5.rész - És...milyen volt?

Nagyon remélem, hogy ezzel a résszel most kellőképp összezavartalak titeket :D Kommentben írjátok meg, hogy milyen lett :) Köszönöm az eddigi hozzászólásokat is, sokat jelent mindegyik egytől-egyig :) De nem rizsálok, olvassatok ;DD Puszi <333

~Zoe*

Vasárnap hála Istennek mindenki megadta nekem azt az örömöt, hogy magamtól keljek fel, és semmiféle SMS ne zavarjon meg. Tíz óra körül le is mentem reggelizni. Anya, mint mindig, széles mosollyal az arcán fogadott.
 - Jó reggelt, Zoe, hogy aludtál? - tolta elém a reggelit.
 - Egész jól - kezdtem bele a fincsi amerikai palacsintámba.
A várva várt, emlegetett SMS meg is érkezett, szerencsére nem ébresztő szándékkal.

"Mikor jössz át? Úgy hiányzol..<33"

Majd' ráolvadtam a székemre az üzenet olvasása alatt. Nekem is hiányzik már, átmegyek reggeli után. Meg is írtam neki, hogy ne nyafogjon, nem mintha nem esne jól a gesztusa, sőt, egyenesen eszméletlenül jól esik.
Kicsit kicsinosítottam magam és Tylert céloztam be következő állomásnak.
Ő egy kicsit messzebb lakik, de nem bánom, mert így legalább szellőzik a fejem, míg odaérek.
Már az utca végéről láttam, hogy leskelődik a kapuból utánam. Mikor meglátott, futni kezdett felém, én is felé. Olyan volt ez a jelenet, mint a romantikus filmekben szokott, éppen ezért (is) húzódott hatalmas vigyor az arcomra. Találkozásunkkor csókban forrtunk össze, és egy meleg öleléssel jutalmaztuk a másikat.
 - Hiányoztál - suttogta halkan a fülembe.
 - Te is nekem - tettem ugyanúgy, ahogyan ő.
Bementünk a házba, egyenesen fel a szobájába, és ott folytattuk, amit elkezdtünk a buli után.
Annyira jól csókolt, hogy a lábaim szabályosan remegni kezdtek, és már csak kezeimmel tudtam magam tartani, Tyler nyakába kapaszkodva. Egyre hevesebbek lettünk, de én nem akartam többet, mert még túl korainak éreztem, meg egyébként is szűz vagyok.
Eszméletlen jót smároltunk, viszont egyszer éktelen tini sikítozást hallottunk az utca felől.
 - Mi a franc? - nézett ki Tyler az ablakon összeráncolt szemöldökkel.
Én is odaálltam mellé, és mit láttam? Na, mit? Mr. Tini bálványt, ahogyan fut vagy húsz sikítozó csaj elől. Mikor elérte Tyler házának ajtaját, dörömbölni kezdett.
 - Haveer, engedj be, mert meg fogok halniii! - ütötte az ajtót, mint egy elmebeteg.
 - Nehogy beengedd - mondtam rögtön - Szép halála lesz, legalább a rajongói közt fog meghalni.
A szívdöglesztő, általam félig levetkőztetett pasim leeresztette vállait, és vágott nekem egy "Ezt ugye te sem gondoltad komolyan?" fejet, és leszaladt a földszintre, hozzátenném, hogy továbbra is félmeztelenül.
Beengedte a nem éppen kívánatos személyt, akinek a szuszogását a második emeletről is hallottam. Nem mentem le, csak beálltam a lépcsőfordulóba, hogy ne vegyen észre.
 - Kösz, bro - ütötte meg Tyler vállát.
Szerintem ekkor vehette észre, hogy nincs is rajta felső, mert elfintorodott és ledöbbent. Nem csodálom, legalább meglátta, hogy milyen egy kidolgozott férfi test.
 - Megzavartam valamit? - meresztette ki a szemeit, és kicsit zavarba jött.
 - Hát… ami azt illeti, itt van a barátnőm - vakargatta a tarkóját Tyler.
 - Van barátnőd? És ki az? - kezdett rögtön érdeklődni.
Tyler a lépcsőforduló felé fordult, mintha csak megérezte volna, hogy ott vagyok. Intett nekem, hogy menjek le, én pedig szépen lassan lesétáltam a lépcsőn. Minél lentebb mentem, Justin szeme annál nagyobbra guvadt ki. Odaálltam Tyler mellé, ő pedig átkarolta a derekamat.

~*~ Justin szemszöge ~*~

 
Csak meredten álltam ott kettőjük előtt döbbenten. Hirtelen nem is akartam elhinni azt, amit láttam, de aztán
feleszméltem, hogy nem a képzelet műve ez az egész. Láttam, ahogyan Tyler Zoe derekára simítja a kezét, amitől furcsa érzés támadt fel bennem.
Onnantól kezdve csak azt a mozdulatot tudtam figyelni. A haverom átlagnál kicsivel nagyobb keze Zoe derekát simogatta. Hogy mit éreztem? Nem akarom kimondani, mert még a vak is láthatta rajtam.
 - Ő... a... vagyis… - makogtam össze-vissza.
A fotósok sajnálhatják, hogy most nincsenek itt, mert ez a pillanat életem legkínosabb pillanatai közé tartozik. Megszólalni is alig bírok, még mindig nem tudom levenni a szemem Tyler kezéről.
 - Minden oké, haver? - ráncolta össze szemöldökét Tyler.
 - Hát persze - szedtem össze egy épkézláb mondatot, amin még magam is meglepődtem.
 - Tudom, hogy nem igazán csípitek egymást, de próbáljatok meg higgadtak lenni - nézett ránk a haverom.
Higgadtnak?! Ez az a szó, ami most a legkevésbé jellemző rám. Kint üvölt vagy 30 tini lány értem, de én itt szerencsétlenkedek a haverom és a csaja előtt. A csaja... Ó, Jézusom, de furcsa érzésem támad, mikor kimondom ezt a szót.
 - Szerintem én megyek - szólalt meg végül Zoe is.
Kitépte magát Tyler karjaiból, és visszament fel, az emeletre. Én még mindig ugyanúgy álltam, mint mikor meghallottam azt Tyler szájából, hogy "a barátnőm". Kezem félig a kilincsen volt, és csak néztem magam elé, próbálkozva felfogni ezt az egész helyzetet, persze teljesen sikertelenül.
 - Haver... - simogatta állát az előttem álló, teljesen összezavarodott haverom - Szerintem te most félt…
 - Nem vagyok az! - szakítottam félbe, még mielőtt kimondta volna azt a szót.
 - Ha te mondod - felelte és elindult a másik irányba.
Színtisztán láttam rajta, hogy elégedetten vigyorog. Biztosan azt gondolhatja, hogy végre legyőzhetett valamiben, de rosszul hiszi. A csatát megnyerte, de a háborút nem.
Viszont az én kezem még mindig nem tudott mozdulni a kilincsről. Nagy erőfeszítésbe telt, mire rábírtam a testemet valamiféle cselekvésre, mert még minden porcikám arra a bizonyos látványra koncentrált. Minden erőmet összeszedve azonban úgy döntöttem, hogy leülök a kanapéra frissen felöltözött barátom mellé.
 - Ty, megyek! - kiabált az ajtóból Zoe.
A haverom azonnal felugrott a helyéről, és eljött az a pillanat, amit nagyon nem akartam. Igazából ezt az egészet nagyon nem akartam, de ezt a leginkább.
Tyler keze ismét Zoe derekára simult, de ezúttal mindkettőt használta. Zoe karjai pedig az ő nyakát fonták körül. Szemük csukva volt, és csakis kizárólag a szájuk mozgott, illetve a nyelvük, és az is az egymáséban.
A szememet megint csak rájuk tudtam irányítani. Hiába akartam elkapni a tekintetem, nem ment. Fülemnek mérhetetlenül rosszul esett a cuppogás, amit hallattak, legszívesebben azon nyomban megsüketítettem volna magam.
Felettébb sem szándékos kínzásomnak, hála Istennek, vége szakadt. Gyorsan elirányítottam a figyelmem más felé, mert nem akartam még kínosabban érezni magam, már ha a helyzet lehet még ennél is kínosabb. Egy ajtócsattanás után már csak ketten maradtunk a házban Tylerrel.
 - Áh, milyen jó csaj, nem értem, hogy miért nem kedveled - törölte meg száját Ty, mert előbbi cselekvésük nyoma még ott díszelgett a szája szélén.
Nem kedvelem? Ki mondta, hogy nem kedvelem? Ha nem kedvelném, akkor nem érezném magam így. Viszont egyben furcsa is ez a "kedvelem" kifejezés, mert igazából azt sem tudom, hogy mit érzek az érintett lány iránt.
Kijelentését azonban nem méltattam válaszra, mert nem is tudtam volna rá semmi értelmeset mondani.
 - Mielőtt megjöttél, nagyon jól elvoltunk fent a szobámban - vigyorgott rám, mintha biztosan tudná, hogy ezzel mennyire húzza az agyam. Vagyis inkább a szívem.
 - Úgy érted, azt csináltátok? - hangsúlyoztam ki az "azt" szót.
Nagyon furcsállom most magam, mert már helyzetben simán kimondom, hogy "Lefeküdtetek?", de ez most valahogy nem csúszott ki a számon. Maximum addig tudtam volna mondani a szót, hogy le... És tovább nem.
 - Ahogy mondod, Bieber - bólogatott elégedetten.
Szóval ők le... vagyis sze... Basszus, Bieber tanulj már meg értelmesen gondolkozni! Tyler és Zoe AZT csinálták..? Na így már talán elfogadható a kérdés nyelvtanilag.
Viszont tartalmilag a legkevésbé sem.
Zoe ilyen kevés idő után már megadta volna magát? Eléggé hihetetlen, mert nem így ismerem.
Vagyis… nem is ismerem. Csak azt tudom róla, amit a családtagjai mondtak, de mást nem. Nem tudom, hogy milyen. De azt végképp nem hittem volna, hogy ilyen hamar képes rá. De végül is az ő dolga.
 - És... milyen volt? - sütöttem le a tekintetem.
Bieber, te normális vagy?! Miért kérdezel ilyet tőle, mikor már egy egyszerű csók látványa is kibillent a lelki egyensúlyodból? Meg kéne fogadnod Scooter tanácsát, és gondolkozni, mielőtt beszélnél.
 - Fantasztikus volt - nyújtózkodott - Egy igazi vadmacskához méltó - tette rá könyökét a kanapé háttámlájára.
Izmaim ennél a mondatnál a kelleténél jobban megfeszültek. Én vagyok a hülye, hogy ilyet kérdezek tőle, de erre végül is minden srác kíváncsi, akármennyire is bunkóságnak tűnik. Ezzel a kérdésemmel viszont magammal toltam ki, mert erre most nem tudok reagálni. Fantasztikus volt...megint érzem azt az érzést, mint amit a deréksimogatáskor.  Nem tetszik nekem ez az érzés.
 - Elmentek a csajaid - nézett ki az ablakon Tyler.
Na, először is egyik sem a csajom, hanem csak szimplán a rajongóim, vagy éppen a Beliebereim, akiket semmiképp nem használnék ki. Gyűlölöm, ha általánosítják őket, mert a legtöbbjük mindenben támogat, de az emberek mindig csak azokat látják közülük, akik az ágyukba akarnak. Csajomnak amúgy sem nevezek akárkit.
 - Remek - csak ennyit nyögtem ki, mert nem óhajtottam neki elmagyarázni előző gondolatmenetem - Akkor én mennék is.
 - Menj csak bro - ütött vállon.
Én is odaértem az ajtóhoz, de még egy pillanatra visszafordultam.
 - Köszönöm, hogy bejöhettem - intettem neki, és kimentem.
Igazából semmi köszönni való nincs ebben az egészben. Csak rosszabb lett, hogy bejöttem. Legfeljebb annyit tudok neki megköszönni, hogy megmentett a "csajaim" elől, az ő szavával élve.
De azt, amit mondott, még mindig nem fogtam fel.
Ők le... Na tessék, Bieber, már megint dadogsz. Szóval, maradjunk annál a kifejezésnél, hogy azt csinálták. Bevallom, csalódtam Zoeban egy kicsit. De mint ahogyan említettem, nem is ismerem, úgyhogy igazából nincs is miért csalódnom. De mégis ezt érzem.
Ugyanakkor azt sem tudom felfogni, hogy mit éreztem annál a híres - neves deréksimításnál. De a csóknál sokkal jobban éreztem. Tyler majdnem kimondta, de én nem fogom, mert még magamnak is félek bevallani, hogy ilyet mertem érezni.
Összefoglalva: most egyszerre vagyok kiakadva és elbizonytalanodva. Ez pedig kétségtelenül a legrosszabb párosítás.

~*~ Zoe szemszöge ~*~

Még mindig nem tudom kiverni a fejemből Justin tekintetét, mikor meglátott. Úgy nézett ki, mint aki egy másik bolygóról jött, és teljesen eltévedt. A legkevésbé sem értem a reakciójának főbb forrását, de nem is töröm magam rajta, mert azért annyira nem érdekel.
Hazaértemkor köszöntem anyának, és felrohantam az én tulajdon birodalmamba. Muszáj tanulnom, mert a hétvégén eddig semmit nem tanultam, és holnap már suli.
Sorban tanultam hát a tantárgyakat: először matek, aztán magyar, francia, földrajz, történelem.
Éppen a legutolsónál tartottam, mikor a telefonom kedvenc számomat kezdte lejátszani, azaz csörgött.
 - Szia, csajos, mizújs? - kiabáltak bele Abbey - ék.
Hát persze, hogy egyszerre, mert mindig együtt vannak, és gondolom most is ki vagyok hangosítva, mint általában ilyenkor.
 - Nincsen semmi - feleltem - És veletek?
 - Dettó - mondta Deena - Te láttad a suli honlapját?
 - Nem láttam, miért, kellett volna? - biggyesztettem le alsó ajkam.
 - Nézd meg - mondta Abbey.
Engedelmesen felkukkantottam a suli honlapjára, és az első dolog, ami fogadott, az egy nagybetűs szöveg volt:

"Végzős bál jövő hét pénteken! Minden végzős tanulót várunk sok szeretettel 18:00- kor az iskola tornatermében. A lányok szép ruhában jöjjenek, a fiúk pedig öltönyben. Csakis párok jöhetnek be!"

Remek. Végzős bál. Én végzős vagyok, úgyhogy ott a helyem. És Tylerrel fogok menni.
 - Tök jó lesz, ugye eljössz? - kérdezték a csajok.
 - Persze, hogy elmegyek - vágtam rá egyből.
 - Király, mi is megyünk - tisztán hallottam Deena vigyorgását a telefonban.
 - És kivel jöttök majd? - gondoltam rákérdezek, elvégre miért is ne.
 - JUSTINNAL! - vágták rá egyszerre.
Persze elkezdtek veszekedni, hogy: "De nem, Justin engem fog elhívni és nem téged". A tizenötödik perc után meguntam a veszekedést és közbeszóltam.
 - Lányok, nyugi van, azt majd eldönti ő, hogy kit visz el - csitítottam őket.
Egy pillanatra csöndben maradtak, de a susmorgást attól még hallottam.
 - Na, jó, csajszi, mi le is tesszük, akkor holnap tali! - köszönt el Abbey.
 - Rendben, sziasztok - feleltem, és leraktam a telefont.
Milyen jó lesz majd Tylerrel mutatkozni a bálon. Elvégre Justin után (legalábbis a többi csaj szerint) ő a legjobb pasi, úgyhogy van mire büszkének lennem, és az is vagyok.
Mire végeztem a tanulással és a mellette párhuzamosan folyó gondolkozásommal, már beesteledett. Még megírtam a naplómat, és elmentem fürödni. Hamar elkészültem, és az ágyamban még neteztem egy kicsit. Facebookon meglepetten olvastam az egyik értesítésem: Tyler Adams kapcsolatfelkérést küldött.
Naná, hogy el is fogadtam, hadd lessen csak mindenki. Két perc múlva jött a sok "sokáig", és társai, amit egyenként belikeolgattunk Tylerrel. Fél tíz után viszont úgy döntöttem, hogy ideje aludnom, úgyis kimerítő volt ez a nap.
Nem kellett sokat törnöm magam, öt perc múlva már mormoltam is.