosszul kezdődik. Fiú és lány? Vajon kivel kerülök majd össze..?
 - A párokat majd utoljára elmondjuk, most a feladatról beszélünk kicsit többet. - folytatta Mrs. Collins.
Remek. Tépjék még egy kicsit a kíváncsiságomért felelős idegeimet. Bár a feladat is eléggé érdekel, mert osztályfőnököm úgy fogalmazott, hogy "nagy feladat", és ha ő azt mondja, hogy nagy feladat, akkor az az is lesz.
 - A közelben van egy gyönyörű, dús pálmaerdő, ami egyben nagyon nagy is - beszéltek felváltva Rosezal - A feladatotok az lesz, hogy párosával jussatok át az erdőn. Az első pár, aki beérkezik, ezentúl szabadon mozoghat itt Malibuban a hátralévő itt tartózkodásunk alatt. - mosolyogtak.
Na, ez aztán tényleg nagy feladat. Átjutni egy sűrű pálmaerdőn még egy profinak is hatalmas megpróbáltatás. Ráadásul addig kell az erdőben maradnunk, amíg ki nem jutunk onnan. Nyilván ha túl sokáig maradunk ott, akkor küldenek értünk valakit, de az nem éri meg, hisz az egyenlő a feladással. Ettől most rendesen izgatott lettem, már most indulni akarok, de még kérdéses, hogy ki lesz a társam.
 - Nyomokat fogtok találni, amik mindig egy másik nyomhoz vezetnek. Tíz állomás van, a tízedik már ott fog várni az erdő túloldalán. - folytatta Rose - Párosával kaptok felszerelést, amik segíthetnek. Ezek nem mások, mint iránytű, térkép, szúnyogriasztó és hálózsák, na meg persze élelem és innivaló - fejezte be.
Ez csúcs! Imádom az ilyen feladatokat, mindig is szerettem nyomozni. Mindjárt kiugrok a bőrömből, most ebben a szent minutumban indulni akarok.
 - Nem kell aggódnotok, az erdőt ellenőrizték, nincs ott semmiféle veszélyes állat - mondta Mrs. Collins.
Ettől kicsit megkönnyebbültem, ugyanis azért meghalni nem szándékozok.
 - Most pedig jöjjenek a várva várt párosok - mosolygott Rose.
Végre! Már megöl a kíváncsiság, hogy kivel kell mennem.
 - Mivel 12 lány és 9 fiú van, ezért lesz egy lány páros, a maradék egy lányhoz pedig Jake bevállalta, hogy csatlakozik - mondta az osztályfőnököm.
Jake is beszáll? Hát ez elég érdekes. Bírom a srácot, de azért nem szeretnék vele menni. Remélem nem hozzám osztották be.
 - Akkor most egy gyors névsorolvasás, először a lányokkal kezdjük - lapozgatta a papírjait Rose.
Tizenkét lány van, akik nem mások, mint: Abbey, Deena, Julie, Nicole, Lana, Carol, Eva, Beth, Mary, Stacy, Kelly és én. És a kilenc fiú pedig: Chaz, Ryan, Justin, Leo, Steve, Adam, Jim, Cody, Ed és még plusz Jake. Így vagyunk pontosan párosan ahhoz, hogy a várva várt feladatot végre tudjuk hajtani.
 - Akkor… sorolom a párokat - kezdett bele végre Rose.
Aj, csak mondja már, mert itt lyukad ki az oldalam a kíváncsiságtól.
 - Abbey és Deena lesznek a lány páros - mutatott rájuk, mire ők ujjongani kezdtek - Leo te leszel Maryvel, Cody Stacyvel, Adam Evával, Ed Bethel, Steve Kellyvel, Jake Lanával, Jim Carollal, Ryan Julieval, Nicole Chazzel és végül pedig Justin Zoeval - hadarta el a neveket.
Mi a bánatos ménkű...? Justinnal...? Azonnal rápillantottam, miután megtudtam az információt. Le volt döbbenve, akárcsak én. A lányok nagyon örültek, Lana és Leo annyira nem. És én pedig… én is örültem. Igen, kimondtam.
Örülök, hogy vele raktak össze, mert arra az elhatározásra jutottam, hogy meg akarom ismerni. Ez pedig ehhez a tervhez egy csodálatos alkalom. Mégis, olyan furcsa nekem ez a helyzet. Túl nagy véletlen az, hogy a lányokat úgy rakták, hogy az pontosan a srácoknak kedvezzen. Ebben valakinek a keze van, a nyakamat rá. Viszont nem bánom, mert ezúttal jól csinálta az a valaki, amit csinált.
Még egyszer ránéztem Justinra, és szükségét éreztem elmosolyodni. Valamiért éreztetni akartam vele, hogy nem ellenzem ezt a párosítást.
Ő pedig kissé lehajtott fejjel, félénken viszonozta gesztusomat egy mosollyal, ami be kell vallanom nagyon aranyos volt. Így már még jobban várom a feladatot, de azért nem fogom könnyen adni magam. Így sem tartom magam könnyű esetnek, neki pedig csak még inkább feladom a leckét. Jó móka lesz.
 - Ebéd után kezdjük is a feladatot, így lesz rá két napotok - mondta Rose -, de remélem, azért annyi nem kell hozzá - mosolyodott el. - Most pedig jó étvágyat mindenkinek!
Nekikezdtünk az ebédnek. Közben végig a feladatról beszélgettünk és taktikákat dolgoztunk ki, persze csak viccből, hisz ehhez semmilyen taktikát nem lehet összehozni. Jól elviccelődtünk ebéd alatt, örültem neki hogy ilyen jó társaságba keveredtem. Remélem nem is kerülök ki innen egyhamar.

