2014. június 25., szerda

Coming back

Hát, sziasztok. Azt sem tudom igazán, hogy hol kezdjem. Egy éve jártam itt utoljára – úgy értve, hogy bejegyzést is hoztam -, holnap lesz egy éve, hogy időt kértem tőletek. Ez hosszú idő ám.
Egy év alatt sok mindent le tudtam rendezni magamban, amikkel akkor küzdöttem, amikor ezt a blogot írtam. Volt egy csomó kimaradás, hónapokig tartó szélcsend, de ennek ellenére egy bizonyos szintnek úgy gondolom, sosem adtam alább, meg sem tudtam volna tenni. Őszintén, fogalmam sincsen, hogy emlékeztek-e még erre a blogra, vagy már teljesen feledésbe merült. Egykor sokan olvastátok, és a mai napig kapok visszajelzéseket, hogy nagyon jó.
Kismillió komment érkezett, hogy ne hagyjam abba, vagy éppen miért nem folytatom tovább. Ott volt/van nekem a Broken, ami egy teljesen más hangvételű, más környezetben játszódó történet, és két ilyen különálló világot egyszerre működtetni nagyon nehéz dolog. El lehet veszteni a szálakat, össze lehet kavarodni.
De nem nekem. :D Na, még mielőtt azt hiszitek, hogy valami gyászbeszédet mondok itt nektek, hogy szépítsem a helyzetet, amiért végleg bezárom a blogot, közlöm: semmi ilyesmi.
Nincs gyászbeszéd.
Nincs utolsó bejegyzés.
Nincs bezárás.
Mert akik figyelmesen elolvasták azt, amit írtam egy éve, azok láthatták, hogy azt írtam, küzdök az ellen, hogy befejezzem. És én kitartóan küldöttem, és boldogan kijelenthetem: a csatát én nyertem meg a végtelen tanácstalanság ellen. Egy szó, mint száz: tartottam egy egyéves szünetet, és nem azt mondom, hogy rögtön el is kezdem szolgáltatni nektek a részeket, mert nem, de NEM FEJEZTEM MÉG BE A BLOGOT. 
Zoe és Justin története még függ a levegőben, nekem pedig lépcsőt kell építenem nekik, hogy le tudjanak jönni a földig. Be kell hoznom a lemaradásomat, mert az agyam maximálisan a Broken köré van építve írásügyileg, ezért vissza kell olvasnom az előző részeimet. Korábban említettem, hogy teljesen más a kettő történet, és tényleg nem tudom, hogyan fogom magam kizökkenteni a „Justin egy maffiatag és rohadt nehéz élete van” című szerepből, de meg fogom tenni. Mert az Anything Could Happen még él, és valakinek bizony életben kell tartania! :D
Egy kikötésem viszont mindenképpen van. Nem fogok feleslegesen írni. Ezt úgy értem, hogy ha nem látok visszajelzéseket kommentek formájában, akkor nem fogom látni értelmét a folytatásnak. Ez egy tény, ez az én egyetlen feltételem. Ha tényleg sokan szeretitek a blogot, és tényleg szeretnétek, hogy legyen egy tisztességes befejezése, akkor tegyetek érte. Nekem sem lesz könnyű, sőt, nekem még nehezebb lesz, mert eleinte valószínűleg tiszta Broken-stílust fogok felvenni, de ha ezt megpróbálnám, figyelmeztessetek. Idő kell ahhoz, hogy belerázódjak ebbe az ártatlan történetbe. :)
Azt hiszem, mindent elmondtam. Még magam sem hiszem el, hogy megint itt vagyok, de majdcsak megszokom. Nem tudom, mikor leszek képes hozni nektek a 32. részt. És ha hozom is, akkor elképzelhető, hogy két rész között el fog telni egy kisebb időszak, amiért egy másik blogot is vezetek. Lehetséges, hogy még a nyár folyamán elkezdem írogatni az ACH-t, legyetek türelemmel, egyszer biztosan láttok itt még részt. :) Remélem, vagytok még itt, és visszakapom a régi olvasóimat is, akik esetleg átköltöztek a Brokenbe, valamint szerzek pár újat is. :)
 Még mielőtt bármit is elkezdenék, megkérnélek titeket, hogy írjatok kommentet, csak hogy tartsak egy enumerációt (seregszemle :D). Megnézem, mennyien szeretnétek, hogy újraéledjen a blog, és akkor meglátom, mit tehetek. Ne hagyjatok cserben! :)

~Zoe*