![Anything Could Happen [Justin Bieber fanfiction]](http://2.bp.blogspot.com/-CWWjEmoJTyI/WBYxUiDPJGI/AAAAAAAADmY/73U1zsSIykUQ-xwla1Qvg1PicvWy2LwSQCK4B/s1600/fejl%25C3%25A9c%2B2.png)
~*~ Zoe szemszöge ~*~
Másnap hirtelen és korán nyílt a szemem. Justin még az igazak álmát aludta mellettem, elfordulva tőlem. Becsapódásként értek a tegnap történtek, és nem is voltam benne biztos, hogy megtörtént. Elvégre, semmi jel, hogy csókolóztam vele. El van tőlem fordulva, biztosan azért, mert félt a heves reakcióimtól. Ha megcsókolt volna, kicsit közelebb jött volna, nem? Te jó ég, Zoe, álmodtad a csókot.
Kizárt dolog! Túl intenzív, túl valóságos volt ahhoz, hogy csak álmodni lehessen. Mégis, mi van, ha nem történt meg, és a képzeletem játszott velem? Justin valójában nem is csókolt meg, nem ültem az ölében, mindent csak megálmodtam. Istenem, pedig olyan jó volt. Igen, tökéletes. Igen, és ezt én mondom. Én, Zoe Bree Parker, aki mostanra már azt sem tudja, ki is valójában Justin miatt.
Hogy felfrissítsem magam, a közeli folyóhoz indultam megmosdani. A legjobb taktika az lesz, ha megvárom, Justin hogyan viselkedik velem, és akkor leszűrhetem, mi történt tegnap. Ez tiszta hülyeség, hiszen nem voltam kiütve, a részegség legkisebb szikráját sem látom magamon. Akkor miért érzem mégis úgy, mintha túl szép lett volna, hogy igaz legyen? Túl hibátlan, túl édes. Viszont a beszélgetések, azok biztosan igazak voltak. Most akkor mi történt, és mi nem?
Kanalat csináltam a két kezemből, majd rálöttyintettem az arcomra. Azonnal kinyílt a szemem, a friss forrásvíz jólesett a fáradt ábrázatomnak. Lemostam a karomról és a nyakamról a maradék sarat és koszt, így ismét vizes lett az atlétám. Ezúttal nem látszott át – az kéne még! -, de a koszos víztől kissé foltos lett. Ki kéne mosnom. De ahhoz meg le kéne vennem. Oké, Zoe, dönts okosan.
Leveszem a pólómat, és gyorsan megmosom. Azonban ha mindezt véghezviszem, mit csináljak, amíg megszárad? Nem várhatok itt félmeztelenül, mert Justin közben felébredne, és akkor közelebbről láthatná, amit nemrégen csak távolról kukkolt. És akkor mi van? – kérdeztem magamtól. Melltartóban leszek, az olyan, mintha bikiniben rohangálnék, úgy meg már látott. Akkor meg? Leveszem, kimosom, meleg van, megszárad.
Meg is ragadtam pólóm szegélyét, majd egy egyszerű mozdulattal megszabadultam tőle. A meleg levegő azonnal megcsapta a meztelen bőrömet, furcsa volt ilyen közvetlenül érezni az időjárást. Letérdeltem a folyó mellé, és nekiláttam kilögybölni a sárfoltokat. Sec-perc alatt meg fog száradni, ebben biztos vagyok.
Már majdnem késznek nyilvánítottam a felsőmet, amikor kiabálásra lettem figyelmes a hátam mögül.
- Zoe? Merre vagy, Zo… - a hang azon nyomban elakadt, amint megpillantott engem.
Justin tekintete egy határozott mozdulattal végigsiklott a csaknem meztelen felsőtestemen, és még jó, hogy háttal voltam neki, és csak a fejem fordítottam felé, mert ha a lényeget még csak nem is látta, és máris ilyen arcot vág, akkor vajon mi lenne, ha szembefordulnék vele?
- Izé – mondtam, és elkönyveltem magamban, hogy a szókincsem odavan. – Csak mosom a pólómat.
Erre a mondatomra mintha azt mondtam volna neki, hogy menjen a hatvan méteres körzetemből, oly hirtelen megfordult, hogy szabályosan azt hittem, elájul a mozdulattól, és a lehető leghatásosabb módon próbált nem felém nézni.
- Nem tudtam, hogy… szóval izé – ez a szó úgy látom, ragályos -, hogy nincs rajtad felső.
Belepirultam a zavarodottságába, s megszemléltem őt egy pillanatra. A haja mindenhogyan állt, csak úgy nem, ahogyan szokott, a szemei alatt még ott ékeskedett a karika az álmosságból kifolyólag, s hangja mintegy varázsütésre mélyebb, rekedtesebb lett. Kirázott a hideg ettől az álmos hangtól, egyszerűen minden porcikámba behatolt.
