2013. február 3., vasárnap

23.rész - Engem nem vágsz át!

Itt is vagyok, frissen a 23. résszel :) Kiakadtam, amikor láttam, hogy túl vagyok a 8200 (!!!) látogatón. És még csak a 23. rész... 
Valamelyik nap lefényképeztem a két blogomat, a régit és ezt. A különbség szemmel látható. Az egyikben 43, a másikban pedig még csak 23 bejegyzés van, és a látogatók száma mostanra már mondhatnám, hogy majdnem ugyanannyi. 
A dátumok pedig kísértetien módom felcserélődtek. Az egyiken 01. 03. van, a másikon pedig 01. 30. Elképesztő.. Még magam sem gondoltam volna, hogy ez egyszer bekövetkezik. Úgyhogy nagyon hálás vagyok mindenkinek egytől egyig! :')
Jó Olvasást! ♥










~Zoe*

 - Amit mondani szeretnék, az nem más, mint az, hogy páros feladat veszi kezdetét. - mondta nagy magabiztossággal.
Mégis mit akar az jelenteni, hogy páros feladat? Ennek a két szónak jelenleg egyik felét sem értem, pedig igazán nem nehéz kifejezések. Mindenki csak nézett, mint borjú az új kapura. Egyedül Chaz arcán láttam, hogy nem igazán lepődött meg Mrs. Collins egyelőre értelmetlen kijelentésén.
Összenéztem Justinnal, akinek utoljára akkor láttam ezt az arckifejezését, amikor Lana rámászott. Összezavarodott és kíváncsi. Valahogy így tudnám jellemezni a tekintetét.
 - Párokban fogtok egy nagy feladatot megoldani, ezek a párok pedig egy fiúból és egy lányból fognak állni - részletezett Mrs. Evans.
Ez már rosszul kezdődik. Fiú és lány? Vajon kivel kerülök majd össze..?
 - A párokat majd utoljára elmondjuk, most a feladatról beszélünk kicsit többet. - folytatta Mrs. Collins.
Remek. Tépjék még egy kicsit a kíváncsiságomért felelős idegeimet. Bár a feladat is eléggé érdekel, mert osztályfőnököm úgy fogalmazott, hogy "nagy feladat", és ha ő azt mondja, hogy nagy feladat, akkor az az is lesz.
 - A közelben van egy gyönyörű, dús pálmaerdő, ami egyben nagyon nagy is - beszéltek felváltva Rosezal - A feladatotok az lesz, hogy párosával jussatok át az erdőn. Az első pár, aki beérkezik, ezentúl szabadon mozoghat itt Malibuban a hátralévő itt tartózkodásunk alatt. - mosolyogtak.
Na, ez aztán tényleg nagy feladat. Átjutni egy sűrű pálmaerdőn még egy profinak is hatalmas megpróbáltatás. Ráadásul addig kell az erdőben maradnunk, amíg ki nem jutunk onnan. Nyilván ha túl sokáig maradunk ott, akkor küldenek értünk valakit, de az nem éri meg, hisz az egyenlő a feladással. Ettől most rendesen izgatott lettem, már most indulni akarok, de még kérdéses, hogy ki lesz a társam.
 - Nyomokat fogtok találni, amik mindig egy másik nyomhoz vezetnek. Tíz állomás van, a tízedik már ott fog várni az erdő túloldalán. - folytatta Rose - Párosával kaptok felszerelést, amik segíthetnek. Ezek nem mások, mint iránytű, térkép, szúnyogriasztó és hálózsák, na meg persze élelem és innivaló - fejezte be.
Ez csúcs! Imádom az ilyen feladatokat, mindig is szerettem nyomozni. Mindjárt kiugrok a bőrömből, most ebben a szent minutumban indulni akarok.
 - Nem kell aggódnotok, az erdőt ellenőrizték, nincs ott semmiféle veszélyes állat - mondta Mrs. Collins.
Ettől kicsit megkönnyebbültem, ugyanis azért meghalni nem szándékozok.
 - Most pedig jöjjenek a várva várt párosok - mosolygott Rose.
Végre! Már megöl a kíváncsiság, hogy kivel kell mennem.
 - Mivel 12 lány és 9 fiú van, ezért lesz egy lány páros, a maradék egy lányhoz pedig Jake bevállalta, hogy csatlakozik - mondta az osztályfőnököm.
Jake is beszáll? Hát ez elég érdekes. Bírom a srácot, de azért nem szeretnék vele menni. Remélem nem hozzám osztották be.
 - Akkor most egy gyors névsorolvasás, először a lányokkal kezdjük - lapozgatta a papírjait Rose.
Tizenkét lány van, akik nem mások, mint: Abbey, Deena, Julie, Nicole, Lana, Carol, Eva, Beth, Mary, Stacy, Kelly és én. És a kilenc fiú pedig: Chaz, Ryan, Justin, Leo, Steve, Adam, Jim, Cody, Ed és még plusz Jake. Így vagyunk pontosan párosan ahhoz, hogy a várva várt feladatot végre tudjuk hajtani.
 - Akkor… sorolom a párokat - kezdett bele végre Rose.
Aj, csak mondja már, mert itt lyukad ki az oldalam a kíváncsiságtól.
 - Abbey és Deena lesznek a lány páros - mutatott rájuk, mire ők ujjongani kezdtek - Leo te leszel Maryvel, Cody Stacyvel, Adam Evával, Ed Bethel, Steve Kellyvel, Jake Lanával, Jim Carollal, Ryan Julieval, Nicole Chazzel és végül pedig Justin Zoeval - hadarta el a neveket.
Mi a bánatos ménkű...? Justinnal...? Azonnal rápillantottam, miután megtudtam az információt. Le volt döbbenve, akárcsak én. A lányok nagyon örültek, Lana és Leo annyira nem. És én pedig… én is örültem. Igen, kimondtam.
Örülök, hogy vele raktak össze, mert arra az elhatározásra jutottam, hogy meg akarom ismerni. Ez pedig ehhez a tervhez egy csodálatos alkalom. Mégis, olyan furcsa nekem ez a helyzet. Túl nagy véletlen az, hogy a lányokat úgy rakták, hogy az pontosan a srácoknak kedvezzen. Ebben valakinek a keze van, a nyakamat rá. Viszont nem bánom, mert ezúttal jól csinálta az a valaki, amit csinált.
Még egyszer ránéztem Justinra, és szükségét éreztem elmosolyodni. Valamiért éreztetni akartam vele, hogy nem ellenzem ezt a párosítást.
Ő pedig kissé lehajtott fejjel, félénken viszonozta gesztusomat egy mosollyal, ami be kell vallanom nagyon aranyos volt. Így már még jobban várom a feladatot, de azért nem fogom könnyen adni magam. Így sem tartom magam könnyű esetnek, neki pedig csak még inkább feladom a leckét. Jó móka lesz.
 - Ebéd után kezdjük is a feladatot, így lesz rá két napotok - mondta Rose -, de remélem, azért annyi nem kell hozzá - mosolyodott el. - Most pedig jó étvágyat mindenkinek!
Nekikezdtünk az ebédnek. Közben végig a feladatról beszélgettünk és taktikákat dolgoztunk ki, persze csak viccből, hisz ehhez semmilyen taktikát nem lehet összehozni. Jól elviccelődtünk ebéd alatt, örültem neki hogy ilyen jó társaságba keveredtem. Remélem nem is kerülök ki innen egyhamar.

