22.rész - Szörfre fel!

Sziasztooook <33
Meg is jöttem a várva várt résszel, ami most hosszú lett, úgyhogy a mennyiségre nem panaszkodhattok! ;D A részről majd szokásosan a végén :)
Jó Olvasást! <3

~Zoe*

Legnagyobb meglepetésemre egy közepes méretű kavics a lábam előtt hevert, amit persze én nem vettem figyelembe, és Jake karjaiban landoltam, ezzel elejtve a szörfdeszkámat. Még ilyenkor is mosolygott ügyetlenségemen, én pedig csak értetlenül néztem rá várva a történéseket. Ahogy észleltem, a többiek egy kicsit megmeredtek, amikor szemük elé tárult ez a nem kevésbé félreérthető póz.
 - Mintha elmondtam volna azt is, hogy vigyázzatok a kövekkel a parton - vigyorgott rám enyhén felhúzott szemöldökkel, amivel bizonyára a kismértékű szemrehányást akarta érzékeltetni.
Igen ám, de nekem akkor éppen érdekesebb volt Mr. Tökély féltékeny fejének megörökítése, mint az, hogy a biztonsági óvintézkedésekre szenteljem a figyelmem.
 - Öhm, bocsánat - próbáltam talpra helyezkedni, és kiszedni magam izmos karjai gyengéd szorításából.
 - Mi a neved? - suttogta, és tekintetében amolyan csajozós fortélyt véltem felfedezni.
Nem tagadom, egy kicsit levett a lábamról ezzel az arckifejezéssel, de nem ájultam el tőle. Valamiért nem érzem azt, hogy mi ketten összepasszolnánk, persze ez csak az én gondolatom, lehet, hogy ő másképp vélekedik erről a témáról.
 - Zoe - mosolyogtam rá mikor már visszanyertem az egyensúlyomat.
Nem méltatott válasszal ezek után, ugyanis ő is felfogta, hogy nem vagyunk ketten. Verbális válasz helyett inkább a non-verbális lehetőséget választotta, és tekintetével próbálta jelezni tetszését. Vagy valami olyasmit. Hasonlóképp tettem én is, mert ha ő nem szeretne beszélni, akkor én miért erőltessem? Nem mintha én beszélni szeretnék akármit is, de sosem tudni, hogy a másik fél mit szeretne. Így hát fogtam a deszkámat és beálltam a többiek közé mintha mi sem történt volna.

~*~ Justin szemszöge ~*~

Ilyenkor mindig felmerül bennem az a kérdés, hogy vajon direkt műveli ezt velem? Nem volt elég, hogy láttam Leoval ölelkezni a nappaliban, még beleesik az újdonsült tanárunk karjaiba is. Láttam, hogy az a srác hogy néz Zoera, és kicsit sem nézem jó szemmel. Nem mintha nekem lenne akármennyi jogom is megszabni, hogy kivel csináljon Zoe akármit is, de nem is erről van szó.
Itt most az érzéseimen van a hangsúly.
Az az ölelés a nappaliban arról árulkodik, hogy Zoe nem veszi észre az a fajta furcsaságot Leóban, amit én. Az a gyerek teljesen belezúgott az általam immáron túlságosan is kedvelt lányba, és szerintem mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy az övé legyen az említett lány. Közben pedig elvakultsága miatt nem veszi észre, hogy Zoe nem érdeklődik iránta olyan szempontból, csak barátként szereti, és szerintem mindig is csak így szerette.
Azonban Leo már ismeri annyira Zoet, hogy tudja, mennyire érzelmes lány igazából, és csak magához akarja láncolni azzal, hogy rossz érzéseket kelt benne. Szegény lány pedig közreműködik, hisz eddigi tapasztalataim alapján nem nagyon veszi észre, ha valaki nem jó szándékkal közeledik felé. Ezzel pedig az a kizárólagos probléma, hogy mindenkiről azt hiszi, hogy megbízható és törődő emberek, rólam pedig nyomdafestéket nem tűrő véleménye van. Pedig ha tudná mit is érzek valójában...
De nem fogja megtudni, mert én nem mondom el neki, ugyanis abból lenne a harmadik világháború, amit a legkisebb mértékig sem szeretnék. Ha bevallanám neki mindazt, amit érzek, biztosan már ennél is jobban eltávolodna tőlem, ami már nem igazán lehetséges, hisz így sincs hozzám közel. Akkor viszont olyan távol lenne, hogy kiesne a látókörömből.
Ez a Jake gyerek pedig… egy igaz szépfiú. Nem tudom, hogy Zoenak bejönnek-e a szépfiúk, de ha Tylerre visszagondolok, ő is eléggé annak számított. De inkább ne emlékezzek vissza arra a szemétládára.
Amint láttam, az előbb az érintett lány beleesett a szépfiú karjaiba. A srác tekintetében még 10 méterről is tökéletesen láttam a tetszést, azonban legnagyobb meglepetésemre Zoe nem igazán fektetett nagy hangsúlyt erre a fajta megnyilvánulásra. Amint csak tehette, kimászott Jake karjaiból, ami arra mer utalni, hogy nem szeretne nagyobb mértékű elfajulást a dolgot illetően.
Ennek tagadhatatlanul örülök.
 - Haver, nem kell ennyire látványosan szenvedned, amiért a csaj ráesett arra a Ken babára - bökött oldalba Chaz.
Ken baba. Ezen kifejezetten jót nevettem, hisz illik rá a jelző. Csak az nem stimmel, hogy Zoe az nem Barbie baba. Ő Zoe, aki egy egyéniség, akiből nincs több, és nem pedig egy tucat lány, akiből minden helyen lehet találni egyet.
Most jöttem rá, hogy a haverom más dolgot is mondott a témát illetően, mégpedig azt, hogy látványosan szenvedek. Komolyan így lenne? Kéne egy tükör. Nem is értem, hogy jöhettem el tükör nélkül, hisz mindig van nálam. Most viszont nincs, de miért is hazudna nekem Chaz? Ha azt mondja, hogy látványosan szenvedek, akkor az úgy is van. Merem remélni.
 - Nem szenvedek látványosan - próbáltam tagadni azt, amiről még nekem sem volt fogalmam, hogy valójában úgy van-e.
 - Persze, nekem meg Beyoncé a csajom - felelte rá vissza nem is kicsit szarkasztikus hangnemmel.
Még ha látványosan is szenvedek… azért ennyire nem lehet durva. Magamat ismerve nem nagyon mutatom ki az érzelmeimet, bár már sokan mondták, hogy mindig az arcomra vannak írva az érzelmeim és a gondolataim. Nem tudom, hogy ez jó-e vagy rossz, mindenesetre én középkategóriába sorolom.
 - Nem hiszem el, hogy ennyire belezúgtál abba a csajba - nézett maga elé Chaz.
Valahogy én sem. De az ilyet nem megmagyarázni kell, hanem csinálni, és majd csak kisül belőle valami. Egyébként meg, ha még kérné is valaki, akkor sem tudnám megmagyarázni, hogy miért szerettem bele abba a lányba. Pedig eddig egy kicsit sem izgatott.
Ezen már számtalanszor elgondolkoztam, de sosem jutottam annál többre, hogy: mert csak. Ha elkezdtem magamban sorra venni azokat a dolgokat, amik esetleg alapul szolgálnak erre az érzésre, mindig ott lyukadtam ki, hogy mire a végére érnék, eltelne két nap. Így inkább hagytam, és beletörődtem.
 - Haver, te kit hívsz el a bálba? - váltott hirtelen témát a lelki szemetesládám.
BÁL?! MICSODA?! Úristen... ez teljesen kiment a fejemből. Még jó, hogy itt van ez az idióta, aki mindenre emlékszik még két hét után is. Ez az album dolog maximálisan kiirtotta az emlékezőképességemet.
 - Most miért vágsz ilyen képet? Ne mondd, hogy még nem hívtál el senkit.. - eresztette le a vállait Chaz.
Pedig így van. Még nem hívtam el senkit. Tizenkét lányból tizenegy tolong érte, hogy elhívjam, erre most mérget vennék, de én mégis azt az egyet akarom, aki akkor sem jönne el velem, ha én lennék az utolsó járóképes ember a Földön.
De kit hívjak el, ha nem őt? Ebbe bele sem tudok gondolni. Én őt szeretném, és kész. Azt szeretném, hogy ő jöjjön el velem, hogy az ő házához menjek a limuzinnal, hogy vele táncolhassam el a közös keringőt. Álmodozz csak, Bieber, ugyanis ez lehetetlen. Zoe nem fog veled eljönni.
Meg, ha még el is jönne.. Biztosan arra várna, hogy én menjek oda hozzá, mint a legtöbb lány. És mégis hogy tegyem?! És mikor?! És hogy?! Menjek oda hozzá, és mondjam neki, hogy: "Hé, Zoe, gyere el velem a bálba". Aztán a következő dolog az lenne, hogy jól pofán csapna, és millió darabra törné a szívem. Kész képtelenség. Valaki mást kell elhívnom, egyelőre fogalmam sincsen, hogy kit.
 - Te kit hívtál el? - kérdeztem rá, mert kíváncsi voltam a választottjára.
 - Szerintem én Nicolet fogom elhívni. - nézett elgondolkodóan az érintett lány felé, aki Zoe mellett figyelte Jake papolását - Gyönyörű lány.
Valóban szép, de Zoenál nem szebb. Legalábbis nekem.
 - Nem rossz választás - bólogattam egyetértően.
Erre a kijelentésre rám pillantott, mire én is ugyanezt tettem.
 - Tudod... Az XBox-om működésére esküszöm, hogy te Zoet akarod elhívni, de parázol, hogy lekoptat - nézett rám, ezzel teljesen eltalálva az összes eddigi gondolatomat.
Gyűlölöm, amikor ezt csinálja. Pontosan tudja, hogy mit gondolok, és vígan közli velem mindenféle gátlások nélkül. Király haverom van.
 - Miért? Mi van abban, ha őt akarom elhívni? - próbáltam menteni a menthetőt.
Erre nem felelt semmit, csak megrázta a fejét, mintha valami reménytelen eset lennék. Mondjuk… az is vagyok. Két perccel később arra lettem figyelmes, hogy Ryan mellém telepedik, és oldalba bök a könyökével.
 - Mi van, bro? Mostanában olyan lelombozott vagy, mint én, amikor elfogy a hajzselém - vigyorgott a hasonlatán, de én sem tettem másképpen.
 - Ugyan mi lenne? Jól vagyok, mint amikor rájövök, hogy elfogyott a hajzselém, de van egy tartalék a bőröndömben - röhögtem vele.
Hála Istennek el is hitte, hogy minden a legnagyobb rendben van. Még szerencse, hogy Ryan nem jó emberismerő. Neki semmiképp nem szeretném ezt elmondani, mert másnapra már tuti, hogy az egész suli tudná. Ryan olyan, mint egy plázacica: imád pletykálni. Attól függetlenül az egyik legjobb haverom, csak mindig meg kell válogatnom, hogy miről beszélek vele, meg miről nem.
 - Úgy látszik, hogy mi jövünk - tápászkodott fel Chaz mellőlem.
Odapillantottam a lányokra, és észrevettem, hogy a part azon részéhez tartanak, ahol már durvább hullámok vannak. Jake a kezével intett nekünk egyet, hogy mi vagyunk soron. Felálltunk hát mind a kilencen, és az élő Ken baba felé vettük az irányt.

