20.rész - A szállásunk

Itt is vagyok, ahogy ígértem! Bocsánat, hogy nem azonnal raktam fel a részt, de nem voltam netközelben. Viszont jó hosszúra sikeredett.. :DDD

Jó Olvasást! <33

~Zoe*

 - Sziasztok végzősök! - köszöntött minket egy kedves nő - A nevem Mrs. Evans, de nyugodtan szólítsatok csak Rosenak - mosolygott kedvesen.
Szimpatikus ez a nő. Már csak azt kéne tudnom, hogy ki ő és mégis mit akar.
 - Én fogok rátok felügyelni, és velem lesznek majd a programjaitok, amikor az osztályfőnökötök nem ér rá - világosított fel.
Mindenki itta Rose szavait, mert érdekes dolgokat mondott el, mind a helyről, mind pedig a szabályokról.
 - Most pedig gyertek, elvezetlek titeket a szállásotokhoz - indult el jobbra.
 - Biztos tuti helyen fogunk megszállni - tapsikolt Abbey.
Én is ezen az elven voltam, mert mindig a legjobb szállásokat intézi el nekünk a drága osztályfőnökünk. Nem kellett sokat gyalogolnunk, már meg is érkeztünk az említett helyhez.
Mikor megláttam, körülbelül késsel kellett az államat felkapargatni a kellemesen meleg homokról. Senki nem tudott szólni egy árva szót sem. A szállás a gyönyörű fogalmát is fényévekkel túlszárnyalta.
 - Ez… ez... Azt a... - dadogtam a csajoknak.
 - Hogy tetszik? - csillogott Mrs. Collins szeme.
Még mindig nem szólt senki semmit. Rendesen elámultunk, kellett körülbelül öt perc, hogy észhez térjünk. Akkor is Rose térített minket vissza a rideg, ám most kivételesen csodálatos valóságba azzal, hogy invitált minket ebbe a csodaépületbe.
Mikor beléptem, még inkább le voltam nyűgözve. Mindenhol luxus cuccok, a lehető legnagyobb igényességgel elhelyezve.
 - Az a rész lesz a lányoké, az pedig a fiúké - mutatott egyszer balra, aztán pedig jobbra Mrs. Evans - Most pedig magatokra hagylak titeket, mindenki foglalja el a helyét, egy óra múlva a parton találkozunk! - integetett.
Mindenki, mint az eszeveszett elkezdett rohanni, és felfedezni a helyet. Mi a csajokkal rögtön lefoglaltunk egy négyes szobát, így egyben lehettünk. Én kaptam az egyik középső ágyat, a csajok pedig megegyeztek a többiben.
 - Ez hihetetlen, csajok - vetődtem le az ágyra.
 - Eszméletlen ez a hely. - néztünk körül a szobánkban.
Gyorsan ledobtunk mindent, és kimentünk feltérképezni a többi részét is a háznak. Hatalmas hely, rendesen térkép kell hozzá, hogy eligazodjon az ember. Senki nem volt a szobájában, mindenki a házat vizsgálta egytől egyig. Én elváltam a csajoktól, így négyfelé oszlottunk, mindenki ment a maga útján.
Már vagy három folyosót bejártam. Az egyiken csak szobák voltak, a másikon pedig művelődési dolgok, például könyvtár és az ehhez hasonlók. A harmadik folyosó vezetett a medencéhez, aminek nem láttam értelmét, hisz ki az az elvetemült, aki medencében úszkál, amikor Malibuban van?
Ki is mentem arról a részről, mert ott már csak egy hatalmas tér volt, ahol gondolom a bulikat szokták tartani. Éppen kanyarodtam volna be a negyedik folyosóra, amikor valaki körülbelül 30 km/h-val nekem jött, ezzel rendesen eltalálva az orromat. A hirtelen gravitációs erőtől levágódtam a földre, és azonnal a fájó pontra helyeztem a kezem egy kisebb hang kíséretében, ami a fájdalom miatt szűrődött ki a torkomon.