- Muszáj volt kimosnom – pár oktávval feljebb csúszott a beszédem, olyan szinten, hogy alig ismertem meg a saját hangomat. Még mindig frusztrált, hogy fogalmam sem volt, mennyi a valóságtartalma az emlékeimnek, és emiatt meg voltam lőve viselkedés szempontjából.
- Igazából, ez nem rossz ötlet – suttogta alig hallhatóan, s az egyre hangosabb lépteiből arra következtettem, hogy felém tart. A szívem a lépteivel egyenesen arányosan gyorsult, és semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy mindjárt mellém ér, és testközelből látja az alulöltözöttségemet. Azonban ahelyett, hogy leült volna, és tovább folytattuk volna a beszélgetést, olyat tett, amire lelkileg nem voltam felkészülve.
Hátranyúlt, majd megragadta fekete atlétáját a lapockájánál. Egy magabiztos mozdulattal szabályszerűen lecsúsztatta magáról az anyagot, ezáltal a szemem elé tárult a látvány, amelyet utoljára a parton volt alkalmam megcsodálni. Bár akkor még nem igazán csodáltam, inkább felfigyeltem rá, de ez a jelenet megsemmisíthetetlenül beleégett a tudatomba. Enyhén izmos testén megfeszültek az izmok mozgás közben, a bőrén visszatükröződött a napfény. Teljesen spontánul megnyaltam az ajkamat, miközben minden részletét felülvizsgáltam, és csak akkor vettem észre, hogy Justin elmosolyodik, amikor már közvetlenül a bal oldalamon helyezte el magát.
- Ennek sem árt egy kis víz – tekintete csillogott, és egyre kevésbé leplezte az érzéseit felém. Scooternek valószínűleg igaza volt ezzel az egész „Justin szerelmes beléd” dologgal, egyre többször van szerencsém megtapasztalni.
Egy árva szót sem szóltam, csak elmosolyodtam, és minden erőmmel próbáltam magam rávenni, hogy ne őt nézzem. Még mindig szokatlan volt ez tőlem, aki annyira utálta, és most le sem tudja venni róla a szemét. Mégis, türtőztetnem kell magam és addig tartózkodni, amíg ő fel nem világosít valamivel a tegnap történtekről. Csendesen lögyböltem tovább a textilt, s ő követte a mozdulataimat. Egyszer nagy levegőt vett, s felém fordult.
- Jobb már egy kicsit tegnap óta? – olyan lágyan szólt hozzám, hogy esküszöm, majdnem elolvadtam.
- Mire célzol? – kérdtem, hiszen nem akartam más választ adni, mint amit várt. És így végre többet megtudhatok az előző estéről.
- Hát, tudod… - elfordult, és ismét a pólójára irányította a figyelmét. – Kettőnkre.
Ez a szó elég volt ahhoz, hogy mindent helyre tegyek a fejemben: semmi nem volt álom. Megcsókolt, és beszélgettünk a közös jövőnkről, azonban még nem döntöttünk. Szóval ez csak egyet jelenthet: Justin tényleg járni akar velem, tényleg komolyan gondolja, és látom abból, ahogyan rám néz, hogy tényleg szeret engem. Nem tudom, hogy mindez elég lesz-e ahhoz, hogy kibírjuk egymás mellett a reflektorfényben.
- Igen – én is elfordultam, majd kicsavartam a pólót, és kiráztam. – Sokkal jobb.
Felálltam mellőle, de mielőtt megtettem ezt a lépést, még szemtanúja voltam a vigyorának, és annak az átkozottul szégyenlős tekintetnek, amit felém intézett. Egy vékonyka ágat választottam szárítónak, éppen rásütött a nap, és ha ilyen meleg marad, akkor öt perc sem kell neki, hogy megszáradjon. Gondosan kiteregettem a felsőmet, s amikor végeztem, szándékomban állt visszamenni a hálózsákokhoz, azonban megfordulásom pillanatában Justinnal találtam szembe magam.
A feje két centire volt az enyémtől, szemében minden egyes fényforrás megcsillant. Boldog tekintettel meredt rám, szája óvatos vigyorra húzódott. Figyelmét a szám és a szemem között járkáltatta, valami jelet keresve, mit szólok mindehhez. Fogalmam sincs, mi ütött belém, de mielőtt feleszméltem volna, mit teszek, már megtettem.