~*~ Justin szemszöge ~*~

Hihetetlen. Itt ül mellettem, ebben a per pillanatban mondták el, hogy együtt fogunk feladatot teljesíteni, és ő egyáltalán nem bánja. Még rám is mosolygott. Elképesztően lehetetlen ez a lány. Néha már azt hiszem, hogy van egy titkos ikertestvére, aki maximálisan az ellentéte. Egyszer kedves, egyszer pedig le tudná harapni a fejem. Sosem találkoztam még ilyen lánnyal, és lehet, hogy éppen ez tetszett meg benne.
Most le vagyok döbbenve. Azt sem tudom, hogy mit tegyek zavaromban, hisz az elmúlt 30 perc eseményeire egyáltalán nem számítottam. Olyan jól elvoltunk együtt, rettenetesen jó volt vele. Ryan nagyon hülye, és feldobta a hangulatot, amit nem tudok neki eléggé megköszönni. Ha nem lett volna ott, szerintem a hangulatnak annyi lett volna.
Még azt is el tudom képzelni, hogy ezen túl Zoe és a lányok velünk fognak lógni. Az lenne az örömöm csúcspontja, de nem élem bele magam, hisz ahogy ismerem Zoet, képes egyik pillanatról a másikra 200%-osan megváltozni. Csak remélni tudom, hogy ez nem fog bekövetkezni.
 - Én tele vagyok - szólalt meg Zoe, és jobb kezét a hasára helyezte, miközben kicsit engedett egyenes testtartásán.
 - Ne mondd, hogy tele vagy, alig ettél - hitetlenkedett Chaz - Így is olyan sovány vagy.
Zoe vetett Chazre egy amolyan "Are you fucking kidding me?" fejet, aztán pedig készen állt a világmegrendítő válaszra.
 - Te meg annyit eszel, mint egy ló, csoda hogy még nem gurulsz el - felelte Zoe.
Ryan halkan kuncogni kezdett Zoe kijelentésére, mire az említett lány felnevetett. Én sem maradhattam ki a sorból, így vigyorogni kezdtem, mígnem a vigyorgás át nem ment nevetésbe. Mind a heten kiröhögtük a tehetetlen haveromat, aki játszotta a hisztis kislány szerepét, azután pedig csatlakozott hozzánk.
Kis idő múlva befejeztük a kajálást, és visszavonultunk a szobáinkba. Én nem meglepő módon Chazzel és Ryannal vagyok egyben, mint mindig az ilyen kirándulásokon.
 - Most már megértelek, bro, ez a csaj még hülyébb, mint mi hárman együttvéve - röhögött Chaz közben pedig rám nézett.
Én abban a minutumban, mihelyst kimondta ez a mondatot, gyilkosan rámeresztettem a szemem.
Ez az idióta kicsit megfeledkezett arról, hogy Ryan nem tudja, hogy bejön nekem Zoe, és nem is akarom hogy megtudja.
Ry pont elkapta a Chaz felé szánt tekintetem, és kérdezősködni kezdett. Mr. Lepcses szájú csak akkor jött rá, hogy mekkora hülyeséget csinált.
 - Miért is kell, hogy megértsen? - ráncolta össze a szemöldökét Ryan.
Remek, most magyarázhatom ki magam.
 - Csak mert mondtam Chaznek, hogy Zoe milyen bolond és nem hitte el - próbáltam olyan hihetően előadni a mondandómat, amennyire csak lehetett.
Ryan azonban már túlságosan is ismer ahhoz, hogy tudja, mikor hazudok. Most sem volt különb, azonnal felismerte rajtam a hazugságot.
 - Engem nem vágsz át, Bieber - emelte felém a mutatóujját fenyegetően.
Rettenetesen zavart lettem, nem tudtam, most mit mondjak, hogy elhiggye. Így hát úgy döntöttem, hogy folytatom tovább a hazugságot, mert komolyan nem akarom, hogy megtudja.
