19.rész - Felelsz vagy mersz?

És, ismét későn hoztam a részt..semmit nem hozok fel mentségemül, mert az én hibám, de meghálálom nektek, mégpedig ezzel a szép hosszú résszel :) 

Mindenkinek Jó Olvasást! <33

u.i: a részről majd szokásosan a végén beszélek ;)

~Zoe*

~*~ Zoe szemszöge ~*~

  - Mindenki kész? - bújta a névsorát Mrs. Collins.

 - Igenis, kapitány! - kiabálta egységesen az osztály, mire mindenki nevetésben tört ki, beleértve az osztályfőnökünket is.

Én már teljes mértékben készen voltam. Vártam, hogy mi lesz, remélem ez komolyan kirándulás lesz, és nem az idegességek paradicsoma, mert abból van bőven itt, Kaliforniában is.

 - Menjetek fel a buszra, tíz perc múlva indulás! - utasított Mrs. Collins. 

Mindenki feltódult a buszra, akár egy marhacsorda. Én Deena mellett foglaltam helyet, előttünk Julie és Abbey volt, mögöttünk meg Nicole, egyelőre egyedül.

 - Atya Isten, már azt hittem itt hagyott a busz. - szaladt fel lihegve Justin.

Látványa hirtelen előhozott bennem mindent, amit, még ha ugyan két percig is, de elfelejtettem. Tekintete azonnal megtalálta az enyémet, és az enyém pedig az övét.

A levegő hirtelen megfagyott. Igazából minden ment ugyanúgy, csak számomra volt ilyen a környezet.

Hevesen fürkésztük egymás szemeit mindaddig, amíg egy, vagyis két ember bele nem zavart a cselekvésbe. Ez a két ember pedig nem más volt, mint Chaz és Ryan.

 - Mi van veled, haver, idefagytál? - lökte meg a hülye haverja, mire Justin rendesen megijedt.

 - Bocs, csak… elbambultam - dadogott és már el is vezette rólam szemeit.

Még mindig nem tudtam tisztázni magamban az iránta táplált érzéseimet. Mi van, ha Scotter komolyan igazat mondott, és valóban szeret Justin?

Olyan hihetetlen… Egészen mostanáig utáltuk egymást, most pedig egy csapásra minden megváltozott. Bennem is és benne is. 

Ráadásul helyzetemet merőben nehezíti az, hogy a mellettem levő páros ülésbe ült Chazzel.

Azt kell mondjam, hogy Chaz még egészen normális is, de Ryan nekem valahogy nem stimmel. De lehet, hogy csak azért, mert eddig úgy álltam hozzá, hogy ha Justin haverja, akkor már biztosan idióta.

 - Zoe, neked mi bajod? Olyan furcsa vagy mostanában. - néztek rám a csajok kíváncsian.

Imádom, hogy az emberek mindig megnehezítik a helyzetem. Erre most mit feleljek? Vagy semmit, vagy pedig mindent, és egyik sem a legmegfelelőbb lehetőség. Így csak egy választásom maradt.

 - Semmi bajom, csajok, csak olyan rég találkoztunk már, és nagyon eltunyultam otthon - mosolyogtam.

Így van: hazudnom kellett. És mivel a színészi képességeim is elég jók, ezért el is hitték, amit az imént mondtam nekik. Az utolsó pillanatban betoppant Leo, aki a mindez idáig magányos Nicole mellé telepedett le. Ő volt az utolsó ember, így el is indultunk a célállomás felé, ami Malibut takarja.

 - Sziasztok, lányok - mosolygott - Szia Zoe - tárta ki a karjait egy ölelésre.

Furcsa volt gesztusa, mert a többi lánynak nem adott ölelést. Ez is árulkodik arról, hogy még mindig mély érzelmeket táplál irántam.

Felálltam, és kedvesen fogadtam az ölelését. És akkor… megláttam valamit.

Justin kissé felszabadult arca hirtelen átváltozott, lefagyott róla a mosoly. Chaz még mindig papolt hozzá, de nem vette észre, hogy Justin már figyelme 100% - át a látványnak szentelte.

Leo magas, így csak fél szemmel tudtam figyelni a hevesen beszélő Chaz melletti teljesen lefagyott srácot, akinek arcára minden egyes másodperc után jobban kiült a fájdalom.

Barátja ekkor vette észre, hogy nem is figyel rá, szólongatta is, de ő csak nézett. Nézett rám, illetve ránk. Rettenetesen éreztem magam, ezért ki is szálltam a Leoval való ölelésből, és tekintetem másfelé vezérelve vettem fel az előző testhelyzetem.

Most komolyan megfagyott a levegő. Azok, akiket nem érdekelt az előbbi esemény, vígan beszélgettek, de a lányok és Justinék teljesen lemeredtek. Egyedül Leo volt még az, aki ebből nem vett észre semmit. Mihelyst leültem, a lányok kérdően néztek rám, és magyarázatot vártak.

 - Zoe, mondd el, hogy mi folyik itt - suttogta Deena.

Ebből már nem mászhatok ki. El kell nekik mesélnem mindent, és így is lesz, elmondom.

Közelebb hívtam őket, és nekikezdtem a felettébb meghökkentő és nem mellesleg megrázó és bonyolult élettörténetemnek, ami az elmúlt pár napban zajlott. Mindent elmeséltem: az újságcikket, a karaokét, és Scotter verzióját.

 - Ugye nem mondod komolyan, hogy mindez az elmúlt három napban történt veled? - döbbent le Abbey.

Én csak bólogattam, ők pedig megdöbbentek. Szerencsére Leo nem hallott semmit az egészből.

 - És, mit érzel iránta? - kérdte Julie.

Hatalmasat sóhajtottam az előbbi kérdésre. Erre is csak az igazat fogom mondani:

 - Nem tudom - húztam fel a vállam, fejemet pedig lehajtottam.

Mindenki merő gondolkozásba esett. Nem értettem, hogy a lányok min gondolkoznak ennyit, bár nem egyszerű megemészteni az előbbi tizenöt perces mondandómat. És még a címlapos sztoriról is szó esett, amiről persze eszükbe jutott, hogy láttak, csak elfelejtették.

 - Nézzétek, Chaz is komolyan beszélget Justinnal. - mutatott oda a mellettünk levő páros ülésre Abbey.

 - Vajon miről lehet szó? - merengett el Nicole.

Azt én is nagyon szeretném tudni…

~*~ Justin szemszöge ~*~

 - Te komolyan belezúgtál?! - akadt ki Chaz.

 - Csendben! - csitítottam, mert nem akarom, hogy akárki más megtudja.

 - Haver… te hülye vagy - jelentette ki.

 - Kösz, erre már magamtól is rájöttem. - dőltem neki a támlának.

Chaz az egyetlen, akiben megbízok, mert tudom, hogy ő nem kotyogja ki a többi srácnak. Mindent elmeséltem neki, az elejétől a végéig. Nagyon zavart, hogy folyton csak a szemöldökét ráncolta, arcára pedig minden egyes szavam után a zavartság tűnt elő. Irritált az a grimasz.

 - Mondd már meg, hogy miért nézel így rám! - mondtam félhangosan, hogy érzékeltessem, más helyzetben ezt egy kicsit hangosabban mondanám.

 - Hát… - hápogott - Bro, téged kicseréltek. Eddig nem is érdekelt az a lány.

Mégis hogy magyarázzam ezt el neki úgy, hogy megértse? Nem fogom tudni. Ezt csak én érthetem, mert én tudom, hogy mit érzek és mennyire komolyan, az ilyet nem lehet csak úgy szavakba önteni. Egyetlen egy szót tudok mondani, ami fedi az érzelmeimet: szeretem. Az ég tudja, hogy mégis mely úton, hogyan, mikor és miért jutottam el ehhez a nem mellesleg komoly és felelősségteljes állapothoz, de biztosan állítom, hogy így van.

 - Tudom… de.. - kezdtem el én is értelmetlenül dadogni - De szeretem.

A mély gondolkozás látványa járta át a tekintetét.

Tényleg ennyire meglepő ez? Mi olyan furcsa abban, ha az ember szeret valakit? Bár ez az egész ügy önmagában semmi más, csak furcsa. De mégis. Chaz annyira kikészült most ettől.

 - Mi a gáz haver? - véresen komolyan kíváncsi voltam, miért van ennyire kiakadva.

Kérdésemre rám nézett, és belekezdett válaszába.

 - Semmi, csak eddig olyan más voltál. Mindig kötekedtél vele, lejárattad, ahogy csak tudtad, most pedig azzal állítasz be nekem, hogy szereted? Biztos, hogy te vagy az, bro? - fintorgott ismét.

Valamiért megbántott, amit mondott. Lehet, hogy épp azért, mert igaza van.

Biztos vagyok én ebben egyáltalán? De csak tudom, hogy mit érzek. És én tudom, hogy szeretem. Akármilyen hihetetlen is ez a tény.

 - Csak rájöttem, hogy azért voltam vele ilyen, mert féltem, hogy ő jobb, mint én - mondtam hirtelen.

Gondolkozás nélkül kimondtam azt, amire egy óra gondolkozás után sem jöttem volna rá. Ez volt a pakliban. Féltem tőle, de ezt mostanra megtanultam félretenni. Már nem akarom, hogy rossz legyen neki, szeretném, ha összejönne az összes terve, amit tartogat.

 - Így már világos. - bólogatott - Ez esetben sok sikert a csajhoz, lehetetlen lesz őt megszerezned - vigyorgott.

Vetettem rá egy amolyan "Mit mondtál?" fejet, és rávágtam a jelmondatom:

 - Never Say Never, ugye? - löktem vállon.

Legalább van egy ilyen haverom is, akinek nem csak a pornóújságok és a szex a fontos. Ennek pedig mérhetetlenül örülök.

 - Na, jól van, elég volt ebből a nyomott hangulatból, felelsz vagy mersz a hátsó ülésen - kiabálta Ryan.

Ez most jól fog jönni. Rég merészkedtem már, úgyhogy azonnal hátra is mentem, és mint láttam, Chaz is jött. Kíváncsian figyeltem, hogy Zoe vajon beszáll-e, de nem kellett csalódnom, csatlakozott a barátnőivel együtt.

Valami azt súgja, hogy ez a játék más lesz, mint a többi.

~*~ Zoe szemszöge ~*~

Azt hiszem, egy felelsz vagy mersz-be még egyik ember sem halt bele, úgyhogy mi veszteni valóm? A lányokkal beszálltunk a játékba, így legalább majd feloldódik a hangulat.

Sokan játszottak még, Lana is, akit ki nem állhatok, meg Justinék, akikről hadd ne mondjak semmit.

 - Nicole, te kezded - adta át a szót Ryan a barátnőmnek, aki magabiztosan Chaz felé fordult.

 - Felelsz vagy mersz? - kérdezte Nicole.

Pillantásában volt valami furcsa. Nem is úgy mondom, hogy furcsa, inkább úgy, hogy valami extra. Szerintem tetszik neki Mr. Popsztár egyik legjobb haverja.

 - Merek - kacsintott rá az érintett srác.

Drága barátnőm erre kicsit zavarba jött, és itt igazolódott be, hogy tényleg bejön neki a fiú, talán a kelleténél egy kicsivel jobban.

Félénken arcára mutogatott, ami azt jelentette, hogy puszit szeretne. Nem tudtam megállni, hogy ne vigyorogjak, mert annyira aranyos volt, ahogy zavarba jött, de mégis magabiztos volt.

Chaz nem tétovázott, Nicolehoz hajolt, és egy cuppanós puszit nyomott orcájára. Mindenki „úúú”-zásba kezdett, mire Nicole rendesen elpirult úgy, hogy még a cékla is fehérebb volt nála.

Chaz a soros. Alaposan végignézett az osztályon, hogy vajon kit is kéne választania, de legnagyobb meglepetésemre mégis rajtam akadt meg a szeme. Nem mondom, hogy nem féltem, mert nagyon is. Ő Justin legjobb haverja, mi van, ha tud valamit, amit én nem, és ezt felhasználja? Le kéne szoknom az ilyesfajta pesszimista gondolkozásmódról.

 - Zoe, felelsz vagy mersz? - meresztette rám kékes szemeit.

Ez talán most sorsdöntőbb kérdés, mint amikor az oltárnál kérdezik azt a bizonyos mondatot, ami az egész életedet megváltoztatja.

Vajon merjek-e felelni? És merjek-e merni? Nekem most mindkettő hatalmas kockázat. A szavaknak súlya van, a tetteknek pedig következménye, és egyik variációt sem kerülhetem el utórengés nélkül.

Valamit azonban mégis felelnem kell erre az egyszerűnek tűnő kérdésre, mert nem várhatunk itt egész nap.

 - Fe... merek - gondoltam meg magam az utolsó pillanatban.

Remélem, hogy jól döntöttem. Felelni egyáltalán nem akartam, mert az kockázatosabb, mint tenni valamit. És abban pedig csak még jobban reménykedek, hogy semmi számomra kínos, avagy teljesíthetetlen feladatot nem ad fel.

Pedig tekintetéből nagyon erre következtettem, mert szeme köztem és Justin között járkált. A legjobb az lesz, ha felkészülök a legrosszabbra. Eldöntöttem, hogy nem leszek feszült. Úgy teszek, mintha Justin is a haverjaim egyike lenne, hogy senkinek ne tűnjön fel az érzelemhullám kettőnk között.

Már szinte reszketek, annyira várom a feladatomat. A csajok is bökdöstek, hogy ebből nagy dolog lesz, mert Chaz arca eléggé alattomos lett.

 - Kócold össze a haját - mutatott a hozzám hasonlóan ideges Justinra.

 - Haveeer, a hajamat neee - védte a séróját, mint valami aranyrudat.

Valamiért kiült az arcomra az ördögi mosoly. Furcsán hangzik, de nagyon szerettem volna összekócolni. Ahogy elnézem, a haja szent, és ezzel legalább kicsit jobban felmérgesedik, és nem lesz ilyen kuka.

Megropogtattam a kezem, és elindultam felé. Illetve elmásztam, mert zsúfoltan voltunk ott hátul, ő pedig a legkisebb sarokban ült Ryan mellett. Hát jó, Zoe, most, vagy soha.

Elkezdtem befelé mászni, a többiek igyekeztek a lábamnak helyet szorítani, hogy egy bolhánál azért nagyobb lépésekkel tudjak haladni a célom felé. Már elhagytam Lanát, aki persze lenézően tekintett rám, de ez nálam sem volt másképp. Aztán elértem a Ryan mellett alattomoskodó Chazt is, ami már azt jelentette, hogy közel vagyok.

Fél méterre járhattam, egy nagy lépés választott el Justintól, mikor egy lábat éreztem az enyémnél éppen a legrosszabb helyen. Éppen készültem volna súlypontomat egyik lábamról a másikra helyezni, amikor valaki ezt meggátolta, egyszóval: kibuktatott.

Szó szerint ráestem Justinra, aki próbált elkapni, és pont annyira tudott megállítani, hogy a fejem az ő fejétől 1 centiméter távolságra került.

Mindkét karja a derekamon pihent, az én kezeim pedig a feje mellett tartottak támasz nekem az ülés háttámláján. Szemei éppen az én szememmel kerültek egy magasságba, és emiatt nem tudtam megmozdulni. Megtehettem volna, hogy azonnal kimászok a karjaiból, de annyira elvette az eszem szemének látványa, hogy erre egyáltalán nem is gondoltam.

Tekintetem azonnal lemerészkedett a szájára, ami merő tökéletességgel pihent az enyémtől alig egy centire. Karja tartásból egyre inkább ölelésbe ment át, és ahelyett, hogy arra törekedett volna, hogy visszasegítsen álló helyzetbe, inkább még jobban szorított magához.

Zihálni kezdtem, a levegőm pedig elfogyott. Úgy éreztem, menten megfulladok. Minderre rásegített az is, hogy megcsapott az a mámorító illat, amit pár nappal ezelőtt éreztem utoljára.

Egyszerűen nem tudtam nem a száját nézni. Nagyokat nyeltem minden egyes alkalommal, amikor odatévedt a szemem, és a szám is kiszáradt. De ezzel ő sem volt másképp. Szinte már éreztem, ahogy a szíve majd' kiugrik a helyéről, és hozzám hasonlóan ő is hatalmasakat nyelt. Szeme csak úgy csillogott a korai nap fényében, szinte már a Napnál is fényesebben.

Megfeledkeztem mindenről. Arról, hogy hol, mikor és kikkel vagyunk itt. Tudatalattimban mégis ott villogott a sziréna, hogy nem szabad mindenki előtt félreérthető helyzetbe keverednem, bár ahogy elnézem a mostani testhelyzetem, ez a tervem már réges-rég porrá hamvadt. 

Vettem a bátorságot, és oldalra pillantottam. Körülírhatatlan arckifejezéseket véltem felfedezni magam körül. Lana arca csak úgy forrt a dühtől, hisz neki már elég régóta bejön Justin, de észrevételem alapján az érintett srác nem igazán szeretne vele semmiféle kapcsolatot teremteni.

Leo arca sem volt másmilyen. Az ő tekintetében viszont kevesebb volt a düh, és több a csalódottság. Nyilvánvalóan ez a hozzám kapcsolódó érzéseinek köszönhető, amiket én rideg módon nem viszonzok felé.

Mindenki más döbbenten figyelte a történéseket, amik most éppen velem, akarom mondani velünk, zajlanak. A lányok már szinte tapsikoltak, hogy ebből smár lesz, és ott mutogattak, hogy tegyek már valamit, ne csak ott álljak, illetve feküdjek, vagy nem is tudom, mit csináljak.

Mindez 15 másodperc felmérése.

Visszanéztem lassan, de óvatosan a jelen pillanatban alattam tartózkodó személyre, aki ahogy elnézem egy pillanatra sem vette le rólam a szemét. Megőrülök, ha ez így marad. Úgy döntöttem, hogy lépek, és feltápászkodok Justinról.

Egyik kezemmel ellöktem magam, a másikkal pedig kapaszkodtam a mögöttem levő ülésbe, így sikerült azt elérnem, hogy Justin ölében üljek. A helyzet egyre durvább. Most azonnal fel kell innen állnom, mert ez már nekem túl furcsa.

 - Kócold össze - szólalt meg három perc után Chaz először, ugyanolyan alattomos arccal.

Még mindig Justin ölében ülve, érzelmeimet félredobva, karjait meg mindig derekamon érezve fogtam magam, és kócolni kezdtem. Először az egyik kezemet helyeztem bele tökéletesen belőtt hajába.

Hihetetlen volt, amit éreztem. Olyan puha a haja, mint a selyem. Nem… még annál is puhább. Ez lehetetlen. Én lány vagyok, és nekem nincs ilyen szép hajam, mint neki.

Nekiálltam túrni a hajában, de inkább nevezném simogatásnak, mint túrásnak azt, amit műveltem. Épp ezért vontam be a másik kezem is a cselekvésbe, és erősebben kezdtem összekuszálni a tincseit.

 - Nee.. - próbált védekezni, de közben mosolygott.

Kezeit egy pillanatra sem mozdította el a derekamról, mert azok voltak az egyetlen tényezők, amik tartottak. Élveztem a "kínzást". Minden egyes mozdulatom után egyre nagyobb lett a káosz a fején, és ennek örültem. Fél perc után úgy döntöttem, felfüggesztem a feladatot, mert már így is túlteljesítettem.

Felálltam az öléből nehézkes próbálkozások után, és sok kíváncsi szemmel kísérve botladoztam vissza a helyemre. A csajok a szemöldöküket húzogatták, de éppen csak annyira, hogy én lássam. Visszanéztem a munkámra, és hatalmasat nevettem, de nem én voltam az egyetlen. A többiek is nevettek Justin látványán, ő pedig csak a fejét rázta, és nézett rám.

Annyira furcsa volt a tekintete. Látszott, hogy még mindig benne van az előző esemény. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy engem hidegen hagyott, mert nem. Jó volt úgy lenni… Határozottan kellemes volt. És ez most megdöbbentett.

Körülnéztem, és mindenkit sugdolózni láttam, beleértve Justint és Chazt is. A nyakamat merném rá tenni, hogy Chaz volt az, aki kibuktatott. És arra is fogadni mernék, hogy ő ezt már rég el is tervezte. Nem rossz, nem rossz…

 - Na, folytassuk - térített vissza a valóságba Ryan.

Egész úton végig felelsz vagy merszeztünk, és jobbnál jobb feladatokat kapott mindenki. Már éppen kezdtünk belejönni, amikor a kedves osztályfőnökünk figyelmeztetett minket.

 - Készüljetek, öt perc, és megérkezünk! - mosolygott aranyosan.

Mindenki egytől egyig felállt, és a helyéhez sietett. Hallottam, ahogy mindenki a játékról beszél, és hogy mennyire jó volt. Olyan is megütötte a fülemet, hogy már tervezik a következőt. Egyáltalán nem bánom, mert én is élveztem a történteket beleértve.

Sokat kell még gondolkoznom, mert ez az egész túl jó volt most nekem. Élveztem az érintését és a pillantását… Velem valami nagyon nagy baj van.

Egy viszont teljesen biztos: ez a kirándulás sem lesz eseménytelen.

----------------------------------------------

Húú..ezt még nekem is durva volt megírni.. :D Kérdések:

1. Mit gondoltok Leo-ról?
2. Szerintetek Chaz mennyire jófej? :D
3. Mi a véleményetek a játékról, és az eseményről?
4. Mennyire írtam le jól az érzelmeket? (aggódom, hogy már nem annyira tetszenek :| )

Nem tudom mikor hozom a kövi részt, de sietek :) Most sokáig húztam, de igyekszem elkerülni az ilyet, és hamar hozni a folytatást :) DE cserébe ti pedig komizzatok, mert ha nincs komi -----> nincs rész.

Szerintem ez a minimum amit kérhetek tőletek, úgyhogy eldöntöttem, hogy ezentúl minden rész alatt minimum 15 kommentet szeretnék látni! Ha nem komiztok, ti fogjátok megbánni, úgyhogy húzzatok bele ;)