Megszüntettem azt a kis távolságot, amely közöttünk volt, majd óvatosan a szájára nyomtam sajátomat. Kezeimet a mellkasához tettem, és egy pillanatra meghökkentem, amikor meztelen bőréhez ért a kezem. Justin megmerevedett érintésem alatt, nekem pedig muszáj volt jólesően felsóhajtanom, amikor megéreztem a bőre tapintását. Akár a selyem. Bőre olyan, mintha a legpuhább anyaggal vonták volna be, így minden előzetes gondolat nélkül elkezdtem bejárni a kezemmel a felsőtestét.
Justin ekkor felébredt: fedetlen derekamra csúsztatta a kezeit, mire a lábujjam hegyéig kirázott a hideg ebben a harminc fokos hőségben. Nyelve lassan behatolt a számba, ölelését sokkal szorosabbra fogta. Nem tudtam, mi ez az érzés, honnan jön, és meddig tart, az egyetlen, amit tudtam, az volt, hogy nagyon élvezem. Közelebb rántott a csípőmnél fogva, s ez a közvetlen érintkezés csak még nagyobb áramütést keltett a bőröm alatt.
Akármennyire is furcsa volt az a sok különböző érzés bennem, nem engedtem el. Egykor nem szerettem őt, és most sem szeretem még, de már annyit bizonyított nekem. Talán vak voltam, hogy nem vettem észre, és már akkor ki kellett volna nyitnom a szemem, amikor Scooter elkapott a kávézónál, de már nem érdekel. Ha továbbra is így viselkedik majd velem, még azt is el tudom képzelni, hogy tényleg működhet ez az egész kettőnk között.
Egy utolsó, érzéki csókot nyomva ajkamra elvált tőlem. A szemem csukva maradt pár másodpercig, s miután kinyitottam, szélesen mosolygó társamat láttam. Az illata még így is elképesztő volt, hogy nem volt rajta semmi, így csak megbizonyosodtam, hogy az a mámorító illat, ami belőle árad, közvetlenül a bőréből jön.
- El kell indulnunk, hogy visszaérjünk végre ebből az erdőből – homlokát nekidöntötte az enyémnek, és nyakamat birizgálta, mire ismét behunytam a szemeim.
- Oké – jelentettem ki, de még csak meg sem mozdultam. Justin mintha csak megérezte volna, mennyire jólesik a cselekvése, tovább folytatta, közben puszikkal árasztotta el az arcomat. Kis híján nyögdécselni kezdtem, de amikor ebbe a stádiumba kerültem, elváltam tőle. Azért, a nyögdécselést még ne.
- Szerintem már megszáradt a pólóm – háta mögé pillantott, szemeivel kereste a ruhát, s mikor megtalálta, visszanézett rám. – Ha felöltöztél… - mit sem zavartatva magát megnézte magának minden porcikámat, majd a szemembe nézett. -, akkor indulhatunk is.
Lángvörös fejjel kaptam magamra az anyagot, s már vissza is fordultam felé. Felsőtestét immáron a trikója takarta, de a szeme még mindig gyémántként csillogott. Amikor megérezte, hogy nézem, felém fordult, és az irányomba közeledett. Ekkor jutott eszembe a lába: szegény, még mindig sántít a fájdalomtól, de máris jobban tud menni, mint tegnap. Odasétáltam elé, hogy ne kelljen fölöslegesen gyalogolnia, mire megkérdezte:
- Nem gondolod, hogy fel kellett volna hívnunk Mrs. Evanst, vagy az osztályfőnököt, hogy egy vadkutya van az erdőben? Lehet, hogy másokat is megtámad – aggodalmasan nézett rám, és bele tellett pár másodpercbe, amíg fel tudtam fogni a mondanivalóját, ugyanis azzal a két, merészen csillogó szemmel voltam elfoglalva.
- Igazad van – bólintottam. – Hívd fel, én addig összepakolom a cuccot, utána meg eszünk valamit, és elindulunk – ismertettem vele a tervemet, mire ő csak elmosolyodott. Istenem, annyira ki vagyok készülve tőle.
- Rendben – felelte, és nyomott egy puszit a számra. Hozzászokok én ehhez valaha is?
Amíg Justin a telefonálással volt elfoglalva, én összehajtogattam a hálózsákot, és leültem enni. A táskában találtam gyümölcsöt, csokit, chipset, és mindenféle apróságot, így összeválogattam mindenből egy kicsit. Már javában megettem a felét az ételnek, amikor Justin csatlakozott hozzám.
- Mrs. Evans azt mondta, hogy a figyelő tegnap már észlelte a kutyát, úgyhogy miután megtámadott minket, be is fogta valaki. Nem kell aggódnunk miatta többet – mesélte.
- Hála az égnek – fújtam ki a levegőt. – Csak az a baj, hogy téged megharapott – vezettem le a tekintetem a lábára, s rögtön lehervadt az a kis mosoly is az arcomról, ami rajta volt.