~*~ Justin szemszöge ~*~

Hihetetlen. Itt ül mellettem, ebben a per pillanatban mondták el, hogy együtt fogunk feladatot teljesíteni, és ő egyáltalán nem bánja. Még rám is mosolygott. Elképesztően lehetetlen ez a lány. Néha már azt hiszem, hogy van egy titkos ikertestvére, aki maximálisan az ellentéte. Egyszer kedves, egyszer pedig le tudná harapni a fejem. Sosem találkoztam még ilyen lánnyal, és lehet, hogy éppen ez tetszett meg benne.
Most le vagyok döbbenve. Azt sem tudom, hogy mit tegyek zavaromban, hisz az elmúlt 30 perc eseményeire egyáltalán nem számítottam. Olyan jól elvoltunk együtt, rettenetesen jó volt vele. Ryan nagyon hülye, és feldobta a hangulatot, amit nem tudok neki eléggé megköszönni. Ha nem lett volna ott, szerintem a hangulatnak annyi lett volna.
Még azt is el tudom képzelni, hogy ezen túl Zoe és a lányok velünk fognak lógni. Az lenne az örömöm csúcspontja, de nem élem bele magam, hisz ahogy ismerem Zoet, képes egyik pillanatról a másikra 200%-osan megváltozni. Csak remélni tudom, hogy ez nem fog bekövetkezni.
 - Én tele vagyok - szólalt meg Zoe, és jobb kezét a hasára helyezte, miközben kicsit engedett egyenes testtartásán.
 - Ne mondd, hogy tele vagy, alig ettél - hitetlenkedett Chaz - Így is olyan sovány vagy.
Zoe vetett Chazre egy amolyan "Are you fucking kidding me?" fejet, aztán pedig készen állt a világmegrendítő válaszra.
 - Te meg annyit eszel, mint egy ló, csoda hogy még nem gurulsz el - felelte Zoe.
Ryan halkan kuncogni kezdett Zoe kijelentésére, mire az említett lány felnevetett. Én sem maradhattam ki a sorból, így vigyorogni kezdtem, mígnem a vigyorgás át nem ment nevetésbe. Mind a heten kiröhögtük a tehetetlen haveromat, aki játszotta a hisztis kislány szerepét, azután pedig csatlakozott hozzánk.
Kis idő múlva befejeztük a kajálást, és visszavonultunk a szobáinkba. Én nem meglepő módon Chazzel és Ryannal vagyok egyben, mint mindig az ilyen kirándulásokon.
 - Most már megértelek, bro, ez a csaj még hülyébb, mint mi hárman együttvéve - röhögött Chaz közben pedig rám nézett.
Én abban a minutumban, mihelyst kimondta ez a mondatot, gyilkosan rámeresztettem a szemem.
Ez az idióta kicsit megfeledkezett arról, hogy Ryan nem tudja, hogy bejön nekem Zoe, és nem is akarom hogy megtudja.
Ry pont elkapta a Chaz felé szánt tekintetem, és kérdezősködni kezdett. Mr. Lepcses szájú csak akkor jött rá, hogy mekkora hülyeséget csinált.
 - Miért is kell, hogy megértsen? - ráncolta össze a szemöldökét Ryan.
Remek, most magyarázhatom ki magam.
 - Csak mert mondtam Chaznek, hogy Zoe milyen bolond és nem hitte el - próbáltam olyan hihetően előadni a mondandómat, amennyire csak lehetett.
Ryan azonban már túlságosan is ismer ahhoz, hogy tudja, mikor hazudok. Most sem volt különb, azonnal felismerte rajtam a hazugságot.
 - Engem nem vágsz át, Bieber - emelte felém a mutatóujját fenyegetően.
Rettenetesen zavart lettem, nem tudtam, most mit mondjak, hogy elhiggye. Így hát úgy döntöttem, hogy folytatom tovább a hazugságot, mert komolyan nem akarom, hogy megtudja.
 - Miért vágnálak át? - tártam ki a karjaim - Így történt.
Egy percig Ryan mindkettőnkre felváltva nézegetett. Chaz csak meglapult a háttérben, és gondolatban ütögette a fejét, hogy eljárt a szája. Én legszívesebben nem csak gondolatban ütögetném a fejét. Félve néztem Ryanre, ugyanakkor magabiztosan is, nehogy észrevegye rajtam a bizonytalanság legkisebb szikráját is.