~*~ Zoe szemszöge ~*~

Nem volt rossz ez az úgymond elméleti óra, mert sok mindent feleleveníthettem, ami már kissé kiment a fejemből. Most pedig azt a feladatot kaptuk, hogy kicsit gyakoroljuk az előbb tanultakat. Azonnal bele is vetettem magam a vízbe, és vártam egy kellő nagyságú hullámot. Jött velem Nicole is, na meg persze Lana. Ki sem maradhat.
A távolból láttam egy megfelelő hullámot, így hát készültem meglovagolni azt. Nagyszerű élmény volt ismét szörfözni. Már régen volt rá alkalmam, és nagyon hiányzott is. Jó volt olyan magasan lenni és érezni, hogy ennek a hullámnak most én vagyok a királya. Azonban ebből a hitből azonnal ki is térített Lana, aki mellettem siklott végig a hullámon.
Körülbelül úgy nézhetett ki, mint egy frissen világra jött őz, aki még alig tud lábra állni. Ahhoz képest, hogy azt mondta tud szörfözni, Nicole jobb volt nála, aki most csinálja ezt életében először. Nem is igazán törődtem vele, hagytam bénázni, én inkább Nicolelal és az utólag csatlakozott Julieval, Abbeyvel és Deenával foglalkoztam.
Jókat nevettünk együtt, közben pedig segítettem nekik elsajátítani néhány mozdulatot. Néha-néha oldalra pillantottam, és láttam, ahogy a fiúk gyakorolják az alapokat. Justin sem volt rossz, épp úgy, mint ahogy Chaz és Ryan sem. Szerintem ők is tudnak már valamit a szörfről. Leo viszont ötből tízszer esett bele a vízbe, és mindössze egy másodpercig sikerült neki a deszkán maradnia, utána úgy zuhant bele a tengerbe, mint egy karó.
Tíz perc után láttam, hogy a három említett srác felénk tart deszkával a kezükben. A csajokkal egymásra néztünk, és úgy döntöttünk, hogy addig kijövünk a vízből, amíg nem érnek ide. Nem telt bele sok idő, a három jómadár megérkezett.
 - Sziasztok, csajok - vigyorgott Ryan - Ugye nem bánjátok, ha csatlakozunk?
 - Nem - vágta rá egyből a fülig szerelmes Julie.
Viszont én kicsit sem arra figyeltem, hogy mi a szándékuk, hanem arra, hogy Justin itt áll előttem félmeztelenül. Nem volt még alkalmam "megcsodálni" ilyen közelről a testét, de nem volt rossz. Sőt, kifejezetten jó volt. De le kellett róla vennem a szemem, hogy ne higgye azt, hogy stírölöm.
Teste helyett így hát szemére vezettem a tekintetem, ami nem meglepő módon azonnal megtalálta az enyémeket. Alig egy méterre állt tőlem deszkával a kezében, vizes hajjal, a víztől nedves felsőtesttel és két mogyoróbarna szempárral. Valamiért úgy éreztem, hogy mindez nagyon is tetszik nekem. De amint észrevettem, nem csak nekem.
 - Szia Jujuka - mászott rá Lana az általam tanulmányozott emberre, amit valamiért eléggé gusztustalannak találtam.
Mégis mit jelentene az, hogy Jujuka? Olyan, mintha a macskájának mondta volna, vagy nem is tudom. Egyszerre tudnék most nevetni és furcsán nézni, de most nem ment együtt a kettő, így inkább az utóbbit választottam.
 - Szia... - fordította el a fejét Justin a másik irányba, de nem sok sikerrel, mert Lana teljesen hozzásimult, mintha a csaja lett volna.
Hoppá. Mit is gondoltam az előbb? Mintha a csaja lett volna... Lehet, hogy tényleg a csaja? Nem hinném. Szerintem akkor nem undorodna Justin ilyen látványosan tőle. Úgyhogy el is űzöm ezt a gondolatot.
 - Megyünk szörfözni? - mentette meg legjobb haverját Chaz ettől a kínos helyzettől.
Justin egy szó nélkül elindult a víz felé maga mögött hagyva Lanát, de előtte megállt mellettem. Nem tudtam mit szeretne, ezért eléggé összezavarodva néztem rá.
 - Jössz? - kérdezte egy halvány mosollyal körítve.
Ránéztem Lanára, aki a féltékenységtől fortyogott, szinte már majdnem fel is forrt. Öröm volt nézni azt az arcot. Ezzel úgy éreztem: én győztem. Bólintottam egyet, és legnagyobb meglepetésemre Justinnal mentem egészen a vízig. Jöttek a csajok is utánunk, na meg a két srác.
Szinte éreztem Lana féltékeny tekintetét a hátamon, de ettől csak még magabiztosabban ballagtam Justin mellett zavartalanul.
Ismét belevetettük magunkat a kellemes hőmérsékletű vízbe, és vártuk a hullámot. Nem telt bele sok idő, máris egy hullám tetején voltunk, és szeltük a vizet.
 - Na ezt nézzétek! - próbált vagánykodni Ryan, de beleesett a vízbe, mire mi röhögő görcsöt kaptunk.
Két perc múlva előtűnt a víz felszínén, és a hajából próbálta kifacsarni a vizet.
 - Hogy nézek ki?! Bro, nincs nálad hajzselé? - látta meg magát a víz tükrében, és kezéből fésűt formázva próbálta rendbe hozni a teljesen elázott haját.
 - Csak az van nálam - vágta rá röhögve Justin.
Én már annyira nevettem, hogy kicsordult a szememből a könny, és a parton fetrengtem Juliékkal a homokban. Justin mellettem volt és láttam, hogy ő már nem is Ryanen, hanem rajtam nevet olyan jót.
 - Hát nevethettek! Ti nem tudjátok mennyi idő ezt a tökéletes sérót belőni - játszotta el a sértődöttet Ry, de nem sokra ment vele, mert mi minden szava után csak jobban nevettünk.
Egy perc megnyugvás után úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk a vízbe. Még magamon is meglepődtem, hogy mennyire jól elvoltam Justinékkal, és hogy milyen jó fejek igazából. Az volt a legérdekesebb, hogy nem volt köztünk feszültség, csak szimplán jól éreztük magunkat így nyolcan.
Jött egy hatalmas hullám, arra pedig mind a nyolcan felmentünk. Tiszta sorozatbeli volt az egész. Szemben láttam Lanát, aki sértődötten ült a három barátnője mellett. Jó volt az, amit éreztem. Mintha versengenék vele. És hogy kiért? Justinért. Justinért?! Komolyan Justinért? Biztos, hogy nem. Ez csak egyszerűen két ellentét összecsapása. Nem számít min, de versengünk.
 - Ebédidő! - hallottam a hangosbemondóból.
Mindannyian elszomorodtunk, hisz annyira jól elvoltunk. Még mindig a vízben voltunk, és éppen jöttünk kifelé, amikor Ryan felém intézett egy kérdést.
 - Zoe, nem ültök oda hozzánk ebédnél? - karolta át a nyakamat egyik kezével, de nem vettem komolyan, hisz minden lánnyal ezt csinálja.
Rá pillantottam a csajokra, akik hevesen, de mégis kis mozdulatokkal bólogattak.
 - Miért ne? - feleltem mosolyogva.
 - Remek - jegyezte meg Ry.
Beballagtunk a szobánkba átöltözni, hisz ma már nem mehetünk be a vízbe, legfeljebb este. Julie becsukta az ajtót, és áradozni kezdett.
 - Úristen, milyen jó volt már velük lenni! - vetődött le az ágyra.
Teljesen egyetértettem. Nagyon jól elvoltunk, utoljára nem is tudom mikor hülyültem ennyit.
 - Annyira aranyosak voltak, főleg Ryan - pörgött ide-oda a barátnőm.
 - Chaz is az volt! - vágott bele Nicole.
Végig szótlanul figyeltem a "ki a helyesebb" csatát közöttük, és jókat mosolyogtam rajtuk. Közben persze Justin járt az eszemben.
Most már biztos vagyok benne, hogy Scotter nem hazudott. Justin komolyan szeretne tőlem valamit. Talán mégsem szabadna eltolnom annyira, amennyire teszem. Remélem, jól gondolom, mert nem akarok ismét csalódni.
 - Na és Zoe... - jöttek oda hozzám mindannyian - Ugye Justin is cuki volt?
Erre a kis jelentéktelen kérdésre olyan vörös lettem, hogy szerintem a cékla hozzám képest a színskálán fehér volt. Valóban úgy volt, ahogy mondta... Cuki volt.
 - Nézzétek milyen vörös lett! - mutogattak rám nevetve, mire én már kínomban kacagtam fel.
Lerendeztük ezt az egészet egy jó nagy nevetéssel, és csak reménykedni tudtam, hogy elfelejtik mindezt. Kimentünk a nappalin át az ebédlőig. Megálltunk az ajtóban és nézelődni kezdtük a fiúk után, mert azért elég nagy az étkező. A radarszememmel azonnal kiszúrtam Justint, és mutattam a csajoknak az irányt. Ryan integetett nekünk mikor már 10 méteren belül jártunk, mire Julie visszaintett neki csillogó szemekkel.
Az asztalnál egy furcsaságot vettem észre. Justin mellett ki volt hagyva egy hely. Épp úgy, mint ahogy Chaz és Ryan mellett is. Miért érzem azt, hogy azok ott a mi helyeink?
 - Gyere ide, Julie - intett Ry Julienak.
A drága barátnőm majd' kiugrott a bőréből, de olyan aranyos volt. Chaz csak intett egyet Nicolenak, hogy foglaljon helyet mellette. Már csak én maradtam állva, mert Abbey és Deena is leültek egymás mellé. Kíváncsian vártam, hogy vajon most mi következik.
Justin félénken rám nézett, és ismét el halvány mosolyt intézett felém. Ezek után szemével a mellette levő üres helyre mutatott, jelezve ezzel azt, hogy üljek le. Így is tettem, és leültem mellé, mire ő egy elégedett mosolyt ejtett maga elé.
 - Sziasztok, gyerekek! - köszöntött minket az osztályfőnök és Rose - Szeretnénk mondani valamit az új programról. Most, hogy megtapasztaltátok a szörfözést, kicsit másfajta feladat veszi kezdetét.
Feladat? Erre eléggé kíváncsi vagyok. Kicsit elmerengett Mrs. Collins a papírjai között, azután pedig visszatért a mondandójához.
 - Nos, amit mondani szeretnénk, az nem más, mint...

--------------------------------------

Nem más, mint........ Hopp, itt vége van XD Imádom húzni az agyatokat :'DDDD (de gonosz vagyok XD) Remélem ez már jobban tetszett, mint az előző rész, mert kicsit csalódott lettem, amikor olvasgattam a komikat. De minden irományban van olyan rész, amit ki is lehetne belőle venni, de én úgy érzem, hogy ez a rész kellett bele amolyan bevezetőnek a kiránduláshoz. 

Raktam bele Justin-szemszöget is, de ha nem mondjátok akkor is raktam volna bele, hisz az elkerülhetetlen :D

Most pedig a kérdések:

1. Mit gondoltok Justin gondolatmenetéről Zoe-t illetően?
2. Mi a véleményetek a szörfös eseményekről? 
3. Szerintetek Zoe meg fog barátkozni a srácokkal?
4. És a végére egy amolyan 3+1 kérdés. Kíváncsi vagyok, hogy hogy találtatok rá a blogra. Tudom, hogy sokan a régi blogomról tévedtek ide, de valahogyan arra is rátaláltatok :) Úgyhogy ez a 3+1 kérdés az az lenne, hogy hogy találtátok meg a blogomat a több száz másik blog között? 

A +15 komi még midig ér, de egy szót sem szólok, hiszen az előbb is olyan hamar összehoztátok, hogy csak néztem :D <33 Remélem most már tényleg tetszik a rész, és senkinek nem kellett csalódást okoznom..
Puszillak titeket! <33
U.i.: 14 rendszeres olvasó.. annyira köszönöm ♥

21.rész - Vallomás

Sziasztook :D Meg is jöttem a 21. résszel. Hihetetlen, hogy már ennyi ez a szám, mert nekem személy szerint fel sem tűnik. Még csak a 21. rész, és még minden kiforratlan. Amazing.. :D
Még annyit, hogy csakis magatokat szidjátok, amiért soká jött a rész, mert nem komiztatok! 
Ha hamarabb lett volna meg a 15 komi, akkor hamarabb lett volna rész. És még így is megkönyörültem rajtatok, mert egy ember (illetve kettő) kétszer komizott, és csak így volt meg a 15+.. Legyetek hálásak az áldott jó szívemnek :DD <333
Most pedig Jó Olvasást Mindenkinek :) <3