- Már jól vagyok, nyugi – óvatosan végigsimította a kezemet, mire a testem teljes egészében megrázkódott. Csak egy mosolyt intéztem felé, és ezek után mindketten csendben folytattuk az evést.
Pár perc múlva nekivágtunk az útnak. Mielőtt elindultunk, figyelembe vettük, hogy a 6. nyom azt mondja, mehetünk a fejünk után, szóval valószínűleg az ösvényt kell tovább követnünk. Minden szó nélkül ballagtunk egymás mellett, amikor zavarni kezdett a csend, ezért énekelni kezdtem.
- Across the ocean, across the sea, starting to forget the way you look at me now – nem is tudom miért, de a Be Alright jutott eszembe először. Sokat énekeltem ezt anno, amikor az első ember, akit igazán szerettem, rettentően messzire költözött tőlem. A dal közepénél már annyira beleéltem magam, hogy fel sem tűnt Justin jelenléte, egészen addig, amíg végig nem értem a dalon.
- Zoe, ez a dal tökéletes – szólalt fel a hátam mögül, ugyanis megállt, és elcsodálkozott rajtam. – Te írtad?
- Igen, én írtam – mosolyodtam el halványan. – Ez volt az első igazán komoly dalom. Mindegyikkel sokat szenvedek, a dalszövegírás nem az én műfajom, de azért szeretem csinálni. Ezt viszont egy hét alatt megírtam – visszavezettem a tekintetem az útra, mert senkinek nem beszéltem eddig Gavinről anyán, és a két barátnőmön kívül. Justin utolért, és jobb kezével felém nyúlva megragadta a bal kezem, majd összekulcsolta az ujjainkat.
- Elmeséled, mi történt? – kért meg édesen, s abban a pillanatban úgy éreztem, tiszta hülye voltam eddig, amiért nem vettem észre, hogy ilyen gyengéd valójában.
- Egy éve történt minden – kezdtem el a történetet, s közben folytattuk az utat. – Tizenhat éves voltam, akkor kezdtem el ismerkedni ezzel az egész szerelem dologgal. Egy táborban ismerkedtünk meg, összekerültünk egy feladatnál, és itt kezdődött a kapcsolatunk. Nagyon szerettem, lekötötte minden gondolatomat, mindig csak vele akartam lenni, szóval érted – vontam meg a vállamat, s rá pillantottam. Érdeklődően hallgatta a történetemet. – Tökéletes kapcsolat volt, mindaddig, amíg el nem jött az a nap, amelyiken az anyja bejelentette, hogy Európába költöznek egy jó munkalehetőség miatt. Életem legnagyobb traumája volt az az időszak, amikor ez kiderült. Úgy váltunk el, hogy megpróbáljuk tartani a kapcsolatot virtuálisan. Egy ideig sikerült is, de aztán egyre kevesebbet beszéltünk, nem kerestük egymást. Két nappal a tizenhetedik szülinapom előtt szakítottunk véglegesen. Pár hete volt pont egy éve – néztem előre, mire megéreztem, hogy Justin megszorítja a kezemet, s közelebb húz. – Már nem fáj. Túl vagyok rajta. Egy év sok idő, ezalatt kihevertem. A szakítsunk előtt pár nappal írtam meg a dalt, amikor még hittem, hogy minden rendbe jöhet. Természetesen tévedtem, de legalább született egy dal, nem igaz? – mosolyogtam, de Justin tekintete nem árulkodott semmiféle jókedvről. Megállt a menésben, gyengéden maga felé fordított, s kezemet eleresztve átölelte a derekamat.
- Megígérem, hogy nem fogom hagyni, hogy bármi is szétválasszon, oké? – mélyen a szemeimbe nézett, én pedig teljesen elvesztem az övéiben.
Csak egy bólintásra tellett tőlem, annyira lenyűgözött, ahogyan a szívén viseli, ami történt velem. Egy apró mosoly tűnt fel az arcán, és még közelebb húzva megkaptam tőle a világ leglágyabb csókját. Még a térdem is beleremegett a cselekvésbe, olyannyira fenséges, és finom volt velem. Egy utolsó puszit nyomva az ajkaimra, immáron szélesen vigyorogva elvált tőlem, és kezeinket újból összeforrasztva tovább indultunk a végtelennek tűnő ösvényen.
Kizárt dolog! Túl intenzív, túl valóságos volt ahhoz, hogy csak álmodni lehessen. Mégis, mi van, ha nem történt meg, és a képzeletem játszott velem? Justin valójában nem is csókolt meg, nem ültem az ölében, mindent csak megálmodtam. Istenem, pedig olyan jó volt. Igen, tökéletes. Igen, és ezt én mondom. Én, Zoe Bree Parker, aki mostanra már azt sem tudja, ki is valójában Justin miatt.
