21.rész - Vallomás

Sziasztook :D Meg is jöttem a 21. résszel. Hihetetlen, hogy már ennyi ez a szám, mert nekem személy szerint fel sem tűnik. Még csak a 21. rész, és még minden kiforratlan. Amazing.. :D
Még annyit, hogy csakis magatokat szidjátok, amiért soká jött a rész, mert nem komiztatok! 
Ha hamarabb lett volna meg a 15 komi, akkor hamarabb lett volna rész. És még így is megkönyörültem rajtatok, mert egy ember (illetve kettő) kétszer komizott, és csak így volt meg a 15+.. Legyetek hálásak az áldott jó szívemnek :DD <333
Most pedig Jó Olvasást Mindenkinek :) <3

~Zoe*

~*~ Zoe szemszöge ~*~

A történtek után helyesebbnek láttam inkább a lányokhoz menni, nem pedig Leóhoz, de Leónak nem tetszett ez az ötletem, ugyanis félúton megállított.
 - Miért ölelted meg? - nézett rám mérgesen - Nem látod, hogy csak kihasznál?
Szemeiben láttam a düh táplálta lángcsóvákat, amiket egy hektárnyi víz sem tudott volna kioltani. Sosem nézett még így rám, ezért rendesen meg is ijedtem. Amit mondott, az meg egyenesen felháborított. A tartalma sem volt valami fényes, és az előadásmód sem. Az pedig, hogy leskelődött utánam, csak olaj volt a tűzre.
Miért leskelődik utánam? Nekem is van életem, amit nem szeretnék csak bizonyos emberekkel megosztani. Ő pedig ezzel most belelépett a magánszférámba, amit világ életemben utáltam.
 - Semmi jogod hozzá hogy megszabd, kit ölelgessek meg kit ne! És ha kihasznál, akkor kihasznál, én szívom meg, téged miért érdekel? - szinte már kiabáltam, de próbáltam visszafogni magam a körülöttem levő emberek miatt.
 - Mert szeretlek! - felelte hirtelen.
Erre a válaszra a legkevésbé sem számítottam. Kikerekedett szemekkel néztem rá teljesen ledöbbenve.
Annak ellenére, hogy tudtam, hogy így érez, maximálisan ki vagyok akadva, ugyanis még sosem mondta ki ilyen nyíltan és ilyen őszintén, a hangnemről nem is beszélve. Mindenféle gond nélkül kimondta ezt a hatalmas súllyal rendelkező szót. És ez a kis 9 betűs szót nekem szánta. Csak nekem, és senki másnak.
Minden eddigi dühöm és egyéb ilyesfajta érzelmem hirtelen bennem ragadt, mintha csak elő sem törtek volna bennem. Értetlenül néztem az előttem tétlenül álló és egyben a reakciómra váró Leora, aki minden egyes másodperc után egyre fájdalmasabb arcot vágott. Én sem lehettem másképp, sőt, szerintem én még nyomottabbul festettem. A lányok ledöbbent arcát is láttam oldallátásom segítségével. Nagyon remélem, hogy más nem kíséri figyelemmel a most zajló eseményeket.
 - Leo... - váltottam át hangosból halkba -, ezt már ezerszer megbeszéltük.
Így is van. Már nagyon sokszor beszéltünk erről, de mindig is tudtam, hogy sosem fogja elfogadni. Nem mintha azt gondolnám, hogy az ilyet egy csapásra el lehet fogadni, mert tapasztalatból tudom, hogy nem. Viszont már azt is igazán megérthetné, hogy ezzel nekem mindig csak sokkal rosszabb lesz.
 - Tudom - beszélt ő is halkabban - De én szeretlek. Megpróbáltam túllépni rajtad, de egyszerűen nem megy. Kellesz nekem, miért nem fogod fel? - tárta ki karjait - Én meg tudnám adni neked azt, amit senki más, mellettem biztos nem lennének gondjaid… De te mégis az ilyenekkel foglalkozol, mondd, miért csinálod ezt velem? - szemei már szinte könnyben voltak vallomása előadása közben.