~Zoe*

~*~ Zoe szemszöge ~*~

A történtek után helyesebbnek láttam inkább a lányokhoz menni, nem pedig Leóhoz, de Leónak nem tetszett ez az ötletem, ugyanis félúton megállított.
 - Miért ölelted meg? - nézett rám mérgesen - Nem látod, hogy csak kihasznál?
Szemeiben láttam a düh táplálta lángcsóvákat, amiket egy hektárnyi víz sem tudott volna kioltani. Sosem nézett még így rám, ezért rendesen meg is ijedtem. Amit mondott, az meg egyenesen felháborított. A tartalma sem volt valami fényes, és az előadásmód sem. Az pedig, hogy leskelődött utánam, csak olaj volt a tűzre.
Miért leskelődik utánam? Nekem is van életem, amit nem szeretnék csak bizonyos emberekkel megosztani. Ő pedig ezzel most belelépett a magánszférámba, amit világ életemben utáltam.
 - Semmi jogod hozzá hogy megszabd, kit ölelgessek meg kit ne! És ha kihasznál, akkor kihasznál, én szívom meg, téged miért érdekel? - szinte már kiabáltam, de próbáltam visszafogni magam a körülöttem levő emberek miatt.
 - Mert szeretlek! - felelte hirtelen.
Erre a válaszra a legkevésbé sem számítottam. Kikerekedett szemekkel néztem rá teljesen ledöbbenve.
Annak ellenére, hogy tudtam, hogy így érez, maximálisan ki vagyok akadva, ugyanis még sosem mondta ki ilyen nyíltan és ilyen őszintén, a hangnemről nem is beszélve. Mindenféle gond nélkül kimondta ezt a hatalmas súllyal rendelkező szót. És ez a kis 9 betűs szót nekem szánta. Csak nekem, és senki másnak.
Minden eddigi dühöm és egyéb ilyesfajta érzelmem hirtelen bennem ragadt, mintha csak elő sem törtek volna bennem. Értetlenül néztem az előttem tétlenül álló és egyben a reakciómra váró Leora, aki minden egyes másodperc után egyre fájdalmasabb arcot vágott. Én sem lehettem másképp, sőt, szerintem én még nyomottabbul festettem. A lányok ledöbbent arcát is láttam oldallátásom segítségével. Nagyon remélem, hogy más nem kíséri figyelemmel a most zajló eseményeket.
 - Leo... - váltottam át hangosból halkba -, ezt már ezerszer megbeszéltük.
Így is van. Már nagyon sokszor beszéltünk erről, de mindig is tudtam, hogy sosem fogja elfogadni. Nem mintha azt gondolnám, hogy az ilyet egy csapásra el lehet fogadni, mert tapasztalatból tudom, hogy nem. Viszont már azt is igazán megérthetné, hogy ezzel nekem mindig csak sokkal rosszabb lesz.
 - Tudom - beszélt ő is halkabban - De én szeretlek. Megpróbáltam túllépni rajtad, de egyszerűen nem megy. Kellesz nekem, miért nem fogod fel? - tárta ki karjait - Én meg tudnám adni neked azt, amit senki más, mellettem biztos nem lennének gondjaid… De te mégis az ilyenekkel foglalkozol, mondd, miért csinálod ezt velem? - szemei már szinte könnyben voltak vallomása előadása közben.
A szívem jelen pillanatban mindjárt megszakad. Tényleg ilyen kegyetlen lennék? Itt egy ember, aki teljes szívéből szeret immáron az ötödik éve, én pedig csak úgy simán mindenféle gátlások nélkül elnézek mellette. A lelkiismeretem most rendesen riadót fújt bennem.
Az igazat megvallva, próbáltam már rá úgy nézni, mint egy fiúra és nem úgy, mint egy barátra, de sosem éreztem barátságnál többet. Sajnálatból pedig nem fogok vele összejönni, mert az még nagyobb hiba lenne. Valamit mégis mondanom, illetve reagálnom kell.
 - Sajnálom, Leo - kezdetem bele a kisebb monológomba - De én sosem éreztem irántad semmi barátságnál többet, és tudom, hogy sosem fogok. Hidd el, rettenetesen fáj, hogy így meg kell bántsalak, de én sosem leszek a barátnőd. Sem most, sem pedig máskor. El kell fogadnod. - hajtottam le a fejem.
Sok kellemetlen érzés telített most el, és ismét e miatt a kijelentés miatt. Én tudom, hogy milyen egy embert reménytelenül szeretni, de ha Leo tényleg szeretne, akkor megértené, hogy nekem ezzel csak fájdalmat okoz. Nagyon lelkiismeretes ember vagyok, és mindent nagyon könnyen a szívemre veszek úgy, ahogy most ezt is. És nem akarom, hogy minden héten vagy hónapban kitegyenek ennek az érzésnek.
Leo egyik pillanatról a másikra az államhoz helyezte kezét, és felemelte a fejem. Nem örültem neki, mert a lelkiismeretem még mindig nem engedi, hogy a szemébe nézzek.
 - Tudnod kell, hogy én mindig szeretni foglak - simogatta az állam - Számomra mindig te leszel az igazi és ezen semmi nem változtat. És azt is tudnod kell, hogyha valaha is meggondolnád magad, én itt leszek - mondta.
Utálom, amikor a sors ilyen helyzetbe hoz. Ilyenkor teljesen esetlen és lelkiismeret-furdalásos vagyok, mert megbántottam egy embert, aki szeret. Annyira fáj most látni, ahogy Leo szenved, és a szíve millió darabra törik, de egyszerűen nem tehetek mást. Én nem szeretem, csak barátként. Ő viszont szinte már úgy tekint rám, mint egy hercegnőre. Biztosan rengeteg lánynak nagyon jól esne az ilyen, de engem inkább nyomaszt.
Ugyanis bennem nem az kavarog, hogy egy fiú omladozik értem, hanem az, hogy mindezt reménytelenül teszi, ezzel porig ostromolva magát. A szerelem annyira elvakítja, hogy nem veszi észre, hogy nem csak viccből mondom azt, hogy köztünk nem lehet semmi. Halálosan komolyan gondolom minden egyes alkalommal. Mindezek ellenére azonban erőt vettem magamon, kivettem fejem a tartásából és megöleltem.
Szorosan ölelt úgy, mint senki más. Illetve… hasonlóképp, mint Justin. De amikor Justint ölelem, akkor mindig érzek valami pluszt is. Valami bizsergésszerűt, amit nem tudok és nem is lehet megmagyarázni, azt érezni kell. És azt az érzést még sosem éreztem azelőtt. Sem Leónál, sem másnál.
Az engem fájdalmasan érzékenyen ölelő fiú nyomott egy hosszú puszit az arcomra, amiben érződött, hogy komolyan teljesen belém van esve. Leírhatatlan az, ami most kavarog bennem. Legszívesebben én is járnék vele, de az csak teljes mértékű sajnálat lenne, és nem pedig szerelem. Jobbnak láttam tehát inkább elengedni, mert nem bírom ezt a nyomást, amit most ezzel az ártatlannak tűnő kijelentéssel helyezett rám.
 - Gyerekek, készülődjetek, tíz perc múlva kint találkozunk - toppant be Mrs. Evans.
Hála Istennek. Még egy perc és kikészültem volna. Eltávolodtam Leótól, és hirtelen Justin mélabús tekintetét kaptam el. Biztosan azt hiszi, hogy összejöttem Leoval, hisz nem hallotta a beszélgetést. Nagyon szokatlan volt ezek után ránézni, főleg úgy, hogy ilyen arckifejezést intézett hozzám. Nem teljesen értem, hogy mivel érdemlem ki ezt a mostani szomorú tekintetet, de már nem is akarom. Teljesen le lettem terhelve lelkileg ezzel a szeretlek dologgal.
Egy perc szótlan bámulás után én voltam az, aki először elnézett. Egyrészt mert készülődnöm kell, másrészt meg elegem van a fiúkból mára. Be is szaladtam a szobánkba, ahol a lányok tornádóként támadtak le.
 - Mindent hallani akarunk - fogta meg a két vállamat Deena.
Megforgattam a szemeimet és dióhéjban egy perc alatt mindent elmeséltem nekik, amik lényegesek.
 - Nem lennék a helyedben… - bólogatott Nicole.
Hát én sem a magaméban. Jó lenne most valakivel testet cserélni, de attól tartok ezt nekem kell megoldanom.
Beszélgetésünk után elkezdtem készülődni. A neon zöld pánt nélküli fürdőruhámat kaptam magamra, arra pedig még rá egy fehér rövidgatyát. Leengedett hajamat feltűztem, hogy a víztől ne legyen vizes, és már készen is voltam. A lányok is hasonlóképp öltöztek fel, csak nem ugyanolyan színekben.
A nappaliban volt a gyülekező, már csak az osztályfőnök hiányzott a sorból. Nem sokkal később ő is betoppant, és már ki is mentünk. Öt percet gyalogoltunk a célig, az alatt egy szót sem szóltam, mert jó volt egy kicsit csendben lenni.
Nézelődtem, és megakadt a szemem Justinon, aki hevesen legeltette rajtam a szemeit, a tőle öt méterre levő Leóról meg nem is beszélve. Leónak igazából nincs rossz teste, mert mostanában kondizni jár, és leadott egy pár kilót tavaly óta. Már pár kocka is látható a hasán, ami nem rossz teljesítmény. De mindezt valahogy eltüntette a nappaliban zajlott dolog.
Justin pedig… Mit is mondjak, nem egy visszataszító látvány. Szerintem már ő sem csak telefonozni jár a kondi terembe, hanem némi testedzést is bevezetett az ottani programba, ami felettébb előnyös a határozottan gyerektestnek mondható és nem mellesleg izomhiányos felsőtestének.
Azonban furcsa a mostani szituáció, ugyanis most éppen ő stíröl engem, én pedig őt. Eléggé hihetetlen helyzet, de kívülállóként az ember körülbelül ennyit láthat. Két fiatal stíröli egymást mindenféle gátlások nélkül. Gondolná az ember, hogy miért nem mennek oda egymáshoz, ha így megnézik a másikat? Viszont ez koránt sem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik.
Más ember nem tudja, hogy mi zajlik bennem. Justin sem tudja, ugyanakkor én sem tudom, mi minden játszódik le a fejében a testem tanulmányozása közben. Szerintem még magam sem tudom, hogy miért bámulom ilyen egyértelműen őt, de annyi biztos, hogy nem azért, mert számomra unszimpatikus a kilátás. Viszont jobbnak véltem inkább elfordulni, mert ki akarom végre üríteni a fejem, mielőtt szétrobban. Hála az égnek már láttam Mrs. Evans jellegzetes alakját a távolban, ami jelezte, hogy megérkeztünk.
Egy gyors köszönés után nagy levegőt vett és beavatott minket az ittlétünk okába.
 - Nos, ma szörfözni tanulunk - vigyorgott.
Szörfözni? Hisz ez remek, szerintem én már anya hasában is szörföztem. Imádom a szörfözést, és jól is megy. Most viszont furcsa érzésem támadt. Vajon mit akar ezzel az egész szörfözés dologgal? Csak nem egy versenyt? Nem vagyok versengős típus, azonban szeretek versenyezni, és ezzel feszegetni a határaimat. Ha verseny lesz a vége, hát állok elébe.
 - Ki tud közületek szörfözni? - nézett körbe a 21 fős osztályon.
Én azonnal felnyújtottam a kezem, és velem még vagy öt ember, köztük Lana is. Hmm, Lana is tud szörfözni. Ha igaz a sejtésem, és tényleg versenyezni fogunk, legalább lesz motivációm is, ami sosem jön rosszul.
 - Remek, örülök, hogy nem mindenkinek új dolog ez a csodás sport - mosolygott aranyosan.
Ahogy nézelődtem, hirtelen a hevesen beszélő Rose háta mögött egy személyt véltem felfedezni. Nem láttam teljesen, de be tudtam azonosítani, hogy fiú az illető. Mrs. Evans mögött eléggé látszott, ugyanis az említett nő körte alakja mögül elég jól kirajzolódott az izmos kar, ami az eddig ismeretlen személy tulajdona.
 - És most engedjétek meg, hogy bemutassam a szörftanárotokat, Jake Williamest - nézett maga mögé Rose.
Ekkor előjött az említett srác. Majd' elájultam, amikor megláttam. A felsőteste egyszerűen tökéletesen izmos volt, az arca pedig eszméletlen cuki. A mosolyáról pedig ne is beszéljünk. Körülbelül 18 éves lehetett ő is, mint a többségünk.
Mindenkinek intett egyet a jobb kezével, és intézett az osztály felé egy amolyan szexi mosolyt, amitől a lányok többsége a kellemesen meleg homokig olvadt. Nem is tudom miért, de szükségét éreztem végignézni az osztályon. Egyenként mindenkinek az arcára volt írva a fiú, név szerint Jake, látványának megpillantása.
Először a lányokat néztem meg. A barátnőim hevesen méregették a srácot, mit sem törődve azzal, hogy esetleg észreveszi. Ez körülbelül olyan volt, mint ami 10 perce zajlott le köztem és Justin között. Csak az ő pillantásuk valamivel perverzebb volt. Mondjuk egy tengernyivel. Vagy kettővel.
A fiúk pedig… Mondanom sem kell, hogy néztek Jakere. Némely arcon ott virított a fintor, a másikon az undor és persze a féltékenység sem maradhat ki a sorból. Határozottan minden fiúnak volt oka a féltékenységre, mert Jake teste kimeríti a tökéletes fogalmát.
Külön megvizsgáltam Justin reakcióját is. Majdnem elnevettem magam, amikor ránéztem. Egyszerre volt az arcán a mérhetetlen féltékenység, az undorodás, és a gondolat, hogy ő vajon miért nem rendelkezik ilyen álomtesttel. Mindehhez pedig egy olyan arckifejezés társult, hogy úgy éreztem meg kell örökítenem.
Mikor előkaptam a telefonom a zsebemből, hirtelen deja vu érzés kapott el. Eszembe jutott, amikor a tóba esést fényképeztem le, azt a váratlan balesetet, ami nagyon kapóra jött akkor. És most is lefényképezem, mert ez az arc egyszerűen utánozhatatlan.
Két másodperc alatt lekaptam az arcát, ami hála Istennek nem volt semmiféle takarásban senki által. Halk kuncogás szűrődött ki a torkomon, ezért azon nyomban el kellett raknom a telefonom, ha nem akartam a földön fetrengve levegőért kapkodva röhögni, mint egy retardált fóka. Vissza is csúsztattam a készüléket a helyére, és figyeltem tovább.
 - Én fogom nektek tanítani a szörföt, akinek pedig már megy, annak tökéletesítünk a tudományán - mosolygott.
Hihetetlen, hogy minden egyes szava előadásmódja közben ott bujkált a mosoly az arcán. Annyira aranyos, amikor mosolyog, hogy az valami eszméletlen. Mindig mikor kivillantja a 32-es mosolyát, úgy érzem muszáj nekem is vigyorognom, mert a látvány előidézi a kísértést.
 - Most pedig hogy már mindent tudtok a tervekről, kezdődhet a gyakorlás - kapta fel a homokban heverő szörfdeszkát Jake - Először jöjjenek a lányok, mert addig, amíg majd a fiúkat tanítom, a lányok tudnak gyakorolni - avatott be a gondolatmenetébe.
Minden lány a nyálát csorgatva elindult felé, persze én próbáltam magam visszafogni, és kulturált lény módjára viselkedni. Ez nyilván nem mindenkinek sikerült, de velük Jake sem foglalkozott különösképpen.
Középen mentem a lányok mellett, és miközben mentem, többször is elkaptam Jake tekintetét magamon. Egy perc alatt vagy három mosolyt küldött felém, amit én is hasonlóképp viszonoztam. Három másodperc múlva esett le, hogy mi most tulajdonképpen szemezünk egymással, de mit sem törődve észrevételemmel folytattam, amit Jake elkezdett. Nem sok figyelmet szentelt a körülötte levő dolgokra, csakis kizárólag engem tanulmányozott. Persze nem bunkó módon, hanem csak szerényen a szememet fürkészte.
 - Megjöttünk - állt meg hirtelen, ezzel együtt elkapva rólam a tekintetét. - A part ezen részén sekélyebb a víz, ezért általában itt szoktak gyakorolni a kezdők - mondta.
Miközben olyan dolgokról mesélt, amiket én már régen tudtam, hátranéztem a fiúkhoz. Nem voltak sokkal távolabb, körülbelül 10 méter lehetett a távolság, ami arra következtetett, hogy utánunk jöttek némi távolságot tartva. Szép kis műsor lesz majd a bénázásunk, az biztos.
 - Most pedig vegyetek magatoknak egy deszkát - mutatott mögénk Jake.
Odaszaladtunk az említett helyhez, és kivettük az általunk választott szörfdeszkát a helyéről. Az én szememet rögtön kiszúrta egy narancssárga deszka, amit ki is kaptam a helyéről. Ezek után indultam is vissza Jakehez a többiekkel együtt.
Vicces volt, mert mindenki követett mindet a szemükkel és a fejükkel, amerre mentünk a fejek arra lettek fordítva. Egy kicsit olyan volt, mintha a Baywatchban lettem volna, ezért el is vigyorodtam, a többiek pedig csak néztek, hogy vajon mi lehet a vigyorom tárgya.
A lányok azon nyomban mellettem termettek a deszkájukkal, és így tartottunk tovább Jake felé. Már majdnem elértem a célomnak kitűzött személyt, körülbelül másfél méterre állhattam tőle, amikor hirtelen váratlan dolog történt...