Hogy felfrissítsem magam, a közeli folyóhoz indultam megmosdani. A legjobb taktika az lesz, ha megvárom, Justin hogyan viselkedik velem, és akkor leszűrhetem, mi történt tegnap. Ez tiszta hülyeség, hiszen nem voltam kiütve, a részegség legkisebb szikráját sem látom magamon. Akkor miért érzem mégis úgy, mintha túl szép lett volna, hogy igaz legyen? Túl hibátlan, túl édes. Viszont a beszélgetések, azok biztosan igazak voltak. Most akkor mi történt, és mi nem?
Kanalat csináltam a két kezemből, majd rálöttyintettem az arcomra. Azonnal kinyílt a szemem, a friss forrásvíz jólesett a fáradt ábrázatomnak. Lemostam a karomról és a nyakamról a maradék sarat és koszt, így ismét vizes lett az atlétám. Ezúttal nem látszott át – az kéne még! -, de a koszos víztől kissé foltos lett. Ki kéne mosnom. De ahhoz meg le kéne vennem. Oké, Zoe, dönts okosan.
Leveszem a pólómat, és gyorsan megmosom. Azonban ha mindezt véghezviszem, mit csináljak, amíg megszárad? Nem várhatok itt félmeztelenül, mert Justin közben felébredne, és akkor közelebbről láthatná, amit nemrégen csak távolról kukkolt. És akkor mi van? – kérdeztem magamtól. Melltartóban leszek, az olyan, mintha bikiniben rohangálnék, úgy meg már látott. Akkor meg? Leveszem, kimosom, meleg van, megszárad.
Meg is ragadtam pólóm szegélyét, majd egy egyszerű mozdulattal megszabadultam tőle. A meleg levegő azonnal megcsapta a meztelen bőrömet, furcsa volt ilyen közvetlenül érezni az időjárást. Letérdeltem a folyó mellé, és nekiláttam kilögybölni a sárfoltokat. Sec-perc alatt meg fog száradni, ebben biztos vagyok.
Már majdnem késznek nyilvánítottam a felsőmet, amikor kiabálásra lettem figyelmes a hátam mögül.
- Zoe? Merre vagy, Zo… - a hang azon nyomban elakadt, amint megpillantott engem.
Justin tekintete egy határozott mozdulattal végigsiklott a csaknem meztelen felsőtestemen, és még jó, hogy háttal voltam neki, és csak a fejem fordítottam felé, mert ha a lényeget még csak nem is látta, és máris ilyen arcot vág, akkor vajon mi lenne, ha szembefordulnék vele?
- Izé – mondtam, és elkönyveltem magamban, hogy a szókincsem odavan. – Csak mosom a pólómat.
Erre a mondatomra mintha azt mondtam volna neki, hogy menjen a hatvan méteres körzetemből, oly hirtelen megfordult, hogy szabályosan azt hittem, elájul a mozdulattól, és a lehető leghatásosabb módon próbált nem felém nézni.
- Nem tudtam, hogy… szóval izé – ez a szó úgy látom, ragályos -, hogy nincs rajtad felső.
Belepirultam a zavarodottságába, s megszemléltem őt egy pillanatra. A haja mindenhogyan állt, csak úgy nem, ahogyan szokott, a szemei alatt még ott ékeskedett a karika az álmosságból kifolyólag, s hangja mintegy varázsütésre mélyebb, rekedtesebb lett. Kirázott a hideg ettől az álmos hangtól, egyszerűen minden porcikámba behatolt.
- Muszáj volt kimosnom – pár oktávval feljebb csúszott a beszédem, olyan szinten, hogy alig ismertem meg a saját hangomat. Még mindig frusztrált, hogy fogalmam sem volt, mennyi a valóságtartalma az emlékeimnek, és emiatt meg voltam lőve viselkedés szempontjából.
- Igazából, ez nem rossz ötlet – suttogta alig hallhatóan, s az egyre hangosabb lépteiből arra következtettem, hogy felém tart. A szívem a lépteivel egyenesen arányosan gyorsult, és semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy mindjárt mellém ér, és testközelből látja az alulöltözöttségemet. Azonban ahelyett, hogy leült volna, és tovább folytattuk volna a beszélgetést, olyat tett, amire lelkileg nem voltam felkészülve.
