16.rész - Hotel

Mindenek előtt: Boldog Új Évet Mindenkinek! ♥
Bocsánat, hogy későn hoztam a részt, de csak szilveszter után jöttem rá, hogy még házim is van, amit muszáj volt megcsinálnom, így az elvette az írásra szánt időm, amit most be is pótoltam :) 
Többet nem is mondanék, a részről majd a fejezet végén írok nektek, és most már ott fogjátok találni a kis monológomat a tartalomról :D 
Jó Olvasást!

~Zoe*

Csak meredten álltam ott előtte, mint egy farönk. Megmozdulni sem tudtam, mert annyira átjárta a testemet a mérhetetlen mennyiségű düh.
Jelen szituáció rettenetesen emlékeztet a Tylerrel való afféromra. A különbség most az, hogy akkor tizedannyi dühöt sem éreztem, mint amennyit most.
Mindenkinek földbe gyökerezett a lába, olyan volt ez az egész, mintha egy film menne, és hirtelen valaki megállítaná egy jelenetnél. Így nézhetünk most ki mi is.
Szörnyű volt érezni azt a tucatnyi megmagyarázhatatlan dolgot, amik akkor törtek elő, mikor vele szembe kerültem. Látszott tekintetén, hogy várja a reakciómat legalább annyira, mint amennyire én az övét.
Nem értem ezt az egészet. Mégis hogy kerül ide? Mit keres itt Scotternál? Annyi kérdés van most bennem, de csak egyet fogok feltenni.
 - Te hogy a büdös francba kerülsz ide? - kérdeztem a lehető leghiggadtabban, de mivel visszafojtottam minden olyat, amivel a maradék jó hírem is odaveszne, alig jött ki hang a torkomon.
Most először mozdult meg, mégpedig egy fejelfordítás formájában.
 - Scotter a menedzserem - jelentette ki teljesen elváltozott hangon.
Micsoda? Scotter az ő… Na jó, ez már több a soknál. Erről én miért nem tudtam? És mégis hogy történhetett ez meg? Megvan! Megvan miért vette rá minderre Scottert.
Ezzel a szép kis pletykával magára vonta a figyelmet, hogy féltékennyé tegye Gomez kisasszonyt, és elterelődjön a csődbe menő albumáról a hír. Itt jött a képbe Scotter: ez a szerencsétlen rávette, hogy szerződtessen le, hogy minél többet legyen a közelemben, és a sajtó annál inkább foglalkozhasson az üggyel.
Gyönyörű terv. Minden részlete precíz és szépen átdolgozott. Csakhogy ezzel a kis tervvel az én életemet teljesen tönkretette.
Átgondolva mindezt, nem tudtam visszatartani a sírást. Tehetetlenül, erőmből kifogyva rogytam le a legközelebbi kanapéra, és nem tudtam mást tenni, csak zokogni.