-----------------------------------------

Most biztosan szidjátok a lemenő-felmenő rokonaimat is, hogy így fejeztem be, de egy kis izgalom sosem árt, így van? ;D Most pedig jöjjenek a már jól megszokott kérdések:

1. Mit gondoltok Leo vallomásáról?
2. Szerintetek Justin mit hihetett, amikor látta Zoe-t és Leo-t ölelkezni?
3. Jake mennyire helyes? (szerintem atom brutál a pasi *-*)
4. Ismét új a design..Nem tudom megállni, hogy ne csináljak XD Milyen lett? :)

Meg kell említenem azt is, hogy immáron a rendszeres olvasóim száma 11-re növekedett, amiért nagyon hálás vagyok nektek. Ti vagytok az inspirációm az íráshoz, ezért remélem nem fogtok mellőlem elpártolni :) <3
És tudjátok: 15 komi és már hozom is a részt :D
Swaggieeeee <3
U.i.: Az előző rész összes kommentjére válaszoltam <3

20.rész - A szállásunk

Itt is vagyok, ahogy ígértem! Bocsánat, hogy nem azonnal raktam fel a részt, de nem voltam netközelben. Viszont jó hosszúra sikeredett.. :DDD

Jó Olvasást! <33

~Zoe*

 - Sziasztok végzősök! - köszöntött minket egy kedves nő - A nevem Mrs. Evans, de nyugodtan szólítsatok csak Rosenak - mosolygott kedvesen.
Szimpatikus ez a nő. Már csak azt kéne tudnom, hogy ki ő és mégis mit akar.
 - Én fogok rátok felügyelni, és velem lesznek majd a programjaitok, amikor az osztályfőnökötök nem ér rá - világosított fel.
Mindenki itta Rose szavait, mert érdekes dolgokat mondott el, mind a helyről, mind pedig a szabályokról.
 - Most pedig gyertek, elvezetlek titeket a szállásotokhoz - indult el jobbra.
 - Biztos tuti helyen fogunk megszállni - tapsikolt Abbey.
Én is ezen az elven voltam, mert mindig a legjobb szállásokat intézi el nekünk a drága osztályfőnökünk. Nem kellett sokat gyalogolnunk, már meg is érkeztünk az említett helyhez.
Mikor megláttam, körülbelül késsel kellett az államat felkapargatni a kellemesen meleg homokról. Senki nem tudott szólni egy árva szót sem. A szállás a gyönyörű fogalmát is fényévekkel túlszárnyalta.
 - Ez… ez... Azt a... - dadogtam a csajoknak.
 - Hogy tetszik? - csillogott Mrs. Collins szeme.
Még mindig nem szólt senki semmit. Rendesen elámultunk, kellett körülbelül öt perc, hogy észhez térjünk. Akkor is Rose térített minket vissza a rideg, ám most kivételesen csodálatos valóságba azzal, hogy invitált minket ebbe a csodaépületbe.
Mikor beléptem, még inkább le voltam nyűgözve. Mindenhol luxus cuccok, a lehető legnagyobb igényességgel elhelyezve.
 - Az a rész lesz a lányoké, az pedig a fiúké - mutatott egyszer balra, aztán pedig jobbra Mrs. Evans - Most pedig magatokra hagylak titeket, mindenki foglalja el a helyét, egy óra múlva a parton találkozunk! - integetett.
Mindenki, mint az eszeveszett elkezdett rohanni, és felfedezni a helyet. Mi a csajokkal rögtön lefoglaltunk egy négyes szobát, így egyben lehettünk. Én kaptam az egyik középső ágyat, a csajok pedig megegyeztek a többiben.
 - Ez hihetetlen, csajok - vetődtem le az ágyra.
 - Eszméletlen ez a hely. - néztünk körül a szobánkban.
Gyorsan ledobtunk mindent, és kimentünk feltérképezni a többi részét is a háznak. Hatalmas hely, rendesen térkép kell hozzá, hogy eligazodjon az ember. Senki nem volt a szobájában, mindenki a házat vizsgálta egytől egyig. Én elváltam a csajoktól, így négyfelé oszlottunk, mindenki ment a maga útján.
Már vagy három folyosót bejártam. Az egyiken csak szobák voltak, a másikon pedig művelődési dolgok, például könyvtár és az ehhez hasonlók. A harmadik folyosó vezetett a medencéhez, aminek nem láttam értelmét, hisz ki az az elvetemült, aki medencében úszkál, amikor Malibuban van?
Ki is mentem arról a részről, mert ott már csak egy hatalmas tér volt, ahol gondolom a bulikat szokták tartani. Éppen kanyarodtam volna be a negyedik folyosóra, amikor valaki körülbelül 30 km/h-val nekem jött, ezzel rendesen eltalálva az orromat. A hirtelen gravitációs erőtől levágódtam a földre, és azonnal a fájó pontra helyeztem a kezem egy kisebb hang kíséretében, ami a fájdalom miatt szűrődött ki a torkomon.
 - Jézusom, Zoe, én nagyon sajnálom. - ült le mellém a baleset okozója.
A hangot azonnal beazonosítottam, már az első szótagnál. Gondolhattam volna, hisz a baj mindig akkor történik, amikor ő a közelben van.
A fájdalomtól teljesen bekönnyezett szememmel néztem fel rá, de csak homályosságot láttam a sok könnytől. Nem sírtam azonban, csak a hirtelen gyönge kis orromra mért csapástól bekönnyezett a szemem. A következő, amit észrevettem, hogy az orromból valami áramlik kifelé, és amint később rájöttem, ez nem volt más, mint vér. Rögtön előkutattam egy zsepit a zsebemből, hogy ne legyen véres a ruhám.
Éreztem a padlón, ahogy emberek futnak felém, de még mindig nem láttam semmit a könnyeimtől.
 - Mit csináltál vele? - hallottam egy erősen ingerült hangot mellőlem, és egy kezet véltem felfedezni a vállamon.
Hangja rettenetesen sértette a fülemet, mert kiabált, és én nem bírom a kiabálást.
 - Én csak jöttem ki a folyosóról amikor... - itt rejtélyes módon egy csapásra elhallgatott balesetem fő okozója.
 - Tűnj már innen, nem veszed észre, hogy csak a baj van veled? - kiabált még mindig a srác, de egyre közelebb volt, szerintem guggolt mellettem.
Egész végig azon gondolkoztam, hogy vajon ki lehet a mellettem guggoló fiú, aki ennyire kiabál, és végül rájöttem, hogy Leot hallom. Biztosan ő az.
 - Sajnálom.. - suttogta mellettem Justin, és hallatszódott, ahogy rettenetesen szégyelli magát.
 - Hát ez a minimum…
 - Leo elég lesz - vágtam közbe, mert már nem bírtam cérnával - Bocsánatot kért, az orromnak semmi baja csak vérzik, majd rendbe jön, ezért nem kell jelenetet rendezni - mondtam még mindig a földön ülve, miközben egyik kezemet orromon tartottam, másikkal pedig hevesen érzékeltettem indulataimat.
Örömmel vettem észre, hogy végre kitisztult a látásom. A látvány viszont már kevésbé volt örömteli. Leo durván nézett Justinra, Justin pedig elszégyellve magát nézett engem. Leot nagyon rosszul érintette, hogy leszóltam, ezért felállt és el is viharzott mellőlem.
Egyáltalán nem tartottam helyesnek a reakcióját erre az egész véletlen folytán bekövetkezett balesetre. Biztosan nem direkt jött nekem, mert miért tette volna? Annyira rosszul reagálta le a helyzetet.
Eközben megjöttek a lányok is, és leguggoltak elém.
 - Jól vagy csajszi? - simították meg a vállamat.
 - Semmi bajom - mosolyogtam rájuk, ám a kezem még mindig az orromat takarta.
Abbey intett egy csöppnyit a fejével a többieknek, hogy talán jobb lenne elmenniük. Ezt én is így gondoltam. Egy pillanat alatt el is hagyták a folyosót, és eltűntek a kanyarban.
 - Zoe én annyira sajnálom, komolyan nem direkt volt. - kezdett el mentegetőzni azonnal Justin.
Felállt, és felém nyújtotta a kezét, hogy segítsen felállni. Beletettem a kezem az övébe, ő pedig lehajolt és a másik kezét derekamra helyezve segített felállni a fapadlóról, azután elengedett.
 - Hagyd, nem haragszom - próbáltam rá annyira őszintén nézni, amennyire csak tudtam.
Utóbbi mondandómra még a fél sötétben is felcsillant a szeme.
 - Komolyan? - vette elő a boci szemeit.
Sosem láttam még így nézni, de bevallom: nagyon aranyos volt. Aranyos?! Zoe, csönd.
 - Komolyan - bólintottam és mosolyogtam, bár a kezemtől valószínűleg nem látta az utóbbit.
Rám vetett egy halvány mosolyt félig lehajtott fejjel, amitől visszaszorult a tüdőmbe a levegő. Akaratlanul is elmosolyodtam még egyszer, de annyira halvány volt, hogy a kezem teljesen eltakarta, szerencsére. Ekkor megindult felém. Fogalmam sem volt mit akar addig, amíg ki nem tára a karját.
Te jó ég, meg akar ölelni. Most mégis mit csináljak?! Zoe, nem most öleled meg először, nem olyan nehéz. Elfogadtam a gesztusát, és léptem egy lépést előre, így belesétálva a karjaiba.
Meglepődve vettem észre, hogy már nem volt gipsz a kezén. Már a buszon történtek alatt is észrevehettem volna, de akkor egy kicsit mással voltam elfoglalva. Sőt, az előbb is, amikor felsegített, de figyelmetlenségem miatt az ilyeneket általában csak utólag veszem észre. Viszont ami késik, nem múlik.
Derekamra csúsztatta mindkét kezét, ezúttal sokkal szabadabban, mint amikor gipsz volt a kézén. Elengedtem az orromat, hogy meg tudjam ölelni normálisan, ne pedig teljesen bénán és esetlenül. A zsebkendőt átvettem a másik kezembe, és úgy szorítottam az orromhoz, mert azért azt sem szeretném, hogy ottmaradjon a ruháján a DNS-em.
Nyaka köré fontam mindkét karom, és ismét élveztem az illatát. Azt az illatot, amiről nem tudok leszokni, akármennyire is furcsán hangzik. Teljesen olyan, mint a drog, egyszer megéreztem, utána már nem tudom hanyagolni, bármennyire is próbálom. Azonban ez az illat most nem volt olyan tiszta, mert a vér fémes szagát éreztem mellé, és az teljesen elrontotta ezt a kivételes illatot, ami Justinból árad.
Ezúttal beköszöntött egy új érzés, mégpedig az, hogy a hajamat simogatta. Ki sem tudta kerülni, mivel le volt engedve, a hajam pedig a derekamig ér. Óvatosan, gyengéd mozdulatokkal simogatott, és ez olyan jól esett, hogy majdnem felsóhajtottam, de szerencsére sikerült visszafognom magam időben.
Száját ismét éreztem a fülemnél, ahogyan mély levegőket vett, és ahogy kifújta azt. Ajka érintette az arcomat, amitől szabályosan a hideg rázott. Ezek után pedig olyat csinált, amit eddig még nem. Hozzám bújt. Már nem is ölelés volt, ami két barát között zajlott le, hanem már a bújás is közrejátszott. Karjait egyre jobban és szorosabban fonta derekam közé, fejét pedig nyakamba temette.
Majdnem összerogytam cselekvésén, a nyakam egyszerűen elzsibbadt, ahogy éreztem az ajkát és a leheletét a nyakam és az állam találkozásánál. Fogalmam sincs, meddig fogunk még itt állni, de ha így folytatjuk, akkor ez a szimpla kis ölelés egy egész napos cselekvésbe fog átmenni. De azt kell mondanom: nem bánom. Furcsa érzés, de ezt érzem, és attól tartok, hogy ez még csak durvulni fog.