Hátranyúlt, majd megragadta fekete atlétáját a lapockájánál. Egy magabiztos mozdulattal szabályszerűen lecsúsztatta magáról az anyagot, ezáltal a szemem elé tárult a látvány, amelyet utoljára a parton volt alkalmam megcsodálni. Bár akkor még nem igazán csodáltam, inkább felfigyeltem rá, de ez a jelenet megsemmisíthetetlenül beleégett a tudatomba. Enyhén izmos testén megfeszültek az izmok mozgás közben, a bőrén visszatükröződött a napfény. Teljesen spontánul megnyaltam az ajkamat, miközben minden részletét felülvizsgáltam, és csak akkor vettem észre, hogy Justin elmosolyodik, amikor már közvetlenül a bal oldalamon helyezte el magát.
- Ennek sem árt egy kis víz – tekintete csillogott, és egyre kevésbé leplezte az érzéseit felém. Scooternek valószínűleg igaza volt ezzel az egész „Justin szerelmes beléd” dologgal, egyre többször van szerencsém megtapasztalni.
Egy árva szót sem szóltam, csak elmosolyodtam, és minden erőmmel próbáltam magam rávenni, hogy ne őt nézzem. Még mindig szokatlan volt ez tőlem, aki annyira utálta, és most le sem tudja venni róla a szemét. Mégis, türtőztetnem kell magam és addig tartózkodni, amíg ő fel nem világosít valamivel a tegnap történtekről. Csendesen lögyböltem tovább a textilt, s ő követte a mozdulataimat. Egyszer nagy levegőt vett, s felém fordult.
- Jobb már egy kicsit tegnap óta? – olyan lágyan szólt hozzám, hogy esküszöm, majdnem elolvadtam.
- Mire célzol? – kérdtem, hiszen nem akartam más választ adni, mint amit várt. És így végre többet megtudhatok az előző estéről.
- Hát, tudod… - elfordult, és ismét a pólójára irányította a figyelmét. – Kettőnkre.
Ez a szó elég volt ahhoz, hogy mindent helyre tegyek a fejemben: semmi nem volt álom. Megcsókolt, és beszélgettünk a közös jövőnkről, azonban még nem döntöttünk. Szóval ez csak egyet jelenthet: Justin tényleg járni akar velem, tényleg komolyan gondolja, és látom abból, ahogyan rám néz, hogy tényleg szeret engem. Nem tudom, hogy mindez elég lesz-e ahhoz, hogy kibírjuk egymás mellett a reflektorfényben.
- Igen – én is elfordultam, majd kicsavartam a pólót, és kiráztam. – Sokkal jobb.
Felálltam mellőle, de mielőtt megtettem ezt a lépést, még szemtanúja voltam a vigyorának, és annak az átkozottul szégyenlős tekintetnek, amit felém intézett. Egy vékonyka ágat választottam szárítónak, éppen rásütött a nap, és ha ilyen meleg marad, akkor öt perc sem kell neki, hogy megszáradjon. Gondosan kiteregettem a felsőmet, s amikor végeztem, szándékomban állt visszamenni a hálózsákokhoz, azonban megfordulásom pillanatában Justinnal találtam szembe magam.
A feje két centire volt az enyémtől, szemében minden egyes fényforrás megcsillant. Boldog tekintettel meredt rám, szája óvatos vigyorra húzódott. Figyelmét a szám és a szemem között járkáltatta, valami jelet keresve, mit szólok mindehhez. Fogalmam sincs, mi ütött belém, de mielőtt feleszméltem volna, mit teszek, már megtettem.
Megszüntettem azt a kis távolságot, amely közöttünk volt, majd óvatosan a szájára nyomtam sajátomat. Kezeimet a mellkasához tettem, és egy pillanatra meghökkentem, amikor meztelen bőréhez ért a kezem. Justin megmerevedett érintésem alatt, nekem pedig muszáj volt jólesően felsóhajtanom, amikor megéreztem a bőre tapintását. Akár a selyem. Bőre olyan, mintha a legpuhább anyaggal vonták volna be, így minden előzetes gondolat nélkül elkezdtem bejárni a kezemmel a felsőtestét.
Justin ekkor felébredt: fedetlen derekamra csúsztatta a kezeit, mire a lábujjam hegyéig kirázott a hideg ebben a harminc fokos hőségben. Nyelve lassan behatolt a számba, ölelését sokkal szorosabbra fogta. Nem tudtam, mi ez az érzés, honnan jön, és meddig tart, az egyetlen, amit tudtam, az volt, hogy nagyon élvezem. Közelebb rántott a csípőmnél fogva, s ez a közvetlen érintkezés csak még nagyobb áramütést keltett a bőröm alatt.
