17.rész - Hősszerelmes

Sziasztok :) Ismét elkapott az ihlet, bár bevallom, egy kicsit későn.. De itt a rész, és az a lényeg nem? :D Örömmel vettem észre, hogy már hat rendszeres olvasóm van, aminek nagyon-nagyon örülök *-* 

Többet nem is mondanék. A részről majd a végén beszélek ;)

Jó Olvasást!

U.i.: Képet most nem raktam bele, mert szerintem ebbe nem illik :D

~Zoe*

~*~ Justin szemszöge ~*~

Mit látok most?

Egy lányt, aki fontos nekem, egy olyan másik fiú karjaiban, akivel valószínűleg születésem óta ellentétnek teremtettek. Nem egy kellemes látvány, ezt aláírom. Fogalmam sincs, hogy most milyen arcot vágok, azt viszont látom, hogy a lány a fiú karjaiban egész jól érzi magát, a fiúról nem is beszélve.

Mit hiszek most?

Azt hiszem, hogy a lányt megvigasztalta a fiú, mert szomorú volt, amiért egy idióta gyakorlatilag kidobta a kukába a karrierjét. És azt is hiszem, hogy a fiú mindezt kihasználta, hogy a közelébe férkőzhessen. Mindezt az alapján ítélem meg, ahogy viselkedett, és amiket mondott a versenyen a lányról. Már akkor sem stimmelt valami vele.

Mit érzek most?

Ez egy behatárolhatatlan kérdés, amire ezer meg ezer választ adhatnék, azonban egy sem lenne elfogadható, avagy konkrét. Furcsa mindaz, ami most bennem zajlik, mintha keverednének az érzések. És ebben az a legrosszabb, hogy éppen az ellentétes érzések keverednek. Például a féltékenység és a bizalom.

Féltékeny vagyok, de egyben bízom is a lányban. Szerintem ismerem annyira, hogy azt mondhassam, hogy nem dől be a fiúnak. Azonban ez csak egy feltevés, mert én, ha úgy vesszük, akkor egyáltalán nem ismerem a lányt, csak más emberek nyilatkozataiból.

Mit fogok most tenni?

Ez egy felettébb elgondolkoztató és megítélhetetlen kérdés, de olyannyira, hogy még én is kíváncsi vagyok a válaszra. Szerintem itt most mindenki azt várja, hogy mit fogok tenni, a mellettem mereven álló menedzseremmel elsősorban.

A lány ez alatt az egy perc gondolkozás alatt már ki is mászott a fiú öleléséből, amit a fiú nem fogadott jó arccal. Ekkor tárult szemem elé a lány teljes megjelenése: kisírt szemek, tudatlan tekintet, bizonytalanság.

A fiú szemében pedig a pokol narancssárga lángcsóváit véltem felfedezni, amiért neki volt lehetősége a lányt jobb kedvre deríteni.

És kikről van most szó?

Hát persze, hogy Zoeról és Conorról.

Hihetetlen, hogy mindenki szótlan, de mégis annyi minden folyik éppen. Például Zoe meredten figyel kettőnket, Conor Zoet és engem, Scotter mindenkit, én pedig csak és kizárólag Zoet. Olyan ez, mint egy ördögi kör, amit csak akkor lehet megszakítani, ha valaki tesz valamit.

A feszültséget még a legéletlenebb késsel is folyékonyan lehetne vágni, ez a csend pedig egyenesen idegtépő. Azon nyomban megőrülök, ha valaki nem mondd, avagy lép valamit.

 - Majd kereslek, szia - suttogta Zoe az általam legkevésbé sem szívlelt személynek, éppen csak hogy ő hallja.

Ezek után hevesen lépkedni kezdett a lépcső felé, hogy még ideje se legyen senkinek visszatartani.

Őszintén szólva, ha nem ilyen lenne a helyzet, most és azonnal utánamennék, de nem teszem. Ehelyett addig figyeltem őt, ameddig végleg el nem tűnt a látókörömből, és mikor ez megtörtént, átváltott tekintetem az egyedül maradt Conorra, csak rá kissé már másképp pillantottam.

Nézése hirtelen ártatlan kisfiúból átment győztes és önelégültbe, ami nekem a legkevésbé sem tetszett.

 - Jól tönkretetted a lányt - lépett közelebb két lépést.

Köszönöm, magamtól is rájöttem.

 - Te meg jól kihasználtad, hogy tönkretettem - vágtam vissza.

Ezzel most bevallottam a bűnömet, de nem is tagadom, mert tényleg így volt. Én vagyok a hibás, nem más.

 - Nem használtam ki, csak megvigasztaltam, ha már így leromboltad a lelki világát - felelte nyugodtan.

Egyre jobban megy fel bennem a pumpa, de a sok relaxáló órának köszönhetően már tudom kezelni a dühkitöréseimet egy jó nagy szippantással a levegőből.

 - Jobb lenne, ha ebbe nem szónál bele - léptem én is közelebb - Az én hibám, és én is fogom helyrehozni.

Minden szó komoly volt, ami elhagyta a számat. Nem hagyom annyiban ezt a dolgot.

 - Ezt már nem tudod helyrehozni - dugta zsebre a kezeit -, látni sem akar többé.

Valahogy a mondata utolsó felét nem vettem hazugságnak, mert teljesen tisztában vagyok vele, hogy Zoe nem akarja, hogy valaha is a szeme kerüljek akár csak egy pillanatra is. De én nem az a személy vagyok, aki csak úgy feladja.

 - Pedig fog, mert nem adom fel egykönnyen - szembesítettem őt gondolataimmal.

 - Ó, a hősszerelmes küzd a lány szívéért, csak éppen arra nem számít, hogy azt már rég rabul ejtette valaki más - festett egy gúnyos mosolyt az arcára.

Vegyük sorra az előbb elhangzott szavakat.

Hősszerelmes?! Mit ért azon, hogy hős, és azon, hogy szerelmes? Vajon külön szedjem a két szót, vagy hagyjam egyben? Eszem legkisebb ágában sem szándékozom egyik lehetőséget sem választani. Nem vagyok szerelmes... Ugye? Na jó, ez már egy másik téma.

Mit akar jelenteni az, hogy rabul ejtette valaki más? A valaki más az őt személyesíti meg? Képtelenség. Egyszerűen nem tudom elképzelni őket együtt. És azt sem tudom elképzelni, hogy Zoe összeállna egy ilyennel. Mondjuk, szegény lány mit tegyen?

Nem is ismeri Conort. Biztosan annyi jöhet le neki eddig, hogy nagyon rendes, mert megvigasztalta, de előbb utóbb ki fogja mutatni a foga fehérét, a nyakamat teszek rá. Csak reménykedni merek, hogy Zoe még nem csinált semmi hülyeséget.

 - Csak nem hiszed azt, hogy Zoe foglalkozik majd veled? - vetettem rá egy lenéző pillantást.

 - Miért? Esetleg van valami problémád ezzel? - tárta szét a karjait.

Én mindjárt megverem. Már hogyne lenne problémám vele?! Szerinte, ha nem lenne problémám vele, akkor most itt állnék és fecsérelném rá az időmet?! Minek kérdez ilyen hülyeségeket?

 - Van - feleltem egyszerűen.

 - Sajnálom, az már nem az én dolgom - fintorgott.

Itt nagyjából semmi nem az ő dolga, még most sem értem, hogy miért nem képes hanyagolni Zoet, vagy inkább a szituációt.

 - Törődj a magad dolgával és minket hagyj békén, amíg szépen mondom - meresztettem rá a szemeim.

Komolyan megfenyegettem? Nem is gondolkoztam, ez most csak úgy jött.

 - Most félnem kéne? - rázta a fejét - Egyébként meg, együtt jártok? Nem. Akkor azt csinálok Zoeval, amit akarok - jelentette ki, és láttam, hogy már tervez is valamit.

 - Ebben nagyot tévedsz - jött reflexből a mondat - Ez az ügy engem is érint, tehát jogom van beleszólni.

 - Lehet… - gondolkozott el - De Zoe életébe nincs jogod beleszólni.

Na, ez a mondat olyan volt nekem, akár egy hideg zuhany. Azt kell mondjam, igaza van. Nem szólhatok bele Zoe életébe, így más megoldást kell választanom, ami nem számít majd beleszólásnak.

 - Egyébként is - folytatta tovább -, ajánlatot tettem Zoenak, és biztos vagyok benne, hogy elfogadja.

Az "ajánlat" szóra erősen az egekig szökött a szemöldököm.

 - Ajánlat? Miféle ajánlat? - kérdeztem érdeklődően, mert erre most komolyan kíváncsi vagyok.

 - Felajánlottam neki, hogy dolgozzon velem - válaszolt.

Hirtelen mosolyra húzódott a szám feleletére.

 - És mitől vagy olyan biztos benne, hogy elfogadja? - érdeklődtem tovább.

Nem válaszolt. Erre nem gondolt. Nem lehet benne biztos, hogy elfogadja csak azért, mert egyszer megvigasztalta.

Igaz, hogy Zoe nem ismeri Conort, de Conor sem Zoet. Egyáltalán nem számít rá, hogy Zoe mennyire makacs is valójában, és ha még el is fogadja az ajánlatát, akár az utolsó pillanatban is visszamondhatja majd.

 - Várd ki a végét, Bieber - mondta végül, és be is ment a szobájába.

Ezt most vehetem úgy, hogy én nyertem. Nem félek tőle, eleget tanultam már az élettől ahhoz, hogy egy ilyet meg tudjak oldani egyedül.

Szerintem Zoe nem fogja elfogadni az ajánlatát. De nem tudhatom biztosan én sem, csakis ő. Nagyon remélem, hogy nem dönt majd rosszul, és mindent át fog gondolni alaposan. Nem buta lány, csak túl kedves ahhoz, hogy az emberek ne használják ki.

Az bánt a legjobban, hogy azt hiszi, én is csak kihasználtam, de komolyan nem fordult meg a fejemben egy másodpercre sem. Én csak szerettem volna megismerni, sőt, még most is szeretném, de most már nehezebb lesz, mint eddig.

Hirtelen eszembe jutott Conor jelzője rám: hősszerelmes. Egy egyszerű, hétköznapi szó, de nekem most valahogy mégsem az.

Úgy érzem, hogy ezzel a szóval teljesen eltalálta a jelenlegi álláspontomat. Várjunk csak? Én most azt mondtam, hogy szerelmes vagyok? Komolyan az lennék? Hogy őszinte legyek: nem tudom.

Nem tudnám megmondani, hogy mit érzek iránta. Nem kérdés, hogy tetszik. De szerelmes még nem vagyok. Szerintem. Többet érzek a tetszésnél, de kevesebbet a szerelemnél. Azt hogy nevezik?!

Furcsa, mert azt mondják, úgy nem érdemes szerelembe esni, ha nem ismered az érintett személy személyiségét és a természetét. De az én esetem más.

Nem mondhatom, hogy ismerem, de azt sem hogy nem. Minden egyes érzelmem iránta teljesen bizonytalan.

Idegőrlő az ilyen, mert szeretnék már végre helyet foglalni valamelyik oldalon. Ehhez nekem még idő kell, ahogy látom.

A helyfoglalásról jut eszembe, hogy teljesen egyedül állok itt a folyosó kellős közepén. Hol van Scotter?

-------------------------------------------------

Hoppá-hoppá, a két vetélytárs vitatkozik :D Amint észrevettétek, ez egy 100% Justin szemszög, amit nem terveztem el előre, hanem csak írás közben tört rám a gondolat, hogy ilyet még sosem írtam :D

Vissza a történethez. 

Mit gondoltok ezek után Conor-ról? És szerintetek Scotter hová tűnt olyan rejtélyesen? 

Az előző kommentekre válaszoltam, csak nem egyenként, mert úgy sokáig tart XD Remélem tetszett a rész, várom a sok komit :)