 - Jézusom, Zoe, én nagyon sajnálom. - ült le mellém a baleset okozója.
A hangot azonnal beazonosítottam, már az első szótagnál. Gondolhattam volna, hisz a baj mindig akkor történik, amikor ő a közelben van.
A fájdalomtól teljesen bekönnyezett szememmel néztem fel rá, de csak homályosságot láttam a sok könnytől. Nem sírtam azonban, csak a hirtelen gyönge kis orromra mért csapástól bekönnyezett a szemem. A következő, amit észrevettem, hogy az orromból valami áramlik kifelé, és amint később rájöttem, ez nem volt más, mint vér. Rögtön előkutattam egy zsepit a zsebemből, hogy ne legyen véres a ruhám.
Éreztem a padlón, ahogy emberek futnak felém, de még mindig nem láttam semmit a könnyeimtől.
 - Mit csináltál vele? - hallottam egy erősen ingerült hangot mellőlem, és egy kezet véltem felfedezni a vállamon.
Hangja rettenetesen sértette a fülemet, mert kiabált, és én nem bírom a kiabálást.
 - Én csak jöttem ki a folyosóról amikor... - itt rejtélyes módon egy csapásra elhallgatott balesetem fő okozója.
 - Tűnj már innen, nem veszed észre, hogy csak a baj van veled? - kiabált még mindig a srác, de egyre közelebb volt, szerintem guggolt mellettem.
Egész végig azon gondolkoztam, hogy vajon ki lehet a mellettem guggoló fiú, aki ennyire kiabál, és végül rájöttem, hogy Leot hallom. Biztosan ő az.
 - Sajnálom.. - suttogta mellettem Justin, és hallatszódott, ahogy rettenetesen szégyelli magát.
 - Hát ez a minimum…
 - Leo elég lesz - vágtam közbe, mert már nem bírtam cérnával - Bocsánatot kért, az orromnak semmi baja csak vérzik, majd rendbe jön, ezért nem kell jelenetet rendezni - mondtam még mindig a földön ülve, miközben egyik kezemet orromon tartottam, másikkal pedig hevesen érzékeltettem indulataimat.
Örömmel vettem észre, hogy végre kitisztult a látásom. A látvány viszont már kevésbé volt örömteli. Leo durván nézett Justinra, Justin pedig elszégyellve magát nézett engem. Leot nagyon rosszul érintette, hogy leszóltam, ezért felállt és el is viharzott mellőlem.
Egyáltalán nem tartottam helyesnek a reakcióját erre az egész véletlen folytán bekövetkezett balesetre. Biztosan nem direkt jött nekem, mert miért tette volna? Annyira rosszul reagálta le a helyzetet.
Eközben megjöttek a lányok is, és leguggoltak elém.
 - Jól vagy csajszi? - simították meg a vállamat.
 - Semmi bajom - mosolyogtam rájuk, ám a kezem még mindig az orromat takarta.
Abbey intett egy csöppnyit a fejével a többieknek, hogy talán jobb lenne elmenniük. Ezt én is így gondoltam. Egy pillanat alatt el is hagyták a folyosót, és eltűntek a kanyarban.
 - Zoe én annyira sajnálom, komolyan nem direkt volt. - kezdett el mentegetőzni azonnal Justin.
Felállt, és felém nyújtotta a kezét, hogy segítsen felállni. Beletettem a kezem az övébe, ő pedig lehajolt és a másik kezét derekamra helyezve segített felállni a fapadlóról, azután elengedett.