Akármennyire is furcsa volt az a sok különböző érzés bennem, nem engedtem el. Egykor nem szerettem őt, és most sem szeretem még, de már annyit bizonyított nekem. Talán vak voltam, hogy nem vettem észre, és már akkor ki kellett volna nyitnom a szemem, amikor Scooter elkapott a kávézónál, de már nem érdekel. Ha továbbra is így viselkedik majd velem, még azt is el tudom képzelni, hogy tényleg működhet ez az egész kettőnk között.
Egy utolsó, érzéki csókot nyomva ajkamra elvált tőlem. A szemem csukva maradt pár másodpercig, s miután kinyitottam, szélesen mosolygó társamat láttam. Az illata még így is elképesztő volt, hogy nem volt rajta semmi, így csak megbizonyosodtam, hogy az a mámorító illat, ami belőle árad, közvetlenül a bőréből jön.
- El kell indulnunk, hogy visszaérjünk végre ebből az erdőből – homlokát nekidöntötte az enyémnek, és nyakamat birizgálta, mire ismét behunytam a szemeim.
- Oké – jelentettem ki, de még csak meg sem mozdultam. Justin mintha csak megérezte volna, mennyire jólesik a cselekvése, tovább folytatta, közben puszikkal árasztotta el az arcomat. Kis híján nyögdécselni kezdtem, de amikor ebbe a stádiumba kerültem, elváltam tőle. Azért, a nyögdécselést még ne.
- Szerintem már megszáradt a pólóm – háta mögé pillantott, szemeivel kereste a ruhát, s mikor megtalálta, visszanézett rám. – Ha felöltöztél… - mit sem zavartatva magát megnézte magának minden porcikámat, majd a szemembe nézett. -, akkor indulhatunk is.
Lángvörös fejjel kaptam magamra az anyagot, s már vissza is fordultam felé. Felsőtestét immáron a trikója takarta, de a szeme még mindig gyémántként csillogott. Amikor megérezte, hogy nézem, felém fordult, és az irányomba közeledett. Ekkor jutott eszembe a lába: szegény, még mindig sántít a fájdalomtól, de máris jobban tud menni, mint tegnap. Odasétáltam elé, hogy ne kelljen fölöslegesen gyalogolnia, mire megkérdezte:
- Nem gondolod, hogy fel kellett volna hívnunk Mrs. Evanst, vagy az osztályfőnököt, hogy egy vadkutya van az erdőben? Lehet, hogy másokat is megtámad – aggodalmasan nézett rám, és bele tellett pár másodpercbe, amíg fel tudtam fogni a mondanivalóját, ugyanis azzal a két, merészen csillogó szemmel voltam elfoglalva.
- Igazad van – bólintottam. – Hívd fel, én addig összepakolom a cuccot, utána meg eszünk valamit, és elindulunk – ismertettem vele a tervemet, mire ő csak elmosolyodott. Istenem, annyira ki vagyok készülve tőle.
- Rendben – felelte, és nyomott egy puszit a számra. Hozzászokok én ehhez valaha is?
Amíg Justin a telefonálással volt elfoglalva, én összehajtogattam a hálózsákot, és leültem enni. A táskában találtam gyümölcsöt, csokit, chipset, és mindenféle apróságot, így összeválogattam mindenből egy kicsit. Már javában megettem a felét az ételnek, amikor Justin csatlakozott hozzám.
- Mrs. Evans azt mondta, hogy a figyelő tegnap már észlelte a kutyát, úgyhogy miután megtámadott minket, be is fogta valaki. Nem kell aggódnunk miatta többet – mesélte.
- Hála az égnek – fújtam ki a levegőt. – Csak az a baj, hogy téged megharapott – vezettem le a tekintetem a lábára, s rögtön lehervadt az a kis mosoly is az arcomról, ami rajta volt.
- Már jól vagyok, nyugi – óvatosan végigsimította a kezemet, mire a testem teljes egészében megrázkódott. Csak egy mosolyt intéztem felé, és ezek után mindketten csendben folytattuk az evést.
Pár perc múlva nekivágtunk az útnak. Mielőtt elindultunk, figyelembe vettük, hogy a 6. nyom azt mondja, mehetünk a fejünk után, szóval valószínűleg az ösvényt kell tovább követnünk. Minden szó nélkül ballagtunk egymás mellett, amikor zavarni kezdett a csend, ezért énekelni kezdtem.
- Across the ocean, across the sea, starting to forget the way you look at me now – nem is tudom miért, de a Be Alright jutott eszembe először. Sokat énekeltem ezt anno, amikor az első ember, akit igazán szerettem, rettentően messzire költözött tőlem. A dal közepénél már annyira beleéltem magam, hogy fel sem tűnt Justin jelenléte, egészen addig, amíg végig nem értem a dalon.
- Zoe, ez a dal tökéletes – szólalt fel a hátam mögül, ugyanis megállt, és elcsodálkozott rajtam. – Te írtad?