~*~ Justin szemszöge ~*~

Ha a lelkiismeret-furdalás ölni tudna, én már halott lennék. Látni őt teljesen tönkremenni, csak azért mert ilyen hülye vagyok, a legrosszabb érzés az eddigi életem során.
Tanácstalanul Scotterre néztem, aki megrázta a fejét, jelezve ezzel azt, hogy hatalmas őrültség volt ez az egész.
Most mit tegyek? Szégyenemben le tudnám magam ásni a föld legmélyebb pontjáig, csak ne kelljen látnom őt így. Úgy döntöttem megpróbálkozok a lehetetlennel: odamegyek hozzá. Szépen lassan leültem mellé, és a vállára helyeztem a kezem, odébb lökve a haját onnan. Erre ő hirtelen rám pillantott, amitől ijedten kaptam el róla a kezem.
 - Ne érj hozzám - utasította kegyetlen, de egyben teljesen gyönge hangon.
 - Zoe, kérlek hadd magyarázzam el - próbáltam menteni a menthetőt, de nem sikerült.
 - Megmagyarázni? Mégis mit tudsz ezen megmagyarázni? - ült fel teljesen és értetlenül nézett a szemeimbe - Az egésznek te vagy az oka! Gondoltad bepróbálkozol nálam a "féltékennyé teszem az exemet" terveddel, de abba a legkisebb mértékig sem gondoltál bele, hogy ezzel tönkreteszed az életem! Az emberek utálnak, csak azért mert az hiszik, hogy egy ilyen kis senkiházival kavarok, közben meg a szimpátia legapróbb szikrája sem gyulladt fel bennem egy pillanatra sem irántad! - emelte feljebb a hangját egy kicsit, de könnyei folyamatosan igazolták fájdalmát - És tudod mi ebben a legbosszantóbb? Hogy én még be is dőltem neked… Azt hittem, hogy komolyan szeretnél megismerni, de e helyett csak egy olcsó kis senkinek tartasz, aki éppen kapóra jött mindehhez!
Szavai égettek, mindegy egyes mondat után elhalt egy ér a szívemben. Tönkretettem az életét. Joga lett volna ahhoz, hogy magától érje el, amit szeretne, de nekem kellett annyira hülyének lennem, hogy nyilvánosan megölelem őt, ezzel kiszolgáltatva magunkat ennek. Az pedig már csak rátesz egy lapáttal, hogy azt hiszi, hogy kihasználtam, pedig ez meg sem fordult a fejemben. Most megpróbálhatnék magyarázkodni, de semmi értelmét nem látom.
Nagyon fáj most legbelül. Annyira, hogy én sem tudtam tovább magamban tartani az érzelmeimet, és egy könnycsepp tűnt elő arcomon, ami azonnal le is esett a szőnyegre.
 - Sajnálom. - nyögtem ki.
Tényleg sajnáltam mindent. Azt a három évet, amit úgy töltöttem el mellette, hogy kiröhögtem és megaláztam, csak azért, mert féltem, hogy őt fogják sztárrá faragni. Sajnálom azt, hogy ezzel az egésszel egy olyan ember lelki világát vágtam tönkre, aki számomra fontos. Mert így van: Zoe fontos számomra. De ezt már sosem fogja nekem elhinni.
 - Sajnálod? Mindezek után még azt mondod, hogy sajnálod? - hitetlenkedett - Tudod mit? Nincs szükségem a sajnálatodra. Tökéletesen megvagyok a nélkül is!
Minden egyes szava felért egy késdöféssel a szívem közepébe. Most biztosan azt hiszi, hogy ezzel a "sajnálom"-mal azt ismertem be, amit nem tettem meg, illetve sosem akartam megtenni. De nem, ezzel a "sajnálom"-mal azt akartam kifejezni, hogy sajnálom, amiért tönkretettem mindent.
Furcsállom azt, hogy ilyen hirtelen változtak meg bennem az érzelmek iránta, de már elég régóta ismerem az anyukáját és a nagymamáját, és ők annyi olyan dolgot meséltek róla, amitől egyre jobban érdekelni kezdett a személyisége, hogy itt lyukadtam ki. Erről pedig nem tehetek.
 - Minek vagyok én itt egyáltalán? - jegyezte meg magának halkan, ezután felállt, és az ajtó felé ment hevesen.
 - Várj, Zoe, beszéljük meg a szerződést! - szólt utána Scotter.
Megállt, és egy pillanatra elgondolkozott, hogy erre vajon mi is lenne a legmegfelelőbb reakció.
 - Visszavonom a szavam - felelte határozottan - Nem írom alá a szerződést.
Ez most mélyen érintett. Nem írja alá. De akkor mégis mi lesz vele? Egy nagyon jó ajánlatot kínált neki Scotter. Azonban ez lényegtelen, mert biztosan azt hiszi, hogy ez az ajánlat is a "tervem" egyik része volt. Menedzserem kétségbeesett fejjel rám pillantott, hogy sürgősen tegyek valamit. Én viszont megráztam a fejem, ezzel sugallva neki azt, hogy nem, ez reménytelen.
Ő nem ismeri Zoet. A legmakacsabb ember, akivel valaha életem során találkoztam. Ha egyszer eltervez valamit, akkor az úgy lesz. Márpedig ő most eltervezte, hogy a lehető legnagyobb ívben elkerül engem ezek után. De nem hibáztatom… mert a helyében én is ezt tenném.
 - A soha viszont nem látása - nézett Scotterre mérgesen, de nézéséből jutott nekem is bőven.
Az ajtót becsapva maga után kiviharzott a szobából, a legnagyobb bánatomra.