~*~ Justin szemszöge ~*~

Nem tehetek róla. Egyszerűen nem tudom elengedni. Megpróbáltam, de a kezeim nem engedelmeskedtek, és most pedig már azt veszem észre, hogy teljesen hozzásimultam.
A szám már vészesen közel van a nyakához, ha még egy centivel előrébb tolom, akkor már biztos, hogy nem tudom magam leállítani. Jó érzés végre teljes mértékben ölelni, nem pedig gipszes kézzel, úgy teljesen kényelmetlen volt. Így most már érezhetem az ölelését.
Szerencsémre gyönyörű gesztenyebarna haja szabadon van, és kezemnek maximális kényeztetés azt babrálni. Hirtelen eszembe jutott mindaz, ami a buszon történt. Egyszerűen... Csodálatos volt.
Az idióta haverom most kivételesen nagyon sokat segített azzal, hogy kibuktatta Zoet, de ha rossz helyre esett volna, neki már annyi lenne. De nem esett rossz helyre, mert az én karjaimban landolt. Olyan tökéletesen esett, hogy a feje az enyémtől csak egy hajszálnyi távolságra volt. Majdnem sikerült megcsókolnom, de a körülmények nem voltak kedvezőek.
Akkor mintha azt láttam volna rajta, hogy ő is akarja azt a csókot. Lehet, hogy én vagyok a vak, de én ezt láttam. Nagyon kár, hogy mindez ilyen helyen történt, de ha most bekövetkezett, akkor még biztosan be fog többször is.
Furcsállom, hogy ilyen kedves velem, mert a szállodában még meg tudott volna ölni. Lehet, hogy csak azért volt ilyen, mert a többiek is ott voltak. Viszont most inkább koncentráljak az ölelésre.
Mintha azt érezném, hogy ő is közelebb jött, már ha ez lehetséges lehet, mert én már az összes levegőt kiszorítottam kettőnk közül. Bárcsak örökké tartana ez a pillanat! Azonban nem fog, ezért lassan el kéne engednem. De nem megy. Ilyen jó érzéstől nehezen szabadul meg az ember.
Csalódottan vettem észre azonban, hogy kezei ellazulnak nyakam körül és a mellkasomra vándorolnak, hogy segítsék Zoet kiszabadítani az ölelésemből. Én is engedtem a szorításon, és mihelyst tehettem, a szemeibe néztem.
Mikor elengedett, gyorsan kutlászni kezdett a zsebeiben, és egy újabb zsebkendőt nyomott az orrához, nehogy lecsöppenjen a belőle szivárgó vér. Még mindig szégyellem magam, hogy ezt tettem vele, de nem láttam, hogy kanyarodik.
 - Biztos, hogy jól vagy? - simítottam meg a vállát.
Szemeit rám vezette, és hevesen bólogatott jelezve ezzel, hogy nincs gond.
 - Szerintem jobb lenne, ha visszamennénk - intett fejével a másik irányba.
Szó nélkül elindultam a nappaliba, és ő is jött velem. Egész úton az orrát törölgette, egyszer majdnem fel is bukott, annyira el volt foglalva a vérzés elállításával.
Az egész osztály a nappaliban tevékenykedett, szerencsére nem lett nagy szám, hogy bejöttünk. Körülnéztem, és a szemem azonnal megakadt Leon. Úgy nézett rám mikor meglátta, hogy Zoeval jövök, mint aki mellékállásban bérgyilkos. Ha szemmel ölni lehetne, én már a földig hamvadtam volna, az biztos.
Azt hittem, hogy nekem jön, amikor ott voltunk a folyosón. Sosem láttam még ilyennek, én mindig is azt hittem róla, hogy csendes srác. Most viszont úgy kitört, mint a vulkán, hogy megsértettem Zoet.
Ó, hát persze. Leesett. Szerelmes Zoeba, és robban, ha bárki más megbántja vagy megsérti. Ezt most már számításba kell vennem, mert akkor nem mozdulhatok rá Zoera, ha ő a közelben van, mert akkor mindent egy csapásra tönkretenne.
Nem tudom, mi lesz ebből, de szerintem már az is piszkálja a csőrét, hogy a sajtó lehozta azt a cikket rólunk, az pedig főleg, hogy az imént Zoe teljes mértékben leszólta, amiért ilyen bunkó módon reagálta le a balesetet.
Túl sokszor van a közelemben Zoe, és ez valószínűleg neki is feltűnt és nagyon nem tetszik neki. Előbb-utóbb elege lesz Zoenak, hogy mindig mindenbe bele fog szólni, és remélem ez inkább előbb lesz, mint utóbb. Nem nagyon ismerem ezt a srácot, alig két szót beszéltem vele négy év alatt, de már nem szimpatikus.
Oldalra néztem a mellettem levő különlegesen gyönyörű lányra, aki még annak ellenére sem vesztett szépségéből, hogy az orrából szabályosan dől a vér. Meglátta, hogy szemeim rajta vannak, ezért ő is rám nézett. Jelezte, hogy jobb lenne szétválnunk. Bólintottam ezzel kifejezve egyetértésem, de mielőtt elengedtem volna még utoljára megsimítottam a vállát. Elmosolyodott, és az árgus szemekkel figyelő barátnői felé vette az irányt.
Még csak két méterrel volt távolabb, mint én, Leo máris felugrott a kanapéról, és hozzá sietett. Nem néztem jó szemmel, de mit tehetnék? Zoe majd úgy reagálja le, ahogy helyesnek találja. Nem buta lány, így biztosan észre fogja venni, hogy azzal a gyerekkel valami nagyon nincs rendben. Persze mindebben csak bízni tudok.

-------------------------------------------

Nos, először is el kell mondanom, hogy nagyon köszönöm a 15+ kommentet. Valójában nem hittem volna, hogy össze fog jönni, de ugye hogy tudtok komizni ha kell! ;) Nem változtatok a szabályon, ez alá a rész alá is kérem a 15+ kommentet :) Kérdések:

1. Ezek után szerintetek Leo milyen ember?
2. Justin-nak sikerülni fog Leo mellett Zoe-nak csapni a szelet? (de hülyén fogalmaztam XD)
3. Na és mennyire izgi a történet? :D

De durva, hogy már a 20. résznél vagyunk.. Nekem fel sem tűnik. Olyan jó ezt írni, de még jobb, hogy ti is szeretitek, hisz nélkületek nem is működne :)
A kommentekre ha időm engedi válaszolok mindenkinek :) Love U Beliebers <3

19.rész - Felelsz vagy mersz?

És, ismét későn hoztam a részt..semmit nem hozok fel mentségemül, mert az én hibám, de meghálálom nektek, mégpedig ezzel a szép hosszú résszel :) 

Mindenkinek Jó Olvasást! <33

u.i: a részről majd szokásosan a végén beszélek ;)

~Zoe*

~*~ Zoe szemszöge ~*~

  - Mindenki kész? - bújta a névsorát Mrs. Collins.

 - Igenis, kapitány! - kiabálta egységesen az osztály, mire mindenki nevetésben tört ki, beleértve az osztályfőnökünket is.

Én már teljes mértékben készen voltam. Vártam, hogy mi lesz, remélem ez komolyan kirándulás lesz, és nem az idegességek paradicsoma, mert abból van bőven itt, Kaliforniában is.

 - Menjetek fel a buszra, tíz perc múlva indulás! - utasított Mrs. Collins. 

Mindenki feltódult a buszra, akár egy marhacsorda. Én Deena mellett foglaltam helyet, előttünk Julie és Abbey volt, mögöttünk meg Nicole, egyelőre egyedül.

 - Atya Isten, már azt hittem itt hagyott a busz. - szaladt fel lihegve Justin.

Látványa hirtelen előhozott bennem mindent, amit, még ha ugyan két percig is, de elfelejtettem. Tekintete azonnal megtalálta az enyémet, és az enyém pedig az övét.

A levegő hirtelen megfagyott. Igazából minden ment ugyanúgy, csak számomra volt ilyen a környezet.

Hevesen fürkésztük egymás szemeit mindaddig, amíg egy, vagyis két ember bele nem zavart a cselekvésbe. Ez a két ember pedig nem más volt, mint Chaz és Ryan.

 - Mi van veled, haver, idefagytál? - lökte meg a hülye haverja, mire Justin rendesen megijedt.

 - Bocs, csak… elbambultam - dadogott és már el is vezette rólam szemeit.

Még mindig nem tudtam tisztázni magamban az iránta táplált érzéseimet. Mi van, ha Scotter komolyan igazat mondott, és valóban szeret Justin?

Olyan hihetetlen… Egészen mostanáig utáltuk egymást, most pedig egy csapásra minden megváltozott. Bennem is és benne is. 

Ráadásul helyzetemet merőben nehezíti az, hogy a mellettem levő páros ülésbe ült Chazzel.

Azt kell mondjam, hogy Chaz még egészen normális is, de Ryan nekem valahogy nem stimmel. De lehet, hogy csak azért, mert eddig úgy álltam hozzá, hogy ha Justin haverja, akkor már biztosan idióta.

 - Zoe, neked mi bajod? Olyan furcsa vagy mostanában. - néztek rám a csajok kíváncsian.

Imádom, hogy az emberek mindig megnehezítik a helyzetem. Erre most mit feleljek? Vagy semmit, vagy pedig mindent, és egyik sem a legmegfelelőbb lehetőség. Így csak egy választásom maradt.

 - Semmi bajom, csajok, csak olyan rég találkoztunk már, és nagyon eltunyultam otthon - mosolyogtam.

Így van: hazudnom kellett. És mivel a színészi képességeim is elég jók, ezért el is hitték, amit az imént mondtam nekik. Az utolsó pillanatban betoppant Leo, aki a mindez idáig magányos Nicole mellé telepedett le. Ő volt az utolsó ember, így el is indultunk a célállomás felé, ami Malibut takarja.

 - Sziasztok, lányok - mosolygott - Szia Zoe - tárta ki a karjait egy ölelésre.

Furcsa volt gesztusa, mert a többi lánynak nem adott ölelést. Ez is árulkodik arról, hogy még mindig mély érzelmeket táplál irántam.

Felálltam, és kedvesen fogadtam az ölelését. És akkor… megláttam valamit.

Justin kissé felszabadult arca hirtelen átváltozott, lefagyott róla a mosoly. Chaz még mindig papolt hozzá, de nem vette észre, hogy Justin már figyelme 100% - át a látványnak szentelte.

Leo magas, így csak fél szemmel tudtam figyelni a hevesen beszélő Chaz melletti teljesen lefagyott srácot, akinek arcára minden egyes másodperc után jobban kiült a fájdalom.

Barátja ekkor vette észre, hogy nem is figyel rá, szólongatta is, de ő csak nézett. Nézett rám, illetve ránk. Rettenetesen éreztem magam, ezért ki is szálltam a Leoval való ölelésből, és tekintetem másfelé vezérelve vettem fel az előző testhelyzetem.

Most komolyan megfagyott a levegő. Azok, akiket nem érdekelt az előbbi esemény, vígan beszélgettek, de a lányok és Justinék teljesen lemeredtek. Egyedül Leo volt még az, aki ebből nem vett észre semmit. Mihelyst leültem, a lányok kérdően néztek rám, és magyarázatot vártak.

 - Zoe, mondd el, hogy mi folyik itt - suttogta Deena.

Ebből már nem mászhatok ki. El kell nekik mesélnem mindent, és így is lesz, elmondom.

Közelebb hívtam őket, és nekikezdtem a felettébb meghökkentő és nem mellesleg megrázó és bonyolult élettörténetemnek, ami az elmúlt pár napban zajlott. Mindent elmeséltem: az újságcikket, a karaokét, és Scotter verzióját.

 - Ugye nem mondod komolyan, hogy mindez az elmúlt három napban történt veled? - döbbent le Abbey.

Én csak bólogattam, ők pedig megdöbbentek. Szerencsére Leo nem hallott semmit az egészből.

 - És, mit érzel iránta? - kérdte Julie.

Hatalmasat sóhajtottam az előbbi kérdésre. Erre is csak az igazat fogom mondani:

 - Nem tudom - húztam fel a vállam, fejemet pedig lehajtottam.

Mindenki merő gondolkozásba esett. Nem értettem, hogy a lányok min gondolkoznak ennyit, bár nem egyszerű megemészteni az előbbi tizenöt perces mondandómat. És még a címlapos sztoriról is szó esett, amiről persze eszükbe jutott, hogy láttak, csak elfelejtették.

 - Nézzétek, Chaz is komolyan beszélget Justinnal. - mutatott oda a mellettünk levő páros ülésre Abbey.

 - Vajon miről lehet szó? - merengett el Nicole.

Azt én is nagyon szeretném tudni…

~*~ Justin szemszöge ~*~

 - Te komolyan belezúgtál?! - akadt ki Chaz.

 - Csendben! - csitítottam, mert nem akarom, hogy akárki más megtudja.

 - Haver… te hülye vagy - jelentette ki.

 - Kösz, erre már magamtól is rájöttem. - dőltem neki a támlának.

Chaz az egyetlen, akiben megbízok, mert tudom, hogy ő nem kotyogja ki a többi srácnak. Mindent elmeséltem neki, az elejétől a végéig. Nagyon zavart, hogy folyton csak a szemöldökét ráncolta, arcára pedig minden egyes szavam után a zavartság tűnt elő. Irritált az a grimasz.

 - Mondd már meg, hogy miért nézel így rám! - mondtam félhangosan, hogy érzékeltessem, más helyzetben ezt egy kicsit hangosabban mondanám.

 - Hát… - hápogott - Bro, téged kicseréltek. Eddig nem is érdekelt az a lány.

Mégis hogy magyarázzam ezt el neki úgy, hogy megértse? Nem fogom tudni. Ezt csak én érthetem, mert én tudom, hogy mit érzek és mennyire komolyan, az ilyet nem lehet csak úgy szavakba önteni. Egyetlen egy szót tudok mondani, ami fedi az érzelmeimet: szeretem. Az ég tudja, hogy mégis mely úton, hogyan, mikor és miért jutottam el ehhez a nem mellesleg komoly és felelősségteljes állapothoz, de biztosan állítom, hogy így van.

 - Tudom… de.. - kezdtem el én is értelmetlenül dadogni - De szeretem.

A mély gondolkozás látványa járta át a tekintetét.

Tényleg ennyire meglepő ez? Mi olyan furcsa abban, ha az ember szeret valakit? Bár ez az egész ügy önmagában semmi más, csak furcsa. De mégis. Chaz annyira kikészült most ettől.

 - Mi a gáz haver? - véresen komolyan kíváncsi voltam, miért van ennyire kiakadva.

Kérdésemre rám nézett, és belekezdett válaszába.

 - Semmi, csak eddig olyan más voltál. Mindig kötekedtél vele, lejárattad, ahogy csak tudtad, most pedig azzal állítasz be nekem, hogy szereted? Biztos, hogy te vagy az, bro? - fintorgott ismét.

Valamiért megbántott, amit mondott. Lehet, hogy épp azért, mert igaza van.

Biztos vagyok én ebben egyáltalán? De csak tudom, hogy mit érzek. És én tudom, hogy szeretem. Akármilyen hihetetlen is ez a tény.

 - Csak rájöttem, hogy azért voltam vele ilyen, mert féltem, hogy ő jobb, mint én - mondtam hirtelen.

Gondolkozás nélkül kimondtam azt, amire egy óra gondolkozás után sem jöttem volna rá. Ez volt a pakliban. Féltem tőle, de ezt mostanra megtanultam félretenni. Már nem akarom, hogy rossz legyen neki, szeretném, ha összejönne az összes terve, amit tartogat.

 - Így már világos. - bólogatott - Ez esetben sok sikert a csajhoz, lehetetlen lesz őt megszerezned - vigyorgott.

Vetettem rá egy amolyan "Mit mondtál?" fejet, és rávágtam a jelmondatom:

 - Never Say Never, ugye? - löktem vállon.

Legalább van egy ilyen haverom is, akinek nem csak a pornóújságok és a szex a fontos. Ennek pedig mérhetetlenül örülök.

 - Na, jól van, elég volt ebből a nyomott hangulatból, felelsz vagy mersz a hátsó ülésen - kiabálta Ryan.