A szívem jelen pillanatban mindjárt megszakad. Tényleg ilyen kegyetlen lennék? Itt egy ember, aki teljes szívéből szeret immáron az ötödik éve, én pedig csak úgy simán mindenféle gátlások nélkül elnézek mellette. A lelkiismeretem most rendesen riadót fújt bennem.
Az igazat megvallva, próbáltam már rá úgy nézni, mint egy fiúra és nem úgy, mint egy barátra, de sosem éreztem barátságnál többet. Sajnálatból pedig nem fogok vele összejönni, mert az még nagyobb hiba lenne. Valamit mégis mondanom, illetve reagálnom kell.
 - Sajnálom, Leo - kezdetem bele a kisebb monológomba - De én sosem éreztem irántad semmi barátságnál többet, és tudom, hogy sosem fogok. Hidd el, rettenetesen fáj, hogy így meg kell bántsalak, de én sosem leszek a barátnőd. Sem most, sem pedig máskor. El kell fogadnod. - hajtottam le a fejem.
Sok kellemetlen érzés telített most el, és ismét e miatt a kijelentés miatt. Én tudom, hogy milyen egy embert reménytelenül szeretni, de ha Leo tényleg szeretne, akkor megértené, hogy nekem ezzel csak fájdalmat okoz. Nagyon lelkiismeretes ember vagyok, és mindent nagyon könnyen a szívemre veszek úgy, ahogy most ezt is. És nem akarom, hogy minden héten vagy hónapban kitegyenek ennek az érzésnek.
Leo egyik pillanatról a másikra az államhoz helyezte kezét, és felemelte a fejem. Nem örültem neki, mert a lelkiismeretem még mindig nem engedi, hogy a szemébe nézzek.
 - Tudnod kell, hogy én mindig szeretni foglak - simogatta az állam - Számomra mindig te leszel az igazi és ezen semmi nem változtat. És azt is tudnod kell, hogyha valaha is meggondolnád magad, én itt leszek - mondta.
Utálom, amikor a sors ilyen helyzetbe hoz. Ilyenkor teljesen esetlen és lelkiismeret-furdalásos vagyok, mert megbántottam egy embert, aki szeret. Annyira fáj most látni, ahogy Leo szenved, és a szíve millió darabra törik, de egyszerűen nem tehetek mást. Én nem szeretem, csak barátként. Ő viszont szinte már úgy tekint rám, mint egy hercegnőre. Biztosan rengeteg lánynak nagyon jól esne az ilyen, de engem inkább nyomaszt.
Ugyanis bennem nem az kavarog, hogy egy fiú omladozik értem, hanem az, hogy mindezt reménytelenül teszi, ezzel porig ostromolva magát. A szerelem annyira elvakítja, hogy nem veszi észre, hogy nem csak viccből mondom azt, hogy köztünk nem lehet semmi. Halálosan komolyan gondolom minden egyes alkalommal. Mindezek ellenére azonban erőt vettem magamon, kivettem fejem a tartásából és megöleltem.
Szorosan ölelt úgy, mint senki más. Illetve… hasonlóképp, mint Justin. De amikor Justint ölelem, akkor mindig érzek valami pluszt is. Valami bizsergésszerűt, amit nem tudok és nem is lehet megmagyarázni, azt érezni kell. És azt az érzést még sosem éreztem azelőtt. Sem Leónál, sem másnál.
Az engem fájdalmasan érzékenyen ölelő fiú nyomott egy hosszú puszit az arcomra, amiben érződött, hogy komolyan teljesen belém van esve. Leírhatatlan az, ami most kavarog bennem. Legszívesebben én is járnék vele, de az csak teljes mértékű sajnálat lenne, és nem pedig szerelem. Jobbnak láttam tehát inkább elengedni, mert nem bírom ezt a nyomást, amit most ezzel az ártatlannak tűnő kijelentéssel helyezett rám.