 - Hagyd, nem haragszom - próbáltam rá annyira őszintén nézni, amennyire csak tudtam.
Utóbbi mondandómra még a fél sötétben is felcsillant a szeme.
 - Komolyan? - vette elő a boci szemeit.
Sosem láttam még így nézni, de bevallom: nagyon aranyos volt. Aranyos?! Zoe, csönd.
 - Komolyan - bólintottam és mosolyogtam, bár a kezemtől valószínűleg nem látta az utóbbit.
Rám vetett egy halvány mosolyt félig lehajtott fejjel, amitől visszaszorult a tüdőmbe a levegő. Akaratlanul is elmosolyodtam még egyszer, de annyira halvány volt, hogy a kezem teljesen eltakarta, szerencsére. Ekkor megindult felém. Fogalmam sem volt mit akar addig, amíg ki nem tára a karját.
Te jó ég, meg akar ölelni. Most mégis mit csináljak?! Zoe, nem most öleled meg először, nem olyan nehéz. Elfogadtam a gesztusát, és léptem egy lépést előre, így belesétálva a karjaiba.
Meglepődve vettem észre, hogy már nem volt gipsz a kezén. Már a buszon történtek alatt is észrevehettem volna, de akkor egy kicsit mással voltam elfoglalva. Sőt, az előbb is, amikor felsegített, de figyelmetlenségem miatt az ilyeneket általában csak utólag veszem észre. Viszont ami késik, nem múlik.
Derekamra csúsztatta mindkét kezét, ezúttal sokkal szabadabban, mint amikor gipsz volt a kézén. Elengedtem az orromat, hogy meg tudjam ölelni normálisan, ne pedig teljesen bénán és esetlenül. A zsebkendőt átvettem a másik kezembe, és úgy szorítottam az orromhoz, mert azért azt sem szeretném, hogy ottmaradjon a ruháján a DNS-em.
Nyaka köré fontam mindkét karom, és ismét élveztem az illatát. Azt az illatot, amiről nem tudok leszokni, akármennyire is furcsán hangzik. Teljesen olyan, mint a drog, egyszer megéreztem, utána már nem tudom hanyagolni, bármennyire is próbálom. Azonban ez az illat most nem volt olyan tiszta, mert a vér fémes szagát éreztem mellé, és az teljesen elrontotta ezt a kivételes illatot, ami Justinból árad.
Ezúttal beköszöntött egy új érzés, mégpedig az, hogy a hajamat simogatta. Ki sem tudta kerülni, mivel le volt engedve, a hajam pedig a derekamig ér. Óvatosan, gyengéd mozdulatokkal simogatott, és ez olyan jól esett, hogy majdnem felsóhajtottam, de szerencsére sikerült visszafognom magam időben.
Száját ismét éreztem a fülemnél, ahogyan mély levegőket vett, és ahogy kifújta azt. Ajka érintette az arcomat, amitől szabályosan a hideg rázott. Ezek után pedig olyat csinált, amit eddig még nem. Hozzám bújt. Már nem is ölelés volt, ami két barát között zajlott le, hanem már a bújás is közrejátszott. Karjait egyre jobban és szorosabban fonta derekam közé, fejét pedig nyakamba temette.
Majdnem összerogytam cselekvésén, a nyakam egyszerűen elzsibbadt, ahogy éreztem az ajkát és a leheletét a nyakam és az állam találkozásánál. Fogalmam sincs, meddig fogunk még itt állni, de ha így folytatjuk, akkor ez a szimpla kis ölelés egy egész napos cselekvésbe fog átmenni. De azt kell mondanom: nem bánom. Furcsa érzés, de ezt érzem, és attól tartok, hogy ez még csak durvulni fog.