Ez most jól fog jönni. Rég merészkedtem már, úgyhogy azonnal hátra is mentem, és mint láttam, Chaz is jött. Kíváncsian figyeltem, hogy Zoe vajon beszáll-e, de nem kellett csalódnom, csatlakozott a barátnőivel együtt.

Valami azt súgja, hogy ez a játék más lesz, mint a többi.

~*~ Zoe szemszöge ~*~

Azt hiszem, egy felelsz vagy mersz-be még egyik ember sem halt bele, úgyhogy mi veszteni valóm? A lányokkal beszálltunk a játékba, így legalább majd feloldódik a hangulat.

Sokan játszottak még, Lana is, akit ki nem állhatok, meg Justinék, akikről hadd ne mondjak semmit.

 - Nicole, te kezded - adta át a szót Ryan a barátnőmnek, aki magabiztosan Chaz felé fordult.

 - Felelsz vagy mersz? - kérdezte Nicole.

Pillantásában volt valami furcsa. Nem is úgy mondom, hogy furcsa, inkább úgy, hogy valami extra. Szerintem tetszik neki Mr. Popsztár egyik legjobb haverja.

 - Merek - kacsintott rá az érintett srác.

Drága barátnőm erre kicsit zavarba jött, és itt igazolódott be, hogy tényleg bejön neki a fiú, talán a kelleténél egy kicsivel jobban.

Félénken arcára mutogatott, ami azt jelentette, hogy puszit szeretne. Nem tudtam megállni, hogy ne vigyorogjak, mert annyira aranyos volt, ahogy zavarba jött, de mégis magabiztos volt.

Chaz nem tétovázott, Nicolehoz hajolt, és egy cuppanós puszit nyomott orcájára. Mindenki „úúú”-zásba kezdett, mire Nicole rendesen elpirult úgy, hogy még a cékla is fehérebb volt nála.

Chaz a soros. Alaposan végignézett az osztályon, hogy vajon kit is kéne választania, de legnagyobb meglepetésemre mégis rajtam akadt meg a szeme. Nem mondom, hogy nem féltem, mert nagyon is. Ő Justin legjobb haverja, mi van, ha tud valamit, amit én nem, és ezt felhasználja? Le kéne szoknom az ilyesfajta pesszimista gondolkozásmódról.

 - Zoe, felelsz vagy mersz? - meresztette rám kékes szemeit.

Ez talán most sorsdöntőbb kérdés, mint amikor az oltárnál kérdezik azt a bizonyos mondatot, ami az egész életedet megváltoztatja.

Vajon merjek-e felelni? És merjek-e merni? Nekem most mindkettő hatalmas kockázat. A szavaknak súlya van, a tetteknek pedig következménye, és egyik variációt sem kerülhetem el utórengés nélkül.

Valamit azonban mégis felelnem kell erre az egyszerűnek tűnő kérdésre, mert nem várhatunk itt egész nap.

 - Fe... merek - gondoltam meg magam az utolsó pillanatban.

Remélem, hogy jól döntöttem. Felelni egyáltalán nem akartam, mert az kockázatosabb, mint tenni valamit. És abban pedig csak még jobban reménykedek, hogy semmi számomra kínos, avagy teljesíthetetlen feladatot nem ad fel.

Pedig tekintetéből nagyon erre következtettem, mert szeme köztem és Justin között járkált. A legjobb az lesz, ha felkészülök a legrosszabbra. Eldöntöttem, hogy nem leszek feszült. Úgy teszek, mintha Justin is a haverjaim egyike lenne, hogy senkinek ne tűnjön fel az érzelemhullám kettőnk között.

Már szinte reszketek, annyira várom a feladatomat. A csajok is bökdöstek, hogy ebből nagy dolog lesz, mert Chaz arca eléggé alattomos lett.

 - Kócold össze a haját - mutatott a hozzám hasonlóan ideges Justinra.

 - Haveeer, a hajamat neee - védte a séróját, mint valami aranyrudat.

Valamiért kiült az arcomra az ördögi mosoly. Furcsán hangzik, de nagyon szerettem volna összekócolni. Ahogy elnézem, a haja szent, és ezzel legalább kicsit jobban felmérgesedik, és nem lesz ilyen kuka.

Megropogtattam a kezem, és elindultam felé. Illetve elmásztam, mert zsúfoltan voltunk ott hátul, ő pedig a legkisebb sarokban ült Ryan mellett. Hát jó, Zoe, most, vagy soha.

Elkezdtem befelé mászni, a többiek igyekeztek a lábamnak helyet szorítani, hogy egy bolhánál azért nagyobb lépésekkel tudjak haladni a célom felé. Már elhagytam Lanát, aki persze lenézően tekintett rám, de ez nálam sem volt másképp. Aztán elértem a Ryan mellett alattomoskodó Chazt is, ami már azt jelentette, hogy közel vagyok.

Fél méterre járhattam, egy nagy lépés választott el Justintól, mikor egy lábat éreztem az enyémnél éppen a legrosszabb helyen. Éppen készültem volna súlypontomat egyik lábamról a másikra helyezni, amikor valaki ezt meggátolta, egyszóval: kibuktatott.

Szó szerint ráestem Justinra, aki próbált elkapni, és pont annyira tudott megállítani, hogy a fejem az ő fejétől 1 centiméter távolságra került.

Mindkét karja a derekamon pihent, az én kezeim pedig a feje mellett tartottak támasz nekem az ülés háttámláján. Szemei éppen az én szememmel kerültek egy magasságba, és emiatt nem tudtam megmozdulni. Megtehettem volna, hogy azonnal kimászok a karjaiból, de annyira elvette az eszem szemének látványa, hogy erre egyáltalán nem is gondoltam.

Tekintetem azonnal lemerészkedett a szájára, ami merő tökéletességgel pihent az enyémtől alig egy centire. Karja tartásból egyre inkább ölelésbe ment át, és ahelyett, hogy arra törekedett volna, hogy visszasegítsen álló helyzetbe, inkább még jobban szorított magához.

Zihálni kezdtem, a levegőm pedig elfogyott. Úgy éreztem, menten megfulladok. Minderre rásegített az is, hogy megcsapott az a mámorító illat, amit pár nappal ezelőtt éreztem utoljára.

Egyszerűen nem tudtam nem a száját nézni. Nagyokat nyeltem minden egyes alkalommal, amikor odatévedt a szemem, és a szám is kiszáradt. De ezzel ő sem volt másképp. Szinte már éreztem, ahogy a szíve majd' kiugrik a helyéről, és hozzám hasonlóan ő is hatalmasakat nyelt. Szeme csak úgy csillogott a korai nap fényében, szinte már a Napnál is fényesebben.

Megfeledkeztem mindenről. Arról, hogy hol, mikor és kikkel vagyunk itt. Tudatalattimban mégis ott villogott a sziréna, hogy nem szabad mindenki előtt félreérthető helyzetbe keverednem, bár ahogy elnézem a mostani testhelyzetem, ez a tervem már réges-rég porrá hamvadt. 

Vettem a bátorságot, és oldalra pillantottam. Körülírhatatlan arckifejezéseket véltem felfedezni magam körül. Lana arca csak úgy forrt a dühtől, hisz neki már elég régóta bejön Justin, de észrevételem alapján az érintett srác nem igazán szeretne vele semmiféle kapcsolatot teremteni.

Leo arca sem volt másmilyen. Az ő tekintetében viszont kevesebb volt a düh, és több a csalódottság. Nyilvánvalóan ez a hozzám kapcsolódó érzéseinek köszönhető, amiket én rideg módon nem viszonzok felé.

Mindenki más döbbenten figyelte a történéseket, amik most éppen velem, akarom mondani velünk, zajlanak. A lányok már szinte tapsikoltak, hogy ebből smár lesz, és ott mutogattak, hogy tegyek már valamit, ne csak ott álljak, illetve feküdjek, vagy nem is tudom, mit csináljak.

Mindez 15 másodperc felmérése.

Visszanéztem lassan, de óvatosan a jelen pillanatban alattam tartózkodó személyre, aki ahogy elnézem egy pillanatra sem vette le rólam a szemét. Megőrülök, ha ez így marad. Úgy döntöttem, hogy lépek, és feltápászkodok Justinról.

Egyik kezemmel ellöktem magam, a másikkal pedig kapaszkodtam a mögöttem levő ülésbe, így sikerült azt elérnem, hogy Justin ölében üljek. A helyzet egyre durvább. Most azonnal fel kell innen állnom, mert ez már nekem túl furcsa.

 - Kócold össze - szólalt meg három perc után Chaz először, ugyanolyan alattomos arccal.

Még mindig Justin ölében ülve, érzelmeimet félredobva, karjait meg mindig derekamon érezve fogtam magam, és kócolni kezdtem. Először az egyik kezemet helyeztem bele tökéletesen belőtt hajába.

Hihetetlen volt, amit éreztem. Olyan puha a haja, mint a selyem. Nem… még annál is puhább. Ez lehetetlen. Én lány vagyok, és nekem nincs ilyen szép hajam, mint neki.

Nekiálltam túrni a hajában, de inkább nevezném simogatásnak, mint túrásnak azt, amit műveltem. Épp ezért vontam be a másik kezem is a cselekvésbe, és erősebben kezdtem összekuszálni a tincseit.

 - Nee.. - próbált védekezni, de közben mosolygott.

Kezeit egy pillanatra sem mozdította el a derekamról, mert azok voltak az egyetlen tényezők, amik tartottak. Élveztem a "kínzást". Minden egyes mozdulatom után egyre nagyobb lett a káosz a fején, és ennek örültem. Fél perc után úgy döntöttem, felfüggesztem a feladatot, mert már így is túlteljesítettem.

Felálltam az öléből nehézkes próbálkozások után, és sok kíváncsi szemmel kísérve botladoztam vissza a helyemre. A csajok a szemöldöküket húzogatták, de éppen csak annyira, hogy én lássam. Visszanéztem a munkámra, és hatalmasat nevettem, de nem én voltam az egyetlen. A többiek is nevettek Justin látványán, ő pedig csak a fejét rázta, és nézett rám.

Annyira furcsa volt a tekintete. Látszott, hogy még mindig benne van az előző esemény. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy engem hidegen hagyott, mert nem. Jó volt úgy lenni… Határozottan kellemes volt. És ez most megdöbbentett.

Körülnéztem, és mindenkit sugdolózni láttam, beleértve Justint és Chazt is. A nyakamat merném rá tenni, hogy Chaz volt az, aki kibuktatott. És arra is fogadni mernék, hogy ő ezt már rég el is tervezte. Nem rossz, nem rossz…

 - Na, folytassuk - térített vissza a valóságba Ryan.

Egész úton végig felelsz vagy merszeztünk, és jobbnál jobb feladatokat kapott mindenki. Már éppen kezdtünk belejönni, amikor a kedves osztályfőnökünk figyelmeztetett minket.

 - Készüljetek, öt perc, és megérkezünk! - mosolygott aranyosan.

Mindenki egytől egyig felállt, és a helyéhez sietett. Hallottam, ahogy mindenki a játékról beszél, és hogy mennyire jó volt. Olyan is megütötte a fülemet, hogy már tervezik a következőt. Egyáltalán nem bánom, mert én is élveztem a történteket beleértve.

Sokat kell még gondolkoznom, mert ez az egész túl jó volt most nekem. Élveztem az érintését és a pillantását… Velem valami nagyon nagy baj van.

Egy viszont teljesen biztos: ez a kirándulás sem lesz eseménytelen.

----------------------------------------------

Húú..ezt még nekem is durva volt megírni.. :D Kérdések:

1. Mit gondoltok Leo-ról?
2. Szerintetek Chaz mennyire jófej? :D
3. Mi a véleményetek a játékról, és az eseményről?
4. Mennyire írtam le jól az érzelmeket? (aggódom, hogy már nem annyira tetszenek :| )

Nem tudom mikor hozom a kövi részt, de sietek :) Most sokáig húztam, de igyekszem elkerülni az ilyet, és hamar hozni a folytatást :) DE cserébe ti pedig komizzatok, mert ha nincs komi -----> nincs rész.

Szerintem ez a minimum amit kérhetek tőletek, úgyhogy eldöntöttem, hogy ezentúl minden rész alatt minimum 15 kommentet szeretnék látni! Ha nem komiztok, ti fogjátok megbánni, úgyhogy húzzatok bele ;)

18.rész - Kávézó

Hello, Beliebers <33 Meghoztam az új részt :) Tudjátok, hogy a részről majd mindent elmondok a végén, de előtte kérni szeretnék tőletek valamit.

Van egy blog, amit nagyon szeretek, az egyik személyes kedvencem. Az oldal írója eléggé el van keseredve, amiért az olvasói száma egyre csökken, ezért szeretnélek titeket megkérni, hogy olvassátok a történetet.

A sztori központja egyébként a tánc, amit a kedves író nagyon jól a belevont a történetbe.