 - Gyerekek, készülődjetek, tíz perc múlva kint találkozunk - toppant be Mrs. Evans.
Hála Istennek. Még egy perc és kikészültem volna. Eltávolodtam Leótól, és hirtelen Justin mélabús tekintetét kaptam el. Biztosan azt hiszi, hogy összejöttem Leoval, hisz nem hallotta a beszélgetést. Nagyon szokatlan volt ezek után ránézni, főleg úgy, hogy ilyen arckifejezést intézett hozzám. Nem teljesen értem, hogy mivel érdemlem ki ezt a mostani szomorú tekintetet, de már nem is akarom. Teljesen le lettem terhelve lelkileg ezzel a szeretlek dologgal.
Egy perc szótlan bámulás után én voltam az, aki először elnézett. Egyrészt mert készülődnöm kell, másrészt meg elegem van a fiúkból mára. Be is szaladtam a szobánkba, ahol a lányok tornádóként támadtak le.
 - Mindent hallani akarunk - fogta meg a két vállamat Deena.
Megforgattam a szemeimet és dióhéjban egy perc alatt mindent elmeséltem nekik, amik lényegesek.
 - Nem lennék a helyedben… - bólogatott Nicole.
Hát én sem a magaméban. Jó lenne most valakivel testet cserélni, de attól tartok ezt nekem kell megoldanom.
Beszélgetésünk után elkezdtem készülődni. A neon zöld pánt nélküli fürdőruhámat kaptam magamra, arra pedig még rá egy fehér rövidgatyát. Leengedett hajamat feltűztem, hogy a víztől ne legyen vizes, és már készen is voltam. A lányok is hasonlóképp öltöztek fel, csak nem ugyanolyan színekben.
A nappaliban volt a gyülekező, már csak az osztályfőnök hiányzott a sorból. Nem sokkal később ő is betoppant, és már ki is mentünk. Öt percet gyalogoltunk a célig, az alatt egy szót sem szóltam, mert jó volt egy kicsit csendben lenni.
Nézelődtem, és megakadt a szemem Justinon, aki hevesen legeltette rajtam a szemeit, a tőle öt méterre levő Leóról meg nem is beszélve. Leónak igazából nincs rossz teste, mert mostanában kondizni jár, és leadott egy pár kilót tavaly óta. Már pár kocka is látható a hasán, ami nem rossz teljesítmény. De mindezt valahogy eltüntette a nappaliban zajlott dolog.
Justin pedig… Mit is mondjak, nem egy visszataszító látvány. Szerintem már ő sem csak telefonozni jár a kondi terembe, hanem némi testedzést is bevezetett az ottani programba, ami felettébb előnyös a határozottan gyerektestnek mondható és nem mellesleg izomhiányos felsőtestének.
Azonban furcsa a mostani szituáció, ugyanis most éppen ő stíröl engem, én pedig őt. Eléggé hihetetlen helyzet, de kívülállóként az ember körülbelül ennyit láthat. Két fiatal stíröli egymást mindenféle gátlások nélkül. Gondolná az ember, hogy miért nem mennek oda egymáshoz, ha így megnézik a másikat? Viszont ez koránt sem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik.
Más ember nem tudja, hogy mi zajlik bennem. Justin sem tudja, ugyanakkor én sem tudom, mi minden játszódik le a fejében a testem tanulmányozása közben. Szerintem még magam sem tudom, hogy miért bámulom ilyen egyértelműen őt, de annyi biztos, hogy nem azért, mert számomra unszimpatikus a kilátás. Viszont jobbnak véltem inkább elfordulni, mert ki akarom végre üríteni a fejem, mielőtt szétrobban. Hála az égnek már láttam Mrs. Evans jellegzetes alakját a távolban, ami jelezte, hogy megérkeztünk.
Egy gyors köszönés után nagy levegőt vett és beavatott minket az ittlétünk okába.
 - Nos, ma szörfözni tanulunk - vigyorgott.