- Igen, én írtam – mosolyodtam el halványan. – Ez volt az első igazán komoly dalom. Mindegyikkel sokat szenvedek, a dalszövegírás nem az én műfajom, de azért szeretem csinálni. Ezt viszont egy hét alatt megírtam – visszavezettem a tekintetem az útra, mert senkinek nem beszéltem eddig Gavinről anyán, és a két barátnőmön kívül. Justin utolért, és jobb kezével felém nyúlva megragadta a bal kezem, majd összekulcsolta az ujjainkat.
- Elmeséled, mi történt? – kért meg édesen, s abban a pillanatban úgy éreztem, tiszta hülye voltam eddig, amiért nem vettem észre, hogy ilyen gyengéd valójában.
- Egy éve történt minden – kezdtem el a történetet, s közben folytattuk az utat. – Tizenhat éves voltam, akkor kezdtem el ismerkedni ezzel az egész szerelem dologgal. Egy táborban ismerkedtünk meg, összekerültünk egy feladatnál, és itt kezdődött a kapcsolatunk. Nagyon szerettem, lekötötte minden gondolatomat, mindig csak vele akartam lenni, szóval érted – vontam meg a vállamat, s rá pillantottam. Érdeklődően hallgatta a történetemet. – Tökéletes kapcsolat volt, mindaddig, amíg el nem jött az a nap, amelyiken az anyja bejelentette, hogy Európába költöznek egy jó munkalehetőség miatt. Életem legnagyobb traumája volt az az időszak, amikor ez kiderült. Úgy váltunk el, hogy megpróbáljuk tartani a kapcsolatot virtuálisan. Egy ideig sikerült is, de aztán egyre kevesebbet beszéltünk, nem kerestük egymást. Két nappal a tizenhetedik szülinapom előtt szakítottunk véglegesen. Pár hete volt pont egy éve – néztem előre, mire megéreztem, hogy Justin megszorítja a kezemet, s közelebb húz. – Már nem fáj. Túl vagyok rajta. Egy év sok idő, ezalatt kihevertem. A szakítsunk előtt pár nappal írtam meg a dalt, amikor még hittem, hogy minden rendbe jöhet. Természetesen tévedtem, de legalább született egy dal, nem igaz? – mosolyogtam, de Justin tekintete nem árulkodott semmiféle jókedvről. Megállt a menésben, gyengéden maga felé fordított, s kezemet eleresztve átölelte a derekamat.
- Megígérem, hogy nem fogom hagyni, hogy bármi is szétválasszon, oké? – mélyen a szemeimbe nézett, én pedig teljesen elvesztem az övéiben.
Csak egy bólintásra tellett tőlem, annyira lenyűgözött, ahogyan a szívén viseli, ami történt velem. Egy apró mosoly tűnt fel az arcán, és még közelebb húzva megkaptam tőle a világ leglágyabb csókját. Még a térdem is beleremegett a cselekvésbe, olyannyira fenséges, és finom volt velem. Egy utolsó puszit nyomva az ajkaimra, immáron szélesen vigyorogva elvált tőlem, és kezeinket újból összeforrasztva tovább indultunk a végtelennek tűnő ösvényen.
Hát sziasztok!:)
El sem hiszem, hogy újra itt vagyok, annyira furcsa, el sem hiszitek. De megígértem, és az őszi szünetben volt időm egy picit foglalkozni vele, szóval megérkezett a végre valahára a 32. rész!:)
Ne haragudjatok, ha unalmas lett, egyszerűen valahogyan el kellett kezdenem, és más mód nem jutott az eszembe. Nem is tudom, vagytok-e még, de elég sok visszajelzést kaptam tőletek, hogy éltek, és szívesen olvasnátok a blogot tovább, szóval ebből erőt merítve írtam, s remélem, hogy lesznek kommentek, megtekintések, és az ACH visszanyeri majd a régi mivoltját. :)
Annyi mindent szeretnék, még mondani, de nem tudom,hogyan. Hiányzott a blog, s bár furcsa volt a Broken után ismét ebbe csöppenni, azért bizakodom, hogy nem vallottam kudarcot. Nagyon várom a visszajelzéseket!:)
Teljesen ismeretlen, hogy mikor tudok jönni legközelebb. Ne várjatok sűrűn részeket, mert ott van még nekem a Broken, az is elég kemény meló, és már abban is egyre ritkábban hozom a részeket. Ebben a blogban elvétve, talán kéthavonta lesznek részek, ha időm és energiám engedi, azon nyomban nekilátok, ezt megígérhetem. :)
Ne kíméljetek a kommentektől, izgatottan várom az összeset. Találkozunk legközelebb, love ya guys <3