Köszönöm annak, aki elkezdi majd olvasni ^^ A link: ourdances.blogspot.hu

Jó Olvasást mindenkinek <33

~Zoe*

~*~ Zoe szemszöge ~*~

 - Az Istenért, Scotter, hagyj már békén! - szedtem a lábam hevesen előle, de ő nem tágított.
 - Zoe, csak most az egyszer ne légy makacs és hallgass végig - jött utánam.
Előbb elhangzott mondata kicsit megrázott. Ennyire látszik, hogy makacs vagyok, vagy valaki mondta neki? Remélem nem az utóbbi opció a helyes.
Bevallom, elég hevesen gondolkozom rajta, hogy megállok, de csakis kizárólag azért, mert már így is lekapott minket három paparazzi, és nem akarom tovább fokozni a helyzetet.
Megálltam gondolkozni, és mivel mozgásom abbamaradt, ezért Scotter meglehetősen hamar utolért, és zihálva állt meg mellettem.
 - Zoe, kérlek - könyörgött, szinte már térden állva, mert annyira kifáradt a nagy hajszában.
Utálom, hogy a menedzserek ilyen rámenősek. Végül is, az a dolguk, hogy azok legyenek, azt viszont már komolyan nem értem, hogy miért akarja annyira, hogy végighallgassam.
Mi haszna neki ebből? Hülye kérdés, mert ha tényleg olyan jó énekes vagyok, mint amilyennek sokan elmondanak, akkor sokat kereshet rajtam.
Annyira sajnálatra méltó, ahogy itt áll előttem és néz rám hatalmas szemekkel, hogy megesett rajta a szívem.
 - Na jó.. - adtam be a derekam egy szemforgatás kíséretében.
 - Végre - nézett az ég felé.
Olyan jó a helyzetmegoldó képességem, hogy éppen egy kávézó előtt álltam meg gondolkozni, így nem kellett semerre sem mennünk.
Beléptem a kávézóba, és kinéztem egy két személyes asztalt a helység sarkában. Azonnal oda vettem az
irányt, Scotter pedig csak követett. Mindketten lehuppantunk a kényelmes székbe, és addig egyikünk sem szólt egy szót sem, amíg a pincér oda nem jött felvenni a rendelést.
Én egy hatalmas pohár cappucinot kértem, tejszínhabbal a tetején, Scotter pedig egy olasz presszó kávét. Öt perc sem telt bele, már mindkettőnk rendelése az asztalon várta, hogy elfogyasszuk. Már rettentő kíváncsi voltam, hogy Scotter mit szándékozik nekem ennyire heves próbálkozással elmondani, így tekintetemmel jeleztem, hogy elkezdheti a mondanivalóját.
 - Tudod, Zoe - kezdett neki végre -, semmi sem úgy van, ahogyan azt te hiszed.
Mondata hidegen érintett. Vajon mire célozhat? És ez jó vagy rossz? Erőteljesen összeráncoltam a szemöldököm, hogy vegye a lapot: ebből nagyjából semmit nem értettem.
 - Kíváncsi vagy, mi történt valójában? - fúrta bele tekintetét az enyémbe.
Szerintem, még ha akartam se tudtam volna nemet mondani, mert úgy nézett rám, hogy megválaszolta helyettem a saját kérdését. De felvetődött bennem a gondolat, hogy ő ezt nem tudja, tehát egy egyszerű bólogatással reagáltam, miközben a cappucinomat fogyasztottam.
 - Justin nem használ ki téged - mondta rögtön.
Már az első szava után félrenyeltem, és úgy köhögtem, hogy az egész kávézó engem nézett.
 - Aki kihasznál az nem más, mint Conor - fejezte be.
Elég hihetetlenül hangzott az, amit mondott. Tulajdonképpen ő most azt mondta, hogy az az ember nem használ ki, aki engem felhasználva féltékennyé akarja tenni az exét, és az használ ki, aki mindezek után nekem akar segíteni.
 - Ezt ugye te sem gondoltad komolyan? - raktam le a félig üres poharat az asztalra.
 - Halál komolyan mondtam - bólogatott.
Ezt a legkisebb mértékig sem értem. Most már mindenre magyarázatot akarok.
 - Akkor miért használt fel Justin, hogy féltékennyé tegye Selenát? És miért akarja annyira, hogy vele dolgozzak? És miért utálod ennyire Conort? - tettem fel egymás után a jobbnál jobb kérdéseket.
 - Mindent elmondok, csak hallgass végig - kötötte le ezt az egy feltételt.
Engedelmesen bólintottam, és hátradőltem a fotelemben folytatva a cappucino elfogyasztását.
 - Nos - készült fel a félórányi beszédre - Kezdem az elején. Mikor Selena szakított Justinnal, Justin teljesen ki volt borulva. Akkor szenvedett balesetet is, mikor mindez történt - mesélte.
Tisztán emlékszem a napra. Akkor még aggódtam, hogy rendbe jöjjön, a mai napig nem tudom, hogy miért.
 - A baleset után Justin összeszedte magát, ne kérdezd hogyan, mert nem volt hajlandó elmondani. - folytatta - Ő általában csak akkor hever ki ilyet, ha valaki elfeledteti vele. Lehet ez akár az egyik haverja, az anyukája, de akár egy másik lány is - nézett mélyen a szemembe a mondata utolsó felénél.
Először nem értettem, hogy miért néz rám ilyen szúrósan, de aztán minden világos lett.
Rádöbbenve célzására eléggé leblokkolt az agyam. Egy csomó kérdést tudtam volna feltenni, de megígértem, hogy végighallgatom, így félrelöktem a gondolatot és figyeltem tovább.
 - Ezután elment zsűrizni a karaoke bárba, ahol ugyebár te is ott voltál. - regélt tovább - Én mondtam neki, hogy már ideje lenne menni, de mondta, hogy még van egy kis elintézni valója, és inkább maradna. Én már rég a hotel szobámban pihentem, amikor ő megérkezett. Bementem hozzá, és számon kértem, hogy mégis hol volt és mit csinált ilyen sokáig. Részletezem, hogy is nézett ki valójában. - tartott egy kis szünetet.
Kicsit megrezzentem, mert tudom, hogy velem volt, és kíváncsi voltam, hogy mit mondott Scotternek.
 - A szeme úgy csillogott, mint egy ezer wattos reflektor - nézett rám ismét célzásképpen - Leült az ágyára, és megállás nélkül csak vigyorgott és hablatyolt egy nagy csomó mindent össze-vissza. Teljesen úgy viselkedett, mint aki…
 - Ne mondd ki - vágtam rá hirtelen.
Nagyon jól tudom melyik szó az, ami a mondat végére illett volna, de nem akartam hallani. Elég az is, hogy tudom, nem kell még ráerősíteni is.
 - Aztán otthagytam - folytatta zavartalanul -, és visszamentem a saját szobámba. Másnap reggel korán keltem, és lementem a recepcióra az újságért. Odafent leültem, és mikor megláttam a címlapot, egyenesen ráköptem a kávémat, annyira kiakadtam. Azonnal felébresztettem Justint is, és mikor ő is megnézte az újságot, nem akarta elhinni. Utána nem bírtam vele: tört, zúzott, csapkodott, kiabált és hasonlók.
Ez teljesen megmagyarázza a zajt, amit akkor hallottam, mikor felhívott Scotter. Ezért volt annyira ismerős.
 - Folyton azt mondogatta, hogy miért ilyen hülye a sajtó, és hogy miért kell mindent félreérteni. - mesélte - Akkor kicsit jobban kifaggattam, és elmondta, hogy ő már egyáltalán nem szereti Selenát, mert ő is továbblépett, és ő is ezt akarja tenni, nem pedig féltékennyé tenni, főleg nem veled. Én igazán még nem értettem, hogy miért dühödött fel ennyire, de aztán hajlandó volt mindent elmondani. Elmondta, hogy aznap este veled volt, és hogy az volt élete legcsodálatosabb napja, mert megölelted és kicsit közelebb engedted magadhoz. Ekkor értettem meg, hogy igazából mindennek a központjában te állsz, hogy miattad tudott ilyen hamar túllépni Selenán, és hogy ezért nyújtja mostanában a legjobb formáját. Az ömlengését pedig azzal a mondattal fejezte be, hogy: "Nekem az a lány kell".
Scotter mondandója teljesen lesokkolt. Nem gondoltam volna, hogy ennyire komolyak benne az érzések, főleg azt nem, hogy irántam.
Szavaira szomjazva vártam a folytatást, mert rettenetesen kíváncsivá tett ez az egész.
 - Azután hívtál fel te, és mondtam neki, hogy idejössz. Akkor már teljesen maga alatt volt, mert tudta, hogy az összes eddigi lépése feléd odaveszett emiatt. Tudta, hogy úgyis elhiszed a pletykát, mert miért ne hitted volna? Teljesen jogosan gondolhattad azt, hogy átvert, pedig nem így van. Hidd el, én már évek óta ismerem őt és tudom, hogy nem használja ki a lányokat, tiszteli őket, nem úgy, mint a legtöbb fiú.
A suliban valamiért mégis máshogy viselkedett, de lehet, hogy csak azért, mert vetélytárs voltam neki.
 - Miután sírva kiviharzottál a szobámból - folytatta -, csak utána láttam, hogy nem te voltál az egyetlen, aki sírt.
Erre a mondatra rendesen kimeredt a szemem. Sírt? Miattam? Úristen.
 - Azt mondogatta, hogy soha nem lesz egy normális csaja sem, mert a sajtó mindig tönkreteszi mindenkivel a kapcsolatát, és hogy végre benned talált valami különlegeset, de már annak is annyi. Két percig egy tapodtat sem mozdult a kanapéról, azután viszont rögtön pattogni kezdett, és tervezgetni, hogy is fogja eltüntetni a cikket a címlapról. Éppen erről beszélgettünk a folyosón, amikor meglátott téged Conorral, te elfutottál, és most itt vagyunk - fejezte be a felettébb megrázó és nem mellesleg meglepő történetét.
 - Wow - csak ennyit tudtam kinyögni.
Annyi minden van a fejemben most.
Valamiért egy percig sem fordult meg a gondolat az agyamban, hogy esetleg nem higgyem el azt, amit mondott. Annyira őszintének tűnt, hogy teljesen elhitetett velem mindent.
Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen mély érzései vannak, nekem úgy tűnt, hogy mindenki csak egy eszköz számára, de mint kiderült, csak kicsit a dolgok mögé kellett volna néztem.
Egy dologra azonban még mindig nem kaptam választ.
 - És Conor? Neki mi köze van ehhez? - kíváncsiskodtam tovább.
 - Tudod, mikor Justin együtt zsűrizett Conorral a karaoke bárban, akkor Conor már rögtön eltervezte, hogy felajánlja neked a szerződést. Justin ezt nem hagyta annyiban, és odajött hozzám, hogy cselekedjek, így megelőztük Conort. Viszont a srác nagyon megsértődött ezen, mert amúgy is ellentétek Justinnal, mindig túl akarja szárnyalni, egyszer majd csak rádöbben, hogy nem sikerülhet neki. És mivel látta Justinon, hogy elég szoros érzelmi szálak fűzik hozzád, ezért az lett a terve, hogy veled áll bosszút rajta. - felelte.
Ez már azért durva. Miért kéne ezt elhinnem? Annyira rendesnek tűnt. Viszont Scotter miért akarna nekem hazudni? Ó, Istenem, ez nagyon komplikált most nekem.
 - Gondold át, Zoe - nézett rám Scotter -, rajtad áll, hogy elfogadod-e az ajánlatát vagy nem.
Mégis mit kéne tennem? Ez elég bonyolult, és még gondolkoznom kell rajta.
 - És mi van a címlap sztorival? - jutott eszembe hirtelen - Hogy fognak ezek után szeretni az emberek?
 - Én el tudom intézni, hogy minden rendbe jöjjön - felelte - De Conornak csak addig kellesz, amíg Justin teljesen ki nem készül, ami nem sok idő.
Ez most mélyen megrázott. Időre van szükségem ahhoz, hogy mindent átgondoljak, és erre tökéletes alkalom lesz a malibui kirándulás.
 - Köszönöm, hogy elmondtad Scotter - hálálkodtam - Még átgondolom, amit mondtál.
 - Én köszönöm, hogy meghallgattál - álltunk fel az asztaltól - Remélem, jól döntesz majd.
Hát azt én is remélem. Scotter nem engedett fizetni, így ő ment a pénztárhoz, én pedig addig megvártam a kávézó előtt.
 - Hazavigyelek? - ajánlotta fel.
 - Azt megköszönném - válaszoltam mosolyogva.
Elvezetett a kocsijához, amit nem volt nehéz megtalálni, mert eléggé kilógott a többi közül.
Sec-perc alatt hazafuvarozott, de mielőtt elment volna, még elsütött nekem egy: "Jól gondold meg" mondatot, amit meg is fogok fogadni.
Megvártam, amíg elhajt, aztán pedig lesokkolva nyitottam ki az otthonom kapuját.

~*~ Justin szemszöge ~*~

Elég ideges vagyok, mert sehol nem találtam Scottert, és a telefont sem veszi fel. Hol van már? És hova tűnt olyan rejtélyesen?
Már éppen készültem volna bemenni az ajtómon, amikor Scotter előbukkant a folyosó végéből.
 - Haver, te hol voltál? - rohantam le rögtön.
 - Felhívtak, nagyon fontos volt, te pedig nagyon el voltál foglalva Conorral - mondta.
Így már minden világos. De azért szólhatott volna.
Hirtelen eszembe jutott, hogy még be sem pakoltam a holnapi napra, és már öt óra van. Gyorsan beszaladtam a szobámba, előkaptam a legnagyobb táskám, és pakolni kezdtem. Közben ezer meg ezer dolog jutott az eszembe a semmiből.
Egyrészt még mindig a "hősszerelmes" jelző, amit az általam egyáltalán nem kedvelt személy aggatott rám vitatkozásunk közben.
Valahogy azt érzem, hogy igaza van. Ebben az egy dologban van egyedül igaza. Mégis… valamiért nem akarom, hogy igaza legyen. Nem akarok szerelmes lenni egy olyan lányba aki, egyáltalán nem viszonozza felém az érzéseket, mert akkor abból már megint egy hatalmas csalódás lenne.
Viszont Zoe… Egyszerűen nem tudok neki ellenállni.
Azok a szemek… amikkel mindig érdeklődve néz rám, bár ha az ember mélyebben belenéz, észreveheti a bizonytalanság szikráját is benne. Mindig elvesztem az eszem, amikor belenézek a barna boci szemeibe.
Aztán ott van a szája. Mindig rágja az alsó ajkát, amikor bizonytalan, attól a cselekvéstől pedig egyenesen megőrülök. Nem tudom nem nézni olyankor az ajkait, amikor ezt csinálja.
A legjobban viszont a nyaka vonalától őrülök meg. Annyira tökéletes a vonal, ami az állától a nyakáig tart, hogy az már fáj. Olyankor mindig késztetést érzek, hogy végigsimítsam az ujjaimmal az áhított részt.
Lejjebb haladva pedig a melle. Sosem rakja ki a melleit, mint általában a többi lány, de nekem éppen úgy tetszik. Mindig, amikor atlétában van, csak a melle halvány vonalát látom, ami sokkal csábítóbb, mintha kirakná az egészet.
Még egy része, ami elveszi az eszem, az pedig a dereka. Csak akkor fedeztem fel, amikor volt szerencsém megölelni. Az volt életem legszebb napja.
Akkor éreztem az illatát és a közelségét, amiről még a mai napig sem tudok leszokni. Éreznem kell azt a dolgot, amit akkor éreztem. Abból nem volt elég egy, én azt végtelenszer akarom a magaménak tudni.
Fogalma sincs, hogy mennyi mindent tudnék neki nyújtani, hogy mellettem nem csalódna, mert én nem vagyok olyan, mint például Tyler volt. Sosem tudnám kihasználni, és elterjeszteni azt, hogy lefeküdtem vele, közben pedig nem.
Arról sincs fogalma, hogy én mennyire akarom, hogy az enyém legyen. És végül.. az utolsó dologról pedig nekem nincs fogalmam.
Mindez, amit az imént végiggondoltam, csak egy dolgot igazol: szerelmes lettem abba a lányba.
De azonnal el is kezdhetem a felejtést, mert annak a valószínűsége, hogy összejövünk, körülbelül egy a tíz milliárdhoz.
Sajnálom, hogy ez a pletyka tönkretett mindent, amit eddig elértem nála. Ezek után már biztosan elfogadja majd Conor szerződését, én pedig ismét hoppon maradok.
Törődj bele, Bieber: Zoe nem lehet a tiéd.