Szörfözni? Hisz ez remek, szerintem én már anya hasában is szörföztem. Imádom a szörfözést, és jól is megy. Most viszont furcsa érzésem támadt. Vajon mit akar ezzel az egész szörfözés dologgal? Csak nem egy versenyt? Nem vagyok versengős típus, azonban szeretek versenyezni, és ezzel feszegetni a határaimat. Ha verseny lesz a vége, hát állok elébe.
 - Ki tud közületek szörfözni? - nézett körbe a 21 fős osztályon.
Én azonnal felnyújtottam a kezem, és velem még vagy öt ember, köztük Lana is. Hmm, Lana is tud szörfözni. Ha igaz a sejtésem, és tényleg versenyezni fogunk, legalább lesz motivációm is, ami sosem jön rosszul.
 - Remek, örülök, hogy nem mindenkinek új dolog ez a csodás sport - mosolygott aranyosan.
Ahogy nézelődtem, hirtelen a hevesen beszélő Rose háta mögött egy személyt véltem felfedezni. Nem láttam teljesen, de be tudtam azonosítani, hogy fiú az illető. Mrs. Evans mögött eléggé látszott, ugyanis az említett nő körte alakja mögül elég jól kirajzolódott az izmos kar, ami az eddig ismeretlen személy tulajdona.
 - És most engedjétek meg, hogy bemutassam a szörftanárotokat, Jake Williamest - nézett maga mögé Rose.
Ekkor előjött az említett srác. Majd' elájultam, amikor megláttam. A felsőteste egyszerűen tökéletesen izmos volt, az arca pedig eszméletlen cuki. A mosolyáról pedig ne is beszéljünk. Körülbelül 18 éves lehetett ő is, mint a többségünk.
Mindenkinek intett egyet a jobb kezével, és intézett az osztály felé egy amolyan szexi mosolyt, amitől a lányok többsége a kellemesen meleg homokig olvadt. Nem is tudom miért, de szükségét éreztem végignézni az osztályon. Egyenként mindenkinek az arcára volt írva a fiú, név szerint Jake, látványának megpillantása.
Először a lányokat néztem meg. A barátnőim hevesen méregették a srácot, mit sem törődve azzal, hogy esetleg észreveszi. Ez körülbelül olyan volt, mint ami 10 perce zajlott le köztem és Justin között. Csak az ő pillantásuk valamivel perverzebb volt. Mondjuk egy tengernyivel. Vagy kettővel.
A fiúk pedig… Mondanom sem kell, hogy néztek Jakere. Némely arcon ott virított a fintor, a másikon az undor és persze a féltékenység sem maradhat ki a sorból. Határozottan minden fiúnak volt oka a féltékenységre, mert Jake teste kimeríti a tökéletes fogalmát.
Külön megvizsgáltam Justin reakcióját is. Majdnem elnevettem magam, amikor ránéztem. Egyszerre volt az arcán a mérhetetlen féltékenység, az undorodás, és a gondolat, hogy ő vajon miért nem rendelkezik ilyen álomtesttel. Mindehhez pedig egy olyan arckifejezés társult, hogy úgy éreztem meg kell örökítenem.
Mikor előkaptam a telefonom a zsebemből, hirtelen deja vu érzés kapott el. Eszembe jutott, amikor a tóba esést fényképeztem le, azt a váratlan balesetet, ami nagyon kapóra jött akkor. És most is lefényképezem, mert ez az arc egyszerűen utánozhatatlan.
Két másodperc alatt lekaptam az arcát, ami hála Istennek nem volt semmiféle takarásban senki által. Halk kuncogás szűrődött ki a torkomon, ezért azon nyomban el kellett raknom a telefonom, ha nem akartam a földön fetrengve levegőért kapkodva röhögni, mint egy retardált fóka. Vissza is csúsztattam a készüléket a helyére, és figyeltem tovább.
 - Én fogom nektek tanítani a szörföt, akinek pedig már megy, annak tökéletesítünk a tudományán - mosolygott.