~*~ Zoe szemszöge ~*~

Most egy életre szóló ajánlatot utasítottam vissza, de nem izgat. Rettenetesen érzem magam emiatt, de csakis
azért tettem ezt, mert Mr. Cselszövőről van szó.
Lehet, hogy nem kéne csak miatta így megváltoztatnom mindent, de muszáj lesz, mert ő már így is a kelleténél többször játszik szerepet az életemben, és ezt nem fogom hagyni. Az én életem az én életem, nem pedig az övé, hogy kedve szerint játszadozhasson vele.
Dühösen, ámde sírva rohantam a folyosón, de mivel a könnytől csak egy nagy homályt láttam magam előtt, ezért ennek következményeképp beleütköztem valakibe.
 - Jaj, sajnálom. - mentegetőztem rögtön, és a szememet törölgettem, hogy lássam, kinek a bocsánatáért esedezem éppen.
 - Zoe? - kérdezte az illető.
Sikerült az összes látásomban akadályozó könnyet letörölnöm, és nyugtáznom, hogy az a személy, aki előttem áll, az nem más, mint Conor.
 - Szia - köszöntem neki, miután szépen nekimentem.
 - Mi történt veled? - simította meg a bal vállam, és a tengerkék szemeivel fürkészte az enyémeket.
Nem is tudtam megszólalni. Túl hosszú lenne elmondani neki, és nem is hiszem, hogy érdekelné egyáltalán. Csak értetlenül álltam ott előtte, mint egy szobor, ő pedig a válaszomat várta.
 - Hosszú. - csak ennyit tudtam kinyögni.
Mintha csak megérezte volna, hogy mire gondoltam, csak annyit mondott:
 - Ez nem folyosótéma, gyere be a szobámba - nyújtotta udvariasan a kezét.
Kisebb hezitálás után belehelyeztem a kezem az övébe, és nyugtáztam, hogy milyen puha keze is van valójában. Gyengéden megragadott, és bevezetett a szobájába, ami csaknem olyan gyönyörű volt, mint amibe az előbb volt "szerencsém" bemenni.
Eleresztette a kezem, és leült egy kényelmesnek látszó barna bőrkanapéra, és engem is maga mellé hívott. Félénken helyet foglaltam mellette, és vártam, hogy mondjon valamit.
Igazából nekem kéne mesélnem, mert ő kíváncsi rá, hogy mi bajom van, de valahogy most inkább arra lenne szükségem, hogy ő beszéljen. Felém fordult, és ismét szembe kerültem a tengerkék szemeivel.
El kell ismernem: gyönyörű szeme van. Olyan megigézően kék, mintha mindig mindenre kíváncsi lenne, akármit mondanak neki. Valahogy nem tudtam megállni, hogy ne nézzek a szemébe, annak ellenére, hogy az enyém most teljesen vörösre van sírva.
 - Mesélj - mondta aranyosan, és egy halvány mosolyt eresztett felém.
Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a combomon heverésző kezemre hirtelen rácsusszan az övé. Nem bántam, mert jól esett, hogy van valaki, akinek kisírhatom magam.
 - Hát az történt... - és mindent az elejétől elmeséltem neki.
Néhány résznél kicsit megakadtam a sírás miatt, olyankor megsimogatott, és pár perc után megnyugodva folytattam a történetet.
Nem is gondoltam volna, hogy ennyire megértő. Ilyen megértő embert még eddig csak egyet ismertem, Leo személyében. De vele mostanában nem is beszéltem, nem tudom miért. Talán mert nem is volt időnk beszélni.
 - Nyugodj meg, biztosan találsz majd egy másik menedzsert - próbált vigasztalni.
 - Mégis hol? Ez egy életre szóló ajánlat volt, ilyet nem kapok többet - szomorodtam el ismét.
Erre nem tudott mit mondani. Tekintete tanácstalan lett, de hirtelen előtűnt a feje fölött a világító villanykörte, és mosolyogni kezdett.
 - És mi lenne, ha velem dolgoznál? - kérdezte reménnyel teli tekintettel.
Erre az egyszerű, ámde mégis sorsdöntő kérdésre hirtelen csak egy szemmeresztéssel tudtam reagálni. Atya világ, erre most mit feleljek?
Ezer meg ezer válasz merült fel bennem alighanem egy másodperc alatt, amitől rendesen meg is fájdult a fejem. Egy pillanat alatt végiggondoltam mindent.
Először is: az elfogadás lehetősége. Ha elfogadom az ajánlatát, tulajdonképpen akkor ezek után neki fogok dolgozni. De nem csak neki, hanem vele is.
Nem is ismerem.. Most beszéltem vele először, és nem mondanám, hogy nem rendes, de nekem több időre van szükségem ahhoz, hogy egy emberben bízni tudjak, főleg ezek után. Ez pedig nem egy félvállról vett kérdés, ezért ez is ez elsők között szerepel az átgondolandó dolgok listáján.