----------------------------------------------------------

Remélem odafigyeltetek, amikor olvastatok, mert ebben a részben van leírva minden :DD

1. Nos, mit gondoltok, Zoe hogy fog dönteni? 
2. Scotter helyesen cselekedett? 
3. Justin érzéseiről mi a véleményetek?
4. És az új design mennyire bejövős? ;D

Kíváncsian várom a kommenteket ^^
u.i.: Köszönöm a 8 rendszeres olvasót :) <333

17.rész - Hősszerelmes

Sziasztok :) Ismét elkapott az ihlet, bár bevallom, egy kicsit későn.. De itt a rész, és az a lényeg nem? :D Örömmel vettem észre, hogy már hat rendszeres olvasóm van, aminek nagyon-nagyon örülök *-* 

Többet nem is mondanék. A részről majd a végén beszélek ;)

Jó Olvasást!

U.i.: Képet most nem raktam bele, mert szerintem ebbe nem illik :D

~Zoe*

~*~ Justin szemszöge ~*~

Mit látok most?

Egy lányt, aki fontos nekem, egy olyan másik fiú karjaiban, akivel valószínűleg születésem óta ellentétnek teremtettek. Nem egy kellemes látvány, ezt aláírom. Fogalmam sincs, hogy most milyen arcot vágok, azt viszont látom, hogy a lány a fiú karjaiban egész jól érzi magát, a fiúról nem is beszélve.

Mit hiszek most?

Azt hiszem, hogy a lányt megvigasztalta a fiú, mert szomorú volt, amiért egy idióta gyakorlatilag kidobta a kukába a karrierjét. És azt is hiszem, hogy a fiú mindezt kihasználta, hogy a közelébe férkőzhessen. Mindezt az alapján ítélem meg, ahogy viselkedett, és amiket mondott a versenyen a lányról. Már akkor sem stimmelt valami vele.

Mit érzek most?

Ez egy behatárolhatatlan kérdés, amire ezer meg ezer választ adhatnék, azonban egy sem lenne elfogadható, avagy konkrét. Furcsa mindaz, ami most bennem zajlik, mintha keverednének az érzések. És ebben az a legrosszabb, hogy éppen az ellentétes érzések keverednek. Például a féltékenység és a bizalom.

Féltékeny vagyok, de egyben bízom is a lányban. Szerintem ismerem annyira, hogy azt mondhassam, hogy nem dől be a fiúnak. Azonban ez csak egy feltevés, mert én, ha úgy vesszük, akkor egyáltalán nem ismerem a lányt, csak más emberek nyilatkozataiból.

Mit fogok most tenni?

Ez egy felettébb elgondolkoztató és megítélhetetlen kérdés, de olyannyira, hogy még én is kíváncsi vagyok a válaszra. Szerintem itt most mindenki azt várja, hogy mit fogok tenni, a mellettem mereven álló menedzseremmel elsősorban.

A lány ez alatt az egy perc gondolkozás alatt már ki is mászott a fiú öleléséből, amit a fiú nem fogadott jó arccal. Ekkor tárult szemem elé a lány teljes megjelenése: kisírt szemek, tudatlan tekintet, bizonytalanság.

A fiú szemében pedig a pokol narancssárga lángcsóváit véltem felfedezni, amiért neki volt lehetősége a lányt jobb kedvre deríteni.

És kikről van most szó?

Hát persze, hogy Zoeról és Conorról.

Hihetetlen, hogy mindenki szótlan, de mégis annyi minden folyik éppen. Például Zoe meredten figyel kettőnket, Conor Zoet és engem, Scotter mindenkit, én pedig csak és kizárólag Zoet. Olyan ez, mint egy ördögi kör, amit csak akkor lehet megszakítani, ha valaki tesz valamit.

A feszültséget még a legéletlenebb késsel is folyékonyan lehetne vágni, ez a csend pedig egyenesen idegtépő. Azon nyomban megőrülök, ha valaki nem mondd, avagy lép valamit.

 - Majd kereslek, szia - suttogta Zoe az általam legkevésbé sem szívlelt személynek, éppen csak hogy ő hallja.

Ezek után hevesen lépkedni kezdett a lépcső felé, hogy még ideje se legyen senkinek visszatartani.

Őszintén szólva, ha nem ilyen lenne a helyzet, most és azonnal utánamennék, de nem teszem. Ehelyett addig figyeltem őt, ameddig végleg el nem tűnt a látókörömből, és mikor ez megtörtént, átváltott tekintetem az egyedül maradt Conorra, csak rá kissé már másképp pillantottam.

Nézése hirtelen ártatlan kisfiúból átment győztes és önelégültbe, ami nekem a legkevésbé sem tetszett.

 - Jól tönkretetted a lányt - lépett közelebb két lépést.

Köszönöm, magamtól is rájöttem.

 - Te meg jól kihasználtad, hogy tönkretettem - vágtam vissza.

Ezzel most bevallottam a bűnömet, de nem is tagadom, mert tényleg így volt. Én vagyok a hibás, nem más.

 - Nem használtam ki, csak megvigasztaltam, ha már így leromboltad a lelki világát - felelte nyugodtan.

Egyre jobban megy fel bennem a pumpa, de a sok relaxáló órának köszönhetően már tudom kezelni a dühkitöréseimet egy jó nagy szippantással a levegőből.

 - Jobb lenne, ha ebbe nem szónál bele - léptem én is közelebb - Az én hibám, és én is fogom helyrehozni.

Minden szó komoly volt, ami elhagyta a számat. Nem hagyom annyiban ezt a dolgot.

 - Ezt már nem tudod helyrehozni - dugta zsebre a kezeit -, látni sem akar többé.

Valahogy a mondata utolsó felét nem vettem hazugságnak, mert teljesen tisztában vagyok vele, hogy Zoe nem akarja, hogy valaha is a szeme kerüljek akár csak egy pillanatra is. De én nem az a személy vagyok, aki csak úgy feladja.

 - Pedig fog, mert nem adom fel egykönnyen - szembesítettem őt gondolataimmal.

 - Ó, a hősszerelmes küzd a lány szívéért, csak éppen arra nem számít, hogy azt már rég rabul ejtette valaki más - festett egy gúnyos mosolyt az arcára.

Vegyük sorra az előbb elhangzott szavakat.

Hősszerelmes?! Mit ért azon, hogy hős, és azon, hogy szerelmes? Vajon külön szedjem a két szót, vagy hagyjam egyben? Eszem legkisebb ágában sem szándékozom egyik lehetőséget sem választani. Nem vagyok szerelmes... Ugye? Na jó, ez már egy másik téma.

Mit akar jelenteni az, hogy rabul ejtette valaki más? A valaki más az őt személyesíti meg? Képtelenség. Egyszerűen nem tudom elképzelni őket együtt. És azt sem tudom elképzelni, hogy Zoe összeállna egy ilyennel. Mondjuk, szegény lány mit tegyen?

Nem is ismeri Conort. Biztosan annyi jöhet le neki eddig, hogy nagyon rendes, mert megvigasztalta, de előbb utóbb ki fogja mutatni a foga fehérét, a nyakamat teszek rá. Csak reménykedni merek, hogy Zoe még nem csinált semmi hülyeséget.

 - Csak nem hiszed azt, hogy Zoe foglalkozik majd veled? - vetettem rá egy lenéző pillantást.

 - Miért? Esetleg van valami problémád ezzel? - tárta szét a karjait.

Én mindjárt megverem. Már hogyne lenne problémám vele?! Szerinte, ha nem lenne problémám vele, akkor most itt állnék és fecsérelném rá az időmet?! Minek kérdez ilyen hülyeségeket?

 - Van - feleltem egyszerűen.

 - Sajnálom, az már nem az én dolgom - fintorgott.

Itt nagyjából semmi nem az ő dolga, még most sem értem, hogy miért nem képes hanyagolni Zoet, vagy inkább a szituációt.

 - Törődj a magad dolgával és minket hagyj békén, amíg szépen mondom - meresztettem rá a szemeim.

Komolyan megfenyegettem? Nem is gondolkoztam, ez most csak úgy jött.

 - Most félnem kéne? - rázta a fejét - Egyébként meg, együtt jártok? Nem. Akkor azt csinálok Zoeval, amit akarok - jelentette ki, és láttam, hogy már tervez is valamit.

 - Ebben nagyot tévedsz - jött reflexből a mondat - Ez az ügy engem is érint, tehát jogom van beleszólni.

 - Lehet… - gondolkozott el - De Zoe életébe nincs jogod beleszólni.

Na, ez a mondat olyan volt nekem, akár egy hideg zuhany. Azt kell mondjam, igaza van. Nem szólhatok bele Zoe életébe, így más megoldást kell választanom, ami nem számít majd beleszólásnak.

 - Egyébként is - folytatta tovább -, ajánlatot tettem Zoenak, és biztos vagyok benne, hogy elfogadja.

Az "ajánlat" szóra erősen az egekig szökött a szemöldököm.

 - Ajánlat? Miféle ajánlat? - kérdeztem érdeklődően, mert erre most komolyan kíváncsi vagyok.

 - Felajánlottam neki, hogy dolgozzon velem - válaszolt.

Hirtelen mosolyra húzódott a szám feleletére.

 - És mitől vagy olyan biztos benne, hogy elfogadja? - érdeklődtem tovább.

Nem válaszolt. Erre nem gondolt. Nem lehet benne biztos, hogy elfogadja csak azért, mert egyszer megvigasztalta.

Igaz, hogy Zoe nem ismeri Conort, de Conor sem Zoet. Egyáltalán nem számít rá, hogy Zoe mennyire makacs is valójában, és ha még el is fogadja az ajánlatát, akár az utolsó pillanatban is visszamondhatja majd.

 - Várd ki a végét, Bieber - mondta végül, és be is ment a szobájába.

Ezt most vehetem úgy, hogy én nyertem. Nem félek tőle, eleget tanultam már az élettől ahhoz, hogy egy ilyet meg tudjak oldani egyedül.

Szerintem Zoe nem fogja elfogadni az ajánlatát. De nem tudhatom biztosan én sem, csakis ő. Nagyon remélem, hogy nem dönt majd rosszul, és mindent át fog gondolni alaposan. Nem buta lány, csak túl kedves ahhoz, hogy az emberek ne használják ki.

Az bánt a legjobban, hogy azt hiszi, én is csak kihasználtam, de komolyan nem fordult meg a fejemben egy másodpercre sem. Én csak szerettem volna megismerni, sőt, még most is szeretném, de most már nehezebb lesz, mint eddig.

Hirtelen eszembe jutott Conor jelzője rám: hősszerelmes. Egy egyszerű, hétköznapi szó, de nekem most valahogy mégsem az.

Úgy érzem, hogy ezzel a szóval teljesen eltalálta a jelenlegi álláspontomat. Várjunk csak? Én most azt mondtam, hogy szerelmes vagyok? Komolyan az lennék? Hogy őszinte legyek: nem tudom.

Nem tudnám megmondani, hogy mit érzek iránta. Nem kérdés, hogy tetszik. De szerelmes még nem vagyok. Szerintem. Többet érzek a tetszésnél, de kevesebbet a szerelemnél. Azt hogy nevezik?!

Furcsa, mert azt mondják, úgy nem érdemes szerelembe esni, ha nem ismered az érintett személy személyiségét és a természetét. De az én esetem más.

Nem mondhatom, hogy ismerem, de azt sem hogy nem. Minden egyes érzelmem iránta teljesen bizonytalan.

Idegőrlő az ilyen, mert szeretnék már végre helyet foglalni valamelyik oldalon. Ehhez nekem még idő kell, ahogy látom.

A helyfoglalásról jut eszembe, hogy teljesen egyedül állok itt a folyosó kellős közepén. Hol van Scotter?

-------------------------------------------------

Hoppá-hoppá, a két vetélytárs vitatkozik :D Amint észrevettétek, ez egy 100% Justin szemszög, amit nem terveztem el előre, hanem csak írás közben tört rám a gondolat, hogy ilyet még sosem írtam :D

Vissza a történethez. 

Mit gondoltok ezek után Conor-ról? És szerintetek Scotter hová tűnt olyan rejtélyesen? 

Az előző kommentekre válaszoltam, csak nem egyenként, mert úgy sokáig tart XD Remélem tetszett a rész, várom a sok komit :)