 - Na azért, bro - ütött vállon - Tudom, hogy elmondanád.
Szavakkal nem tudom leírni, hogy mennyire megkönnyebbültem, amikor láttam, hogy bevette. Az pedig, hogy azt gondolja, elmondanám... Nem mondanám. Sokszor megbíztam már benne, és minden alkalommal megszívtam, úgyhogy nem akarok még egyszer beleesni a saját hibámba. Tanultam belőle, elég is volt.
 - Na én megyek, letusolok - fogott egy tiszta törölközőt, és már magára is zárta az ajtót.
Akkor ránéztem Chazre, aki már el is temette magát, mielőtt én megtettem volna.
 - Te megőrültél, haver? - kiabáltam suttogva - Tudod mi lesz, ha megtudja?
 - Bocs már, csak megfeledkeztem róla - suttogott ő is.
 - Nagyon remélem, hogy legközelebb nem fogsz - nyeltem le a dühömet, és leültem az ágyra.
Nem tudom mit tettem volna, ha Ryan megtudta volna, hogy érzek valamit Zoe iránt. De bele sem gondolok, inkább örülök, hogy nem így történt. Annyira várom már a feladatot. Előre látom, hogy annyit fogjuk tépni egymást, amennyit még két ember soha, de vállalom. Érzem, hogy most közelebb kerülhetek hozzá, és megismerhetem.
Micsoda mázli, hogy pont hozzá osztottak be. Ryant pedig Juliehoz. Chazt meg Nicolehoz. Várjunk csak... Ó, Bieber, nem lehetsz ilyen vak!
 - Chaz, te alattomos lepcses szájú idióta - csaptam a homlokomra, és felálltam.
Igen, szoktuk egymást ilyesfajta kellemes jelzőkkel illetni, de melyik fiú nem? Most pedig még inkább illett rá ez a kifejezés.
 - Mi van már megint?! - fordult felém hirtelen, miközben a szekrényben rakosgatta a cuccait.
 - Te voltál - léptem egyre közelebb hozzá - Te rendezted el a párokat.
Láttam rajta, hogy kicsit sem számított rá, hogy rájövök, de azért hülye még nem vagyok..
 - Azt ne mondd, hogy bánod - dobta el a ruháját - Tudom, hogy megőrülsz azért a lányért, örülnöd kéne, hogy megtettem érted - felelte, persze suttogva.
 - És örülök is - vigyorogtam - Köszönöm, te barom - vágtam vállba.
Nem felelt rá semmit, csak megrázta a fejét, mint én három évvel ezelőtt, amikor hosszú volt a séróm. Szóval Chaz volt. Ő rendezett el mindent. Király legjobb haverjaim vannak. Az egyik Móka Miki, a másik meg szerelemguru. Jobbat kívánni sem tudtam volna.
Visszatérve a feladatra, elképesztően várom. Ha lehetne, már most indulnék, de még van 15 perc. Remélem minden jól fog elsülni, mert leégni nagyon nem szeretnék előtte. Azt szeretném, ha jól együtt működnénk mindenféle gátlások nélkül.
Viszont ahhoz, hogy ez sikerüljön, el kell kezdenem gyűjteni magamban a lelki erőt, hogy magabiztosan tudjak vele társalogni, ne pedig csak makogni. És jobban teszem, ha most azonnal bele is vágok ebbe.

--------------------------------------------

Hű, de jó volt ezt írni :D Egy újabb izgalmas dolog, ahol Justin és Zoe együtt lesznek majd. Ki tudja, mi sül ki belőle.. ;) Kérdések:

1. Mit gondoltok a feladatról?
2. Szerintetek képes lesz Zoe és Justin együtt működi?
3. Chaz mennyire volt okos, hogy elrendezett mindent?

Immáron 16 rendszeres olvasóval rendelkezek, amit még mindig nem hiszek el. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen sokra viszem majd az írással, és életem egyik legjobb döntése volt, hogy belevágtam a blogolásba :') ♥

u.i: Ne felejtsétek: +15 komi :) ♥