Hihetetlen, hogy minden egyes szava előadásmódja közben ott bujkált a mosoly az arcán. Annyira aranyos, amikor mosolyog, hogy az valami eszméletlen. Mindig mikor kivillantja a 32-es mosolyát, úgy érzem muszáj nekem is vigyorognom, mert a látvány előidézi a kísértést.
 - Most pedig hogy már mindent tudtok a tervekről, kezdődhet a gyakorlás - kapta fel a homokban heverő szörfdeszkát Jake - Először jöjjenek a lányok, mert addig, amíg majd a fiúkat tanítom, a lányok tudnak gyakorolni - avatott be a gondolatmenetébe.
Minden lány a nyálát csorgatva elindult felé, persze én próbáltam magam visszafogni, és kulturált lény módjára viselkedni. Ez nyilván nem mindenkinek sikerült, de velük Jake sem foglalkozott különösképpen.
Középen mentem a lányok mellett, és miközben mentem, többször is elkaptam Jake tekintetét magamon. Egy perc alatt vagy három mosolyt küldött felém, amit én is hasonlóképp viszonoztam. Három másodperc múlva esett le, hogy mi most tulajdonképpen szemezünk egymással, de mit sem törődve észrevételemmel folytattam, amit Jake elkezdett. Nem sok figyelmet szentelt a körülötte levő dolgokra, csakis kizárólag engem tanulmányozott. Persze nem bunkó módon, hanem csak szerényen a szememet fürkészte.
 - Megjöttünk - állt meg hirtelen, ezzel együtt elkapva rólam a tekintetét. - A part ezen részén sekélyebb a víz, ezért általában itt szoktak gyakorolni a kezdők - mondta.
Miközben olyan dolgokról mesélt, amiket én már régen tudtam, hátranéztem a fiúkhoz. Nem voltak sokkal távolabb, körülbelül 10 méter lehetett a távolság, ami arra következtetett, hogy utánunk jöttek némi távolságot tartva. Szép kis műsor lesz majd a bénázásunk, az biztos.
 - Most pedig vegyetek magatoknak egy deszkát - mutatott mögénk Jake.
Odaszaladtunk az említett helyhez, és kivettük az általunk választott szörfdeszkát a helyéről. Az én szememet rögtön kiszúrta egy narancssárga deszka, amit ki is kaptam a helyéről. Ezek után indultam is vissza Jakehez a többiekkel együtt.
Vicces volt, mert mindenki követett mindet a szemükkel és a fejükkel, amerre mentünk a fejek arra lettek fordítva. Egy kicsit olyan volt, mintha a Baywatchban lettem volna, ezért el is vigyorodtam, a többiek pedig csak néztek, hogy vajon mi lehet a vigyorom tárgya.
A lányok azon nyomban mellettem termettek a deszkájukkal, és így tartottunk tovább Jake felé. Már majdnem elértem a célomnak kitűzött személyt, körülbelül másfél méterre állhattam tőle, amikor hirtelen váratlan dolog történt...

-----------------------------------------

Most biztosan szidjátok a lemenő-felmenő rokonaimat is, hogy így fejeztem be, de egy kis izgalom sosem árt, így van? ;D Most pedig jöjjenek a már jól megszokott kérdések:

1. Mit gondoltok Leo vallomásáról?
2. Szerintetek Justin mit hihetett, amikor látta Zoe-t és Leo-t ölelkezni?
3. Jake mennyire helyes? (szerintem atom brutál a pasi *-*)
4. Ismét új a design..Nem tudom megállni, hogy ne csináljak XD Milyen lett? :)

Meg kell említenem azt is, hogy immáron a rendszeres olvasóim száma 11-re növekedett, amiért nagyon hálás vagyok nektek. Ti vagytok az inspirációm az íráshoz, ezért remélem nem fogtok mellőlem elpártolni :) <3
És tudjátok: 15 komi és már hozom is a részt :D
Swaggieeeee <3
U.i.: Az előző rész összes kommentjére válaszoltam <3