Viszont ha elfogadom, abba az is beletartozik, hogy beindul a karrierem, és talán ha vele dolgozok majd, akkor látják, hogy nem érdekel Justin. Mindenképpen szükségem van arra, hogy tisztázzanak, ez semmiképp nem maradhat jelen álláspont szerint.
És az utolsó tényező, amit talán először kellett volna említenem az, hogy ezek után már nem csak egy énekes leszek, hanem híres énekes leszek. A kettő közt hatalmas a különbség.
Jó lenne visszacsinálni azt a házunk előtti felettébb meggondolatlan és feleslegesnek mondható emberi érintkezési módot, amit egy teljesen gyönge pillanatomban kezdeményeztem az életem fő károkozója felé. Ha az nem lenne, már minden sínen lenne. De ilyen nincs, az már megtörtént, és nekem kell megoldanom, mert más úgysem fogja helyettem.
Mivel teljesen más vizekre eveztünk, térjünk vissza az eredeti problémához: a válaszoláshoz.
Ha nemet mondok, mi történik? Ismét várok majd a csodára? Azt nem engedhetem meg magamnak. Valamit tennem kell, és ez nem a szájtátás lesz a sült galamb érkezéséig.
Gondolkozásom alatt néha-néha rápillantottam Conorra, aki kíváncsian várta a válaszom.
Szerintem még csak egy kicsit sem sejti, hogy ezzel a kérdéssel mekkora megpróbáltatásnak tesz ki. Ugyanis a válaszom a jövőbeli életem elkezdésének első foka lesz, ami a leglényegesebb az összes között. Ahogy elkezdem, úgy kell majd folytatnom, ez okból kell a lehető legjobban nekiállnom ehhez.
 - Conor, ez egy olyan kérdés, amit nem lehet azonnal megválaszolni - szólaltam meg röpke két perc után.
Tökéletes, egyszerű és gyanútlan. Így jellemezném az előbb elhangzott mondatomat. Most rajta a sor.
 - Teljesen igazad van - helyeselt hevesen -, adok időt, hogy átgondold, és amikor döntöttél, értesíts.
Az ő válasza sem volt semmi. Sőt, azt kell mondjam, teljesen megfelelő a reakciómra. Így én nem is teszek mást, csak bólintok, és ezzel le is zárom a témát. Most a legkisebb mértékig sem vagyok olyan állapotban, hogy ilyenekről döntsek.
 - Nem baj, ha most megyek? - haraptam alsó ajkamba.
 - Persze, hogy nem, gyere - húzott ismét az ajtó felé, mintha azt gondolná, én nem tudom, merre van.
Kimentem a szobából, és megálltam a folyosón, Conorral szemben.
 - Mindent nagyon köszönök - néztem mélyen a szemébe, amennyire csak tudtam, mert szerettem volna vele érzékeltetni, hogy komolyan hálás vagyok.
 - Nincs mit köszönnöd, hívj akármikor, ha baj van - mosolygott.
Ezután egy pillanatig tétlenül álltunk, és vártuk, hogy lépjen a másik elköszönés terén. Hála Istennek ő megtette, és közelebb lépett egy ölelésért. El is fogadtam, és egy szempillantás alatt egymás karjaiban kötöttünk ki.
Akármennyire is fáj ezt mondanom, de az ő ölelése kicsit sem volt annyira kellemes, mint a Justiné. Valahogy abban volt valami varázs, amit sosem éreztem még eddig. És ezek után egészen biztosan nem is fogok.
Már vagy egy perce ölelkezhettünk Conorral, amikor hangokat hallottam a folyosó másik végéről. Nem foglalkoztam vele, és Conor sem, mert ebben a hotelben nincsen különösképpen titkolnivaló, és ez sem egy olyan helyzet, amit titkolni kellene. Így folytattuk az ölelést Conorral.
Nem hiszem, hogy egy ölelés valakiben nagy nyomot hagyhatna rossz értelemben, legalábbis eddig még nem tapasztaltam ilyet.
A hang forrását megpillantva azonban ki kell hangsúlyoznom azt a szót, hogy: EDDIG.

-------------------------------------------------------

Hűha, izgire sikerült a vége :D (Legalábbis szerintem XD) 

Mit gondoltok, ki(k) azok aki(ke)t meglátott Zoe a folyosón? Kíváncsi vagyok a tippekre, lehet, hogy valaki el is találja :D

És a hotelszobában történt eseményekről mit gondoltok? Szerintetek Conor milyen szándékkal közeledik Zoe felé?

Egy kicsit Justinról is. Ki szerint mi lesz vele? Komolyan érdekel a véleményetek, úgyhogy bő kommenteket várok ;D