 - Miért vágnálak át? - tártam ki a karjaim - Így történt.
Egy percig Ryan mindkettőnkre felváltva nézegetett. Chaz csak meglapult a háttérben, és gondolatban ütögette a fejét, hogy eljárt a szája. Én legszívesebben nem csak gondolatban ütögetném a fejét. Félve néztem Ryanre, ugyanakkor magabiztosan is, nehogy észrevegye rajtam a bizonytalanság legkisebb szikráját is.
 - Na azért, bro - ütött vállon - Tudom, hogy elmondanád.
Szavakkal nem tudom leírni, hogy mennyire megkönnyebbültem, amikor láttam, hogy bevette. Az pedig, hogy azt gondolja, elmondanám... Nem mondanám. Sokszor megbíztam már benne, és minden alkalommal megszívtam, úgyhogy nem akarok még egyszer beleesni a saját hibámba. Tanultam belőle, elég is volt.
 - Na én megyek, letusolok - fogott egy tiszta törölközőt, és már magára is zárta az ajtót.
Akkor ránéztem Chazre, aki már el is temette magát, mielőtt én megtettem volna.
 - Te megőrültél, haver? - kiabáltam suttogva - Tudod mi lesz, ha megtudja?
 - Bocs már, csak megfeledkeztem róla - suttogott ő is.
 - Nagyon remélem, hogy legközelebb nem fogsz - nyeltem le a dühömet, és leültem az ágyra.
Nem tudom mit tettem volna, ha Ryan megtudta volna, hogy érzek valamit Zoe iránt. De bele sem gondolok, inkább örülök, hogy nem így történt. Annyira várom már a feladatot. Előre látom, hogy annyit fogjuk tépni egymást, amennyit még két ember soha, de vállalom. Érzem, hogy most közelebb kerülhetek hozzá, és megismerhetem.
Micsoda mázli, hogy pont hozzá osztottak be. Ryant pedig Juliehoz. Chazt meg Nicolehoz. Várjunk csak... Ó, Bieber, nem lehetsz ilyen vak!
 - Chaz, te alattomos lepcses szájú idióta - csaptam a homlokomra, és felálltam.
Igen, szoktuk egymást ilyesfajta kellemes jelzőkkel illetni, de melyik fiú nem? Most pedig még inkább illett rá ez a kifejezés.
 - Mi van már megint?! - fordult felém hirtelen, miközben a szekrényben rakosgatta a cuccait.
 - Te voltál - léptem egyre közelebb hozzá - Te rendezted el a párokat.
Láttam rajta, hogy kicsit sem számított rá, hogy rájövök, de azért hülye még nem vagyok..
 - Azt ne mondd, hogy bánod - dobta el a ruháját - Tudom, hogy megőrülsz azért a lányért, örülnöd kéne, hogy megtettem érted - felelte, persze suttogva.
 - És örülök is - vigyorogtam - Köszönöm, te barom - vágtam vállba.
Nem felelt rá semmit, csak megrázta a fejét, mint én három évvel ezelőtt, amikor hosszú volt a séróm. Szóval Chaz volt. Ő rendezett el mindent. Király legjobb haverjaim vannak. Az egyik Móka Miki, a másik meg szerelemguru. Jobbat kívánni sem tudtam volna.
Visszatérve a feladatra, elképesztően várom. Ha lehetne, már most indulnék, de még van 15 perc. Remélem minden jól fog elsülni, mert leégni nagyon nem szeretnék előtte. Azt szeretném, ha jól együtt működnénk mindenféle gátlások nélkül.
Viszont ahhoz, hogy ez sikerüljön, el kell kezdenem gyűjteni magamban a lelki erőt, hogy magabiztosan tudjak vele társalogni, ne pedig csak makogni. És jobban teszem, ha most azonnal bele is vágok ebbe.

--------------------------------------------

Hű, de jó volt ezt írni :D Egy újabb izgalmas dolog, ahol Justin és Zoe együtt lesznek majd. Ki tudja, mi sül ki belőle.. ;) Kérdések:
  1. Mit gondoltok a feladatról?
  2. Szerintetek képes lesz Zoe és Justin együtt működi?
  3. Chaz mennyire volt okos, hogy elrendezett mindent?
Immáron 16 rendszeres olvasóval rendelkezek, amit még mindig nem hiszek el. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen sokra viszem majd az írással, és életem egyik legjobb döntése volt, hogy belevágtam a blogolásba :')
u.i: Ne felejtsétek: +15 komi :)


22 megjegyzés:

  1. 1.Nagyon jóó *..*
    2.Hát szerintem igen
    3.Nagyoooooon :D
    Fantasztikus rész volt *.* :D^^

    VálaszTörlés
  2. 1. Nagyoon jó lesz :))
    2. Igen :)
    3. Nagyon okos volt :)

    VálaszTörlés
  3. 1.Sztem nagyon jó lesz
    2.Hát sztem igen,de veszekedjenek is,mert az úgy izgalmasabb lenne sztem a következő részben :D
    3.Nagyon jó lett hogy Chaz így rakta a párokat,igy sztem érdekesebb lesz
    Má nagyon várom a kövit siess :) !!!!!

    VálaszTörlés
  4. Kiraly lett nincs kedvem válaszokat írni a kérdéseidre,de nagyon tetszik csak így tovabb :) !!!!!

    VálaszTörlés
  5. nagyon jó lett :D siessék a kövivel !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!:D

    VálaszTörlés
  6. KÖVETKEZŐT!! Nagyon várom már a kövi részt!! Úgyhogy siess!! És ahogyan meglesz a +15 komi egyből RÉSZT!!

    VálaszTörlés
  7. 1: Nagyon jó lesz:))
    2:igeen
    3:elégéé:D
    Köviiit!:))

    VálaszTörlés
  8. Imádoom.*-* Fantasztikusan ügyes vagy:33 minél hamarabb a kövit :DD

    VálaszTörlés
  9. 1.Hát kiváncsi leszek hogy hogy fognak "bénázni" de nagyon jó ötlet :)
    2.igen habár lesz egy kis veszegetés is szerintem de lesznek a levegőbe szikrák is szerintem :)
    3.Imádom őt. Annyira jó hogy segít Jus-nak :)
    Siess a kövivel :D

    VálaszTörlés
  10. Nagyon jó kövit gyorsan!:D<33

    VálaszTörlés
  11. 1.sztm tök jo feladat izgi
    2.egész biztos de sztm veszekedni is fognak
    3.nagyon okos:-)

    nagyon nagyon jo a rész nagyon várom a köviiit!!!:-)

    VálaszTörlés
  12. nagyoon tetszik, hozd a kövit gyorsan!:)

    VálaszTörlés
  13. Szia nem rég kezdtem el olvasni a blogodat és nagyon tetszik :) A legjobban az tetszik benne hogy nem olyan ,mint a legtöbb blog hogy már 3 rész után összejönnek ;)
    és csatlakoznék az előttem szólóhoz ...veszekedjenek a kiránduláson
    csak így tovább!!

    VálaszTörlés
  14. Annyira jó lett!! siess a kövivel!! annyira imádom ahogyan írsz :D <33

    VálaszTörlés
  15. Naggyon naggyon jóóó letttt!!!!!!!!Siess a kövivel ! amúgy bocsi hogy nem tudok válaszolni a kérdésekre csak telórol vagyok :/

    VálaszTörlés
  16. jaj annyira jó lett!!!!mikor csattan már el az első csók vagy mikor jönnek össze???ajjj annyira izgatott vagyok !!!!!!!!!!!! siess a kövível !!!!:D

    VálaszTörlés
  17. Azt hiszem egy cseppet belassultam... 17. komment az enyém ;)
    nagyon kíváncsi vagyok hogy mik történnek majd a feladat során. :)
    És akkor:
    1) Iszonyatosan jó ötlet, rengeteg mindent ki lehet belőle hozni.
    2) Igen.Persze nem lesz egy gyalog-galopp, 'ismerve' őket. :D
    3) Nagyon okos, mázli egy ilyen haver.
    Kíváncsian várom a következő részt, puszi

    VálaszTörlés
  18. Ismét nagyon gyorsak voltatok :DDDD Ne haragudjatok, de nem tudom hozni a részt ma, és még az is kétséges, hogy holnap hozom, ugyanis tanulnivaló halmaz áll az asztalomon, és tudjátok: első a tanulás..és nem akarok rossz jegyeket..
    Viszont mihelyst végeztem, azonnal hozom nektek a részt! :) ♥
    És most a kommentek.
    Örömmel látom, hogy egyre több új olvasóm van, ami mindig hatalmas boldogság nekem :) El lehet képzelni ahogy örömtáncot járok (röhögni szabad ;D)
    Örülök neki, hogy mindenkinek tetszett az ötletem, és ebben az a vicc, hogy nem is gondolkoztam rajta, hanem csak kipattant a fejemből :DD
    Az első csók...noss...ezzel kapcsolatban befogom a szám, ugyanis még én sem tudom, hogy hogy akarom összehozni, de majd egyszer biztosan lesz ;)
    Többet nem is mondanék. Még egyszer: bocsánat az állandó késésért, de nem tudom másképp megoldani.. :(
    Love U Beliebers <33333

    VálaszTörlés
  19. Imádom a blogod, ez is jó lett, de valahogy a régi jobban megfogott, és most olyan hatalmasat kérek: kérlek folytasd azt a blogot is.. ha havi 1 résszel akkor annyival, de legalább AZ történjen meg meg érted ott van egy csomó dolog ami megtörténhetne..! Ha elolvasod köszönöm , ha megfogadod IMÁDLAK.!:/

    VálaszTörlés
  20. ma sem tudnád hozni? esetleg holnap?
    egyébként (nem nyalizok, nem is lenne rá okom :D) megéri várni a részekre, mindig tudsz meglepetéseket okozni. kíváncsian vároom a kövit. :)

    VálaszTörlés
  21. hát ezt jól lekéstem, de jobb később, mint soha.
    most kivételesen nem elemezgetek csak arra kérlek, hogy siess a kövivel. várom, hogy mi lesz az erdőben.
    na, jó. válaszolok:
    Mit gondoltok a feladatról?= nagyon jól jött. végre kiderül, hogy mi is van kettőjük között. nem lesz ki zavarja őket...
    Szerintetek képes lesz Zoe és Justin együtt működi?= ha vmit el nem baltáznak a legelején akkor IGEN
    Chaz mennyire volt okos, hogy elrendezett mindent?= okos tóbiás, nagyon jól összehozta a dolgokat. szerelemguru h Jb szavával éljek

    VálaszTörlés
  22. Mikor hozod már az új részt ??

    VálaszTörlés