~*~ Justin szemszöge ~*~

Nem tehetek róla. Egyszerűen nem tudom elengedni. Megpróbáltam, de a kezeim nem engedelmeskedtek, és most pedig már azt veszem észre, hogy teljesen hozzásimultam.
A szám már vészesen közel van a nyakához, ha még egy centivel előrébb tolom, akkor már biztos, hogy nem tudom magam leállítani. Jó érzés végre teljes mértékben ölelni, nem pedig gipszes kézzel, úgy teljesen kényelmetlen volt. Így most már érezhetem az ölelését.
Szerencsémre gyönyörű gesztenyebarna haja szabadon van, és kezemnek maximális kényeztetés azt babrálni. Hirtelen eszembe jutott mindaz, ami a buszon történt. Egyszerűen... Csodálatos volt.
Az idióta haverom most kivételesen nagyon sokat segített azzal, hogy kibuktatta Zoet, de ha rossz helyre esett volna, neki már annyi lenne. De nem esett rossz helyre, mert az én karjaimban landolt. Olyan tökéletesen esett, hogy a feje az enyémtől csak egy hajszálnyi távolságra volt. Majdnem sikerült megcsókolnom, de a körülmények nem voltak kedvezőek.
Akkor mintha azt láttam volna rajta, hogy ő is akarja azt a csókot. Lehet, hogy én vagyok a vak, de én ezt láttam. Nagyon kár, hogy mindez ilyen helyen történt, de ha most bekövetkezett, akkor még biztosan be fog többször is.
Furcsállom, hogy ilyen kedves velem, mert a szállodában még meg tudott volna ölni. Lehet, hogy csak azért volt ilyen, mert a többiek is ott voltak. Viszont most inkább koncentráljak az ölelésre.
Mintha azt érezném, hogy ő is közelebb jött, már ha ez lehetséges lehet, mert én már az összes levegőt kiszorítottam kettőnk közül. Bárcsak örökké tartana ez a pillanat! Azonban nem fog, ezért lassan el kéne engednem. De nem megy. Ilyen jó érzéstől nehezen szabadul meg az ember.
Csalódottan vettem észre azonban, hogy kezei ellazulnak nyakam körül és a mellkasomra vándorolnak, hogy segítsék Zoet kiszabadítani az ölelésemből. Én is engedtem a szorításon, és mihelyst tehettem, a szemeibe néztem.
Mikor elengedett, gyorsan kutlászni kezdett a zsebeiben, és egy újabb zsebkendőt nyomott az orrához, nehogy lecsöppenjen a belőle szivárgó vér. Még mindig szégyellem magam, hogy ezt tettem vele, de nem láttam, hogy kanyarodik.
 - Biztos, hogy jól vagy? - simítottam meg a vállát.
Szemeit rám vezette, és hevesen bólogatott jelezve ezzel, hogy nincs gond.
 - Szerintem jobb lenne, ha visszamennénk - intett fejével a másik irányba.
Szó nélkül elindultam a nappaliba, és ő is jött velem. Egész úton az orrát törölgette, egyszer majdnem fel is bukott, annyira el volt foglalva a vérzés elállításával.
Az egész osztály a nappaliban tevékenykedett, szerencsére nem lett nagy szám, hogy bejöttünk. Körülnéztem, és a szemem azonnal megakadt Leon. Úgy nézett rám mikor meglátta, hogy Zoeval jövök, mint aki mellékállásban bérgyilkos. Ha szemmel ölni lehetne, én már a földig hamvadtam volna, az biztos.
Azt hittem, hogy nekem jön, amikor ott voltunk a folyosón. Sosem láttam még ilyennek, én mindig is azt hittem róla, hogy csendes srác. Most viszont úgy kitört, mint a vulkán, hogy megsértettem Zoet.
Ó, hát persze. Leesett. Szerelmes Zoeba, és robban, ha bárki más megbántja vagy megsérti. Ezt most már számításba kell vennem, mert akkor nem mozdulhatok rá Zoera, ha ő a közelben van, mert akkor mindent egy csapásra tönkretenne.
Nem tudom, mi lesz ebből, de szerintem már az is piszkálja a csőrét, hogy a sajtó lehozta azt a cikket rólunk, az pedig főleg, hogy az imént Zoe teljes mértékben leszólta, amiért ilyen bunkó módon reagálta le a balesetet.
Túl sokszor van a közelemben Zoe, és ez valószínűleg neki is feltűnt és nagyon nem tetszik neki. Előbb-utóbb elege lesz Zoenak, hogy mindig mindenbe bele fog szólni, és remélem ez inkább előbb lesz, mint utóbb. Nem nagyon ismerem ezt a srácot, alig két szót beszéltem vele négy év alatt, de már nem szimpatikus.
Oldalra néztem a mellettem levő különlegesen gyönyörű lányra, aki még annak ellenére sem vesztett szépségéből, hogy az orrából szabályosan dől a vér. Meglátta, hogy szemeim rajta vannak, ezért ő is rám nézett. Jelezte, hogy jobb lenne szétválnunk. Bólintottam ezzel kifejezve egyetértésem, de mielőtt elengedtem volna még utoljára megsimítottam a vállát. Elmosolyodott, és az árgus szemekkel figyelő barátnői felé vette az irányt.
Még csak két méterrel volt távolabb, mint én, Leo máris felugrott a kanapéról, és hozzá sietett. Nem néztem jó szemmel, de mit tehetnék? Zoe majd úgy reagálja le, ahogy helyesnek találja. Nem buta lány, így biztosan észre fogja venni, hogy azzal a gyerekkel valami nagyon nincs rendben. Persze mindebben csak bízni tudok.

-------------------------------------------

Nos, először is el kell mondanom, hogy nagyon köszönöm a 15+ kommentet. Valójában nem hittem volna, hogy össze fog jönni, de ugye hogy tudtok komizni ha kell! ;) Nem változtatok a szabályon, ez alá a rész alá is kérem a 15+ kommentet :) Kérdések:

1. Ezek után szerintetek Leo milyen ember?
2. Justin-nak sikerülni fog Leo mellett Zoe-nak csapni a szelet? (de hülyén fogalmaztam XD)
3. Na és mennyire izgi a történet? :D

De durva, hogy már a 20. résznél vagyunk.. Nekem fel sem tűnik. Olyan jó ezt írni, de még jobb, hogy ti is szeretitek, hisz nélkületek nem is működne :)
A kommentekre ha időm engedi válaszolok mindenkinek :) Love U